2012. október 2., kedd

Áttörés

Áttört. Végre áttört.Egy picike fogacska első milimeterei (de az is lehet hogy két fogacska miliméterei) fehérlenek a Léna szájában. Meg is tapsoltuk.
Nagyon örülök neki és remélem ma korábban és gyorsabban elalszik. Bár vannak kétségeim mert napközben rengeteget aludt. Az esős idő elnyomta,én is fáradt voltam egész nap.

Ma megkértem nagyon kedvesen egyik lakót hogy pakolj el nem kevés cuccát a lépcsőfordulóból, mert most már szó szerint megakadályozza vele hogy gond nelkül megközelítsük a saját lakásunkat. Tegnap ahogy jöttem haza magasra kellett emelnem a Bucit hordozóstól hogy el tudjak jönni a kacattenger mellett, a mozdulat közben megbillentem és beütöttem a mellem a lépcsőkorlátba.
Úgy fájt nem bírtam belőle szoptatni, reggelre ezért majd kidurrant a felszaporodott tejtől. Most is érzem.
De láss csodát a szomszéd szorgalmasan pakol.
Ez is egy áttörés nem?

De a legjobb (és most nagyon nagyon sokszor lekopogom) hogy Lilinek jobb kedve van. Sokkal. Azt mondta ugyan M. Néni hülye és mindig kiabál. Még mindig nem szól ha piros pontot kap (pedig újjongok nekik rendesen),bezzeg ha rászólnak, mert "rossz voltam anya" azt elmeséli.Mondjuk ennek örülök.
Magatártásra "jó"- t kapott, szorgalomra "példást".:-)
Azért nagyon résen vagyok, de talán lesz e tekintetben is,váltás nélkül is áttörés.

Még valami, ha indul kereszt féléven andragógia (mert érdekel) akkor felvételizem.
Még beleférnék az államilag finanszírozottba.
Ma ezt el is meséltem egyik barátnőmnek csak éppen úgy hogy én andrológiára (andragógia helyett) mennék.
Ő mondta ugyan hogy az férfi gyógyászat de én leintettem.
Pedig neki volt igaza. :-)

3 megjegyzés:

  1. Ügyes vagy, hogy szóltál! Sokszor a nagy mumus nem is olyan nagy. Az emberek nem föltétlen eredendő rosszindulatból tesznek amit tesznek, hanem mert őket nem zavarja, akkor meg "biztos mást sem". Na jó, nem mindegyik szomszéd ilyen, nekem is volt akivel képtelenség kommunikálni. És nem csak én nem tudtam, hanem senki a házból...

    VálaszTörlés
  2. De jó, ott már fogacskák jövögetnek!!! :)

    VálaszTörlés

Sikerült beállítanom a megjegyzés rovatot, így mostantól könnyebb lesz Megjegyzést írni.Ha nem tudtok bejelentkezni a névtelen elnevezésű profilt válasszátok! :-)