Azt érzem valami alakul az életemben. Én. Soha nem leszek már az aki voltam, elemi erők mozgatják a lelkem. Némán figyelem hogy változom.
Sírok. Nem értem a világban a gonoszt. Hát hol a jó?
Boldog vagyok, értékelem újra és újra amim van. A gyerekeim, az egészségüket. A férjem. A csaladom. Az otthonom. A hazám.
Álomból riadok.......
Gyerekek sétálnak, fázva az esőben. Sötét van.....zokogva alszom vissza, pedig én nem fázom.
Megbénít a tehetetlenség...miről tehet egy ártatlan gyerek?
Nem politizálok, nem merek hinni összeesküvés elméletekben (akkor megbolondulok), nem ítélkezem, csak megszakad a szivem, minden nap....minden gyerekért akinek fáj, aki nélkülözik, aki fázik, aki fél, aki szomorú....
Tanítanak engem, olyan alázatot érzek, amiről nem tudtam hogy létezik.
