2012. október 31., szerda

Én így emlékezem rájuk

Nem szeretem a temetőket, a hideg sírokat, nem szeretm hinni hogy kiket szerettem ott vannak a hideg földben,
nem szeretem hinni hogy kiket szerettem ott vannak a sötét urnában.
Nem szeretem gyertyával, virággal díszíteni a köveket, az én gyászom nem ilyen.

De ettől még emlékezem, ettől még tisztelem meghalt szeretteimet.

Mert én azt szeretem hinni és hiszem, hogy itt vannak kiket szerettem a szívemben,
a szívem melegében.
Mesélek róluk a gyerekeknek, mert így tartom őket örökre szépnek.

Hiszem azt is hogy vigyáznak rám fentről és óvnak, a gyerekeimet is. Főleg a dédi.
Hiszem ha eljön az ideje majd ők segítenek tovább menni ebből a világból és újra találkozunk.
DE ! Addig még rengeteg feladatom van.



http://m.youtube.com/watch?feature=fvwrel&v=4OZhhlovwew


A Padlás című musicalből:

Valahol, a fényeken túl
ami szép volt s elmúlt, újra vár
valahol, az árnyakon túl
újra befogad egy távoli táj
ahol ő, aki elment már, ott kézenfog majd újra
odaérsz, hol eleven a múlt
mikor elindulsz a végtelen útra

s az elveszett játékok életre kelnek
és körbe kigyúlnak a fények
ó régen várnak ránk az örökre szépek
nincs még rá szó,
milyen az a múlt-bolygó

valahol, az alkonyon túl
hova annyi fénylő csillag hullt
valahol az álmon is túl
már a harag is a múltba simult
és távol a vonzástól még nyílik másik távlat
az a hely, mit nem hagy el a fény
soha nem üzen a földi világnak
s az elégett mécsesek újra kigyúlnak
és összesimulnak az évek
ó, ott ébrednek ők, az örökre szépek
új ország vár vissza sose enged már

Ott van a múltunk egy távoli tájon
s az elveszett éveket el lehet érni újra
nem süllyed el semmi, ha nem felejtjük el
hogy élnek az emlékek még valahol

Hol az elégett mécsesek újra kigyúlnak
és megállnak végre az évek

Túl a fényeken, túl az árnyakon

Ott ébrednek ők az örökre szépek
új bolygó vár, egy földöntúli világ
másik, békés táj.



2012. október 30., kedd

Borsót főztem jól meg sóztam- vagyis egy órára másod osztályú Hamupipőkévé váltam

Imádom a zsenge, friss, édes borsót. Nagyszerű, saját kézzel leszedni, körömmel szétnyitni a héját és a fogaimmal kienni a gömbölyű zöld szemeket.
Idén a friss borsó élvezete kimaradt az epe diéta miatt.
Ma viszont elérkezetnek láttam az időt hogy megpróbálkozzam vele.
Nemcsak én Lénuskám is.
Szóval, ugye babának passzírozni kell a borsót. Meg az epe műtöttnek is.
Én utálom ezt a konyhai műveletet. Egyrészt egy csomó kosszal jár másrészt szerintem egyátalán nem gazdaságos eljárás.
Ezért fogtam egy kiló fagyasztott borsót és még fagyottan beáztattam langyos vízbe, így szépen elváltak a borsószemek a héjuktól.
Majd egyesével elkeztem kinyomkodni őket, mármint a héjából a szemeket.
Nem számoltam meg hány darab borsóból állt az egy kiló, de marha sokból.
Már egyik lábamról a másikra álltam és azt morogtam " sose fogy el basszus". Lili is megsajnált, de nem engedtem hogy segítsen, nem, ilyen rettenetesen monoton melót nem akartam rásózni. Tehát nyomkodtam én tovább őket és egyre jobban sajnáltam Hamupipőkét, szinte láttam magam előtt amint válogatja szerencsétlen a lencsét a hamuból. Aztán a végére magamat sajnáltam de becsülettel kipattogtattam minden egyes szemet.
Hatalmas héj kupac gyűlt össze. Kidobtam, kegyetlenül magasról vágtam a szemétbe hangos " nesze" felkiálltással mintha szegény borsóhéj tehetne róla.
Mondanom sem kell Lilinek és Istinek hagyományos főzeléket készítettem. Borsószemeket héjjastól.
Lénának nagyon ízlett a borsófőzelék. Nekem is. Kárpótolt az íze minden fáradtságért. De azért magamnak legközelebb jövőre főzök csak, Lénusnak meg szívesen kinyomkodom mindig azt a maroknyi adagot amennyit megeszik.

U.i.
A védőnőm azt mondta ne adjak céklát a Lénának egy éves korig.
Bevizsgálták a bioboltost is, tele van nitráttal, mert a cékla szív magába mindent mint a szivacs a szerkezete miatt. Az ANTSZ már nem is fogad céklát bevizsgálásra.
15 évnyi bioművelés után vethető csak cékla. A nitrát pedig károsítja az agyi fejlődés folyamatát. Hasonló a hatás mechanizmusa mint a szén- dioxidnak.
Biztos igaz, mert én egyetelen céklás bébiételt sem láttam még.

Itt én vagyok a felnőtt

Erre jöttem rá ma. Ebből is látszik mennyire gyereknek érzem még magam.
Mikor ma a JOBB oldalamon feküdtem, mert már ott is tudok kb. öt percig, ellenálhatatlan vágyat éreztem hogy meg nézzek egy filmet. Hangosan kattogott az agyam hogy mikor lenne rá lehetőségem merthogy ilyen egy átlag estém:
- míg Isti fürdet én előkészítem a vacsit
- utána vacsizunk
- aztán Léna szopik, alszik
(Lili most nem alszik, szünet van, apa tévéz, vagy Lili tévéz, nincs több tévé)
- utolsóként zuhanyozom, kenegetem magam és legalább öt percig bámulom magam a tükörben pucéran hogy micsoda szuper a szituáció hogy van derekam és majdnem akkora a hasam amekkoráról már álmodni sem mertem (persze magamhoz képest).
Ugyan azt elismerem hogy ez a "jó a tükörbe nézni" program simán felér egy kiváló filmmel.
- Mikor Lili elvonul csicsisba (marha sokáig bírja), akkor van a kettesben levő, házasság ápoló fél - egy óránk. Beszélgetünk. Mindenről. Mindent megbeszélünk. Ez nagyon jó.
- Léna éjfél előtt újra kel. Szopik.
Tehát én legkorábban éjfélre kerülök ágyba.
Nézhetném a filmet, de ugye ilyenkorra már mindenki fekszik, jó esetben alszik is ezért én nem akarok zajongani a tévével. Se villogni.

Nos akkor hol van az a fenyegető mondat, amin anyám mindig csak mosolygott, ami milliószor hagyta el a számat felnőtt koromig, általában akkor amikor ágyba parancsoltak:
" Ha nagy leszek, addig tévézek ameddig csak akarok!"

Szóval ma leesett, felnőtt vagyok és még sem tévézek addig ameddig csak akarok!!!!

Na de ha öreg és nyugdíjas leszek, na, majd akkor! :-)

2012. október 27., szombat

Csavard fel a szőnyeget

Ma annyira jó kedvű volt az egész család hogy este meghallgattunk sok - sok olyan zenét amit nagyon szeretünk. Isti táncra perdült a lányaival.
Nagyon jó érzés volt nézni őket.
A hosszú hétvégén elutazunk Ausztriába, jó lesz együtt lenni, ezerrel megy a tervezés.
Kicsit félek így a műtét után, de már nagyon régen lefoglaltuk.
Majd vigyázok magamra. Például nem próbálom ki az öt kilométer hosszú szánkópályát.:-) Mert hó tuti lesz. A fehér, megváltozott halmaz állapotú hideg vizet pedig imádjuk.
Biztosan karácsonyi hangulatom lesz!
Forralt bor ugyan kizárva, de boldog leszek én a gyerek puncstól is.

Egy aggaszt...hogy fogunk a kocsiban elférni....hisz a "szokásoson" kívül még el kell csomagolnia téli cuccokat is...

2012. október 24., szerda

Aki A- t mond mondjon B - t is + akciós ultrahangos párásító

Elmondtam a Lili sulijáról a rosszat, most elmondom a jót is.
Lili két hétig nem volt suliba.
Első héten míg kórházban voltam, vadakat álmodott a halálomról, kialvatlan volt és zaklatott, ezért amelett döntöttek az itthoniak hogy ne menjen.
Aztán mikor hazajöttem a kórházból azt javasolták hogy fogjam itthon, mert eléggé legyengültem a nem evés és ivástól, na meg a műtéttől.
Nem jött volna jól egy betegség.

Szóval ebben a két hétben folyamatosan küldték a tanító nénik a leckét.
Lili ma ment először, nagy örömmel fogadták. Azt mondták megnézik hol tart (mert persze itthon tanultunk ám sokat) aztán majd felzárkóztatják ha kell.
Mikor mentem a Lickámért, M. Néni kétszer köszönt, mosolygott, azt mondta örül hogy lát és jobbukást kívánt.:-)
Szóval, na, de tényleg, most tök rendesek voltak. Nagyon örülök neki.

Egyébként ma délutánra szarul lettem, jött az a csúnya fájdalom a gyomorszájnál...gyorsan bevettem egy algopirynt meg egy nos-pát.
Fáj a hátam is, a gerincem is. Nagyon meg vagyok ijedve.
Biztos sok volt ez ma: vezettem a műtét óta először, álltam a kórházba vagy fél órát, cipeltem a Lénust, babakocsit autóba ki- be pakoltam. Aztán valószínű túl sokat ettem ebédre ráadásul túl gyorsan. Diétásat, de sokat. 6-8x kell keveset ennem. Állandóan ki vagyok tekeredve a szoptatások miatt, mivel a jobb oldalamra még nem tudok feküdni, balról nyújtom a cicim a Kisbucinak, elég érdekes és nyakatekert mutatvány, gondolom az sem jó a hátamnak.
Holnap tanácsadásra kell vinnem Lénát, hát, ha nem leszek jól akkor lemondom, nem kockáztatok.

U.i.
A minap olvastam hogy Bóbitáék és Dóriék ultrahangos párásítót keresnek.
Itt akciós, 12000.
http://m.grando.hu/mebby-polar-ultrahangos-parasito-91853-1529466837?utm_source=lealkudtuk_nl&utm_medium=email&utm_campaign=20121024_daily_neolane&campaignsource=lealkudtuk&bs1=20121024&bs2=napi&tcampaignsource=14

Ezt még leírom....

.....aztán lezárom magamban a betegséget, a kórházat. Elmúlt, mögöttünk van.
Holnap kiszedik a varratokat én pedig gyógyultá nyílvánítom magam. Jól vagyok. Tényleg.

De!
Az a bizonyos magyar egészségügy. Nem politikáról, nem pénzről fogok beszámolni hanem emberekről.

A kórház olyan amilyen. Működik. Lehetne jobb is, de rosszabb is.
A sebészet fürdője szép és tiszta, sokkal jobb mint a szülészeté.
Bár a bagószag az folyamatos. Ezt nagyon nem értem.


Csapó 1.

Hétfőn a beteg felvételen elég sokan vártak. Szék alig volt. Aztán persze itt is belógott valaki soron kívül, ami okán hatalmas felháborodás tört ki a várakozók körében.
Én kivártam a sorom.
A felvételi helyiségben kávé illat terjenget, pici kényelmetlen székre ültettek.
Nem tudom köszönt -e nekem valaki, de inkább nem, vagy csak igen halkan.Én azért, jó reggelteztem erőltetett mosollyal. Nagyon magam alatt és kiszolgáltatott voltam akkor.
Vettek vért, mogorván, szótlanul. Mintha robotok volnánk. Azért én megköszöntem és további szép napot is kívántam.

Csapó 2.

Sebészet.Itt már köszönt a főnővér. Leültetett a váróba bennünket, mert ágyat azt nem tudott adni. Nem tudta mi lesz velem, hova kell mennem.
Vártunk. Közben telefonált a nővér sokat, rólam is beszélt,így tudtuk meg hogy délben lesz ERCP- m. Kihallgatott telefon beszélgetésből.
Aztán jött egy orvos, ő is rólam beszélt, meg szidta az ügyeletest aki felvett, csak úgy ambuláns lappal. Fogalmam sem volt hogy ez mit jelent.
Isti tíz óra felé megkérdezte a nővértől hogy akkor tud- e valamit rólam.
Ja, igen lesz a vizsgálat, ugye nem ettem- ittam, majd jön a beteghordó.
Kaptam ágyat. Dél előtt tíz perccel még nem jött a beteghordó. Aggódtam hogy lekésem a vizsgálatot. A nővér mérgesen telefonált valakinek, hogy hol van már aki engem átvisz a másik épületbe.
Szóltunk hogy tudok menni, majd Isti elkísér.

Csapó 3.

Gastrón elkeverték a papírjaim. Itt kedves volt a recepciós.
Adtak egy ágyat. Várjak a profra. Nem mertem elfeküdni sem. Istit haza küldték.
Ijedt emberek vettek körül, mindegyik arra várt hogy valamelyik testnyílásán lenyomják a csövet. Senki sem beszélt, csak az ápolónő, a lányával, privát. Hosszan.
Aztán telefonált valami gyógyszerésszel, már kiabált is hogy mennyi dolga van, mert szaros lepedőket kell cserélnie.....
Hol? Itt csak vizsgálat előtt és után vannak a betegek. Nincs is megágyazva, csak egy zöld lepedőt adnak mindenkinek.
Senki nem szólt, nem mondta mi lesz.
Aztán befutott a prof, ugye aki beszólta azt a bizonyosat hogy miért vannak a gyerekorvosok. Mondta hogy akkor majd háromkor megtükröz.
Kaptam egy infúziót, fáztam, szomorú, magányos és elveszett voltam.
Senki nem szólt hozzám, csak a többi beteg bokákolását, nyögését és hangos eregetését hallottam.
Aztán a nővér megint telefonált, kiabált: " itt ugyan nem volt beteghordó, most én kísérjem fel? " Rólam volt szó, jeleztem majd megyek egyedül, megtalálom a röntgent.

Csapó 4.

Röntgenben kaptam egy mosolyt, mondták nem fog fájni csak kellemetlen lesz.
Fél órát vártam egy székben ülve. Aztán felültettek egy asztalra befújták a szám Lidocainnal, kaptam valamit vénásan.
Aztán hallgattam ahogy a két asszisztens beszélget. Remélték hogy hamar végzünk mert mindjárt lejár a munkaidejük. Prof sehol. Kérdeztem fáj- e majd a beavatkozás.
Rámnéztek, esküszöm meglepődtek hogy ott vagyok.
Aztán megvolt a vizsgálat, ilyeneket hallottam" told mélyebre, ja, a pancreasban (hasnyálmirigy) vagyok, vérzik, kérek egy ballont".
Sokszor nagyon fájt.
A vizsgálat után nem szabad menni, tehát egy tolószékben vártam a beteghordót, az egyik nővér vigyázott rám. Szótlanul sms- eket írt.

Csapó 5.

Felvittek az osztályra, Lili Isti bejöttek.
Mikor elmentek, elkezdett fájni, egyre jobban. Kimásztam a nővérekhez infúzióval a kezemben, hogy kérek valami csillapítót.
Mutogattak egymásra hogy majd valaki ad.
Az egyik megszánt. Adott valamit. Szart se ért.
Ordítottam, fetrengtem, szobatársaim rohantak hogy azonnal hívjanak orvost hozzám. Elzavarták őket.
Azt hittem meghalok. A nővér azt mondta tűrjek már egy kicsit.
Ekkor jött Horváth Doktor. Megsimogatott, azt mondta ez hasnyálmirigy gyulladás lesz, azonnal adatott morfin származékot.
Ettől jobb lett, elaludtam.
Utána néztem, a hasnyálmirigy gyulladás azért fáj ennyire, mert az emésztő enzimek bent ragadnak a szervben és gyakorlatilag az ember elkezdi emészteni, megenni saját magát. Brutál.
Vért vettek, ami bizonyította a gyulladást és elrendelték a null diétát.

Csapó 6.

Nem igazán kértem semmit a nővérektől. Két hölgy ( ők viszont nagyon rendesek voltak) kivételével morgott az összes. Öreg fekvő néniknek vittem ágytálat, frissen műtötten is, mert a nővérek nem értek rá. Vagdalóztak, pofákat vágtak, kiabáltak. Vagy ami még rosszabb volt, szótlanul tették a dolgukat. Mosdattak, injekcióztak, ágyat húztak úgy mintha a beteg EMBER ott se lenne.
Próbáltam kedves lenni velük, mindent megköszöntem, a semmit is.
Isti mikor jött értem hozott sütit, kávét.
Egybők körbe ugráltak.
De akinek nincs senkije vagy nincs pénze bevinni a sütit?
A legrosszabb az volt mikor lekiabált az orvos hogy örüljek hogy élek.
A többi orvos egyébként nagyon kedves és emberi volt.

Végere

Szóval én tudom hogy a rendszer, a kevés pénz, a munkakörülmény....
De akkor is, beteg, fájdalmakkal küzdő, olykor magatehetetlen betegekkel nem szabadna így bánni.
Nem részletezem tovább, viszont bocsánatot kérek az összes olyan nénitől, akit kinevettem vagy akire legyintettem amikor azt mondták:
" Csak egészség legyen!"
Mert igazuk volt, csak az legyen, nem kell más!

2012. október 21., vasárnap

Kisbuci nagyon anyás lett

Nem tudom mi játszódhatott le Léna fejében akkor amikor én hirtelen, a cicimmel és az anyatejemmel együtt eltűntem. Aztán egyszercsak újra előkerültem.
Miután haza jöttem a kórházból még meglehetősen fájt a jobb oldalam, illetve nem emelhettem meg a Kiscsajomat, ezért minden féle képpen próbálkoztam a szoptatással.
Volt úgy Isti tarotta míg evett.
Tudtam, sokszor kell szopnia hogy felszaporodjon ismét a tej.
Szóval szinte összenőttünk. Éjjel is.
Sokszor megébred, rám sandít fél szemmel, ellenőrzi megvagyok- e aztán alszik tovább.
Napközben szépen eljátszik egyedül, de rendszeresen rám néz, megnyugszik és mosolyog.
Mindenkit ugyanúgy imád, Lilival, apával jól elvan, de anyás lett.

Amúgy én egyre jobban vagyok, ma már az Árkádban is csavarogtunk.:-)
Holnap pedig a szabadban készülünk élvezni ezt a csodás őszt.

Még valami, nemcsak Léna lett anyás, hanem anya ia nagyon Lénás lett.

2012. október 17., szerda

Felülvizsgálat

Ma voltunk Belágyi Doktor Úrnál. Minden oké velem. Nem fogadta el amit vittünk neki. Pedig Pannonhalmi Patika Pálinkát vittünk meg Lindt csokit.
Lénát viszont megnézte. Kérdezte tudok- e szoptatni.
:-)
Egy hét múlva varrat szedés.

Egyébként a tej napról napra több én pedig napról napra erősebb vagyok.
Összesen öt varratom van.
Kezd helyre állni az életünk.

Mégegyszer nagyon köszönöm a sok és kedves hozzászólást, bíztatást!

Nagyon jól esett, nagyon sokat segítettetek!

2012. október 16., kedd

Hol jobb hol rosszabb

Dietázom. Szigorúan. De legalább eszem.:-)
Estére nem voltam túl jól. Puffadok állandóan.
Meg kell szoknia a szervezetnek az új helyzetet.
Legalábbis remélem mert rettegek a fájdalomtól.

Kisbuci imádja hogy itthon vagyok. Apjával tíz - tizenegy órákat aludt egyben.
Nekem tegnap óránként kelt. Sikogat, nevet, lekiabál. Nem panasz, a kórházban mit nem adtam volna ezért. De hát fájdogál meg kicsit gyenge vagyok.

Lili írja a leckét, szorgalmasan.

Isti dolgozik. Fáradt. Sajnálom érte.

Pedró holnap két napra elköltözik egy yorki lányhoz. Igazi top modell lehetva kiskutyus mert 1,5 kg. Drukkoljatok had legyen Pedikém apuci!
:-)

2012. október 14., vasárnap

Tehetetlen

Kezd zavarni a kötelező ágyban fekvés. Nem emelhetem fel a Lénát, a szopi egy tortúra.
Szegény Isti már hulla fáradt. Főz, mos, takarít, bevásárol, gyereket gondoz, nevel és szeret, kiszolgál engem. Én meg fekszem.
Holnap már dolgozik, jön anyu.
Paracsolgató királynő vagyok. Utálom magam. Fogy a türelmem.

Köszönöm az összes kedves hozzá szólást!
Mega erőt adtak!

2012. október 13., szombat

Kórház 2.

2012.10.11. Délután

Szóval kétségbe voltam esbe, fél óránként nyomkodtam azt a kevés tejet ami volt. Majd sírva hívtam fel az Istit, azonnal jöjjön mert én műtőbe akarok kerülni, beszéljen az orvossal.Már nem érdekelt mennyibe fog kerülni.
Ez már kora délután volt.
Azt kiderítettem hogy Dr. Belágyi és Dr. Benedek az ügyeletesek, esélyem az aznapi műtétre már csak ügyeletben volt.
Isti beszélt ismerősökkel, mondták a Belágyi nagyon jó.kiderítette azt is hogy éppen operál majd fél három felé jön az osztályra fel.
Aztán kettő felé megjött az Isti és az én nagylányom.
Lilinek feltűnt a Belágyi név és elmesélte hogy van egy osztálytársa aki szintén Belágyi.
Pár hete kapott az osztály előtt egy dicséretet mert észrevette hogy egy labda ütés miatt kibicsaklott egy kisfiú keze ő pedig azonnal elkísérte az orvoshoz. A kisfiút akit Belágyinak hívnak és akinek az apukája sebész.
Kicsi a világ és igaz a mondás, jó tett helyébe jót várj.
A lányomnak még ahhoz is volt bátorsága hogy odamenjen az apjával az orvoshoz es mindezt elmesélje neki.
Isti fekérte legyen az orvosom és jó lenne a műtét még ma mert fogy a tej ami miatt én borzasztóan el voltam keseredve. Isti rendkívül udvarias és mégis határozott. Tud tárgyalni. Dr. BELÁGYI TIBOR - csupa nagybetűvel, aki aznap már legalább hét órát operált, azt ígérte megnezi a leleteimet mert nem hallott még rólam (osztályvezető főorvosról beszélünk).
Aztán Isti és Lili átmentek moziba, Lilit kicsit kizökkenteni az eseményekből.
A mozi öt percre van a kórháztól. Gyors léptekkel kettőre.
Amikor visszaértek a kórházba, épp kaptam a véralvadásgátlót és mondták negyed óra és visznek a műtőbe. Belágyi doktor befutott, bemutatkozott és mondta mindjárt találkozunk a műtőbe.Nagyon megnyugtató volt ahogy végig simította a vállam. Kaptam polyát a lábamra meg nyugtatót és már jött is a beteghordó srác.A szobatársaim és a hozzátartozóik ujjongtak és valaki még tapsolt is. Nagyon jól esett. Isti és Lili velünk jöttek le a lifttel. Nagyon ijedtek voltak. Én nem féltem, talán csak öt percig.
A műtőblokk sötét volt csak engem vártak. Ott jött hozzá, egy nagyon ledves csupa nevetés és mosoly lány. Andi barátnőm altatós asszisztens barátnéja. Véletlenül úgy alakult hogy ő lesz velem amikor elaltatnak. Persze hogy nem véletlenül az én Andi barátnőm keze nagyon is benne volt. Lekötöztek. Tök vicces volt, minden mozdulatért nagyon hálás voltam és hihetetlen volt a bizalmam. Mindenki iránt.
A műtőbe nagyon jó hangulat volt, egy összeszokott csapat várt.
Mondtam nekik en úgy vártam ezt a műtétet mint más a karácsonyt. Nevettek.
Az altató orbos felém hajolt, kacsintott aztán mondta hogy gondoljak valami szépre.
Mondtam neki akkor én most a rántott húsra gondolok, mert ha a gyerekekre akkor bőgni fogok. Aztán számoltam,1...2...ki tudja mennyi és már aludtam is. Álmomban főztem.

A következő emlékképem az hogy DR.BELÁGYI felém hajol hogy minden oké, holnap haza mehetek és szoptathatok. Ahogy toltak vissza az osztályra hallottam hogy a tévében az " Egy perc és nyersz megy".
A helyemen már végig simogattam a hasam, ragtapaszok voltak, tehát sikerült laporoszkóppal kivenni az epehólyagomat. Kicsit féltem hogy vágni kell mert nem lehetett tudni mit művelt odabennt a hasnyálmirigy gyulladás.
Fájt, főleg a felső lyukak egyike, gondoltam ott van a cső ami kivezeti a válladékot. Végül kiderült, nincs cső. BELÁGYI DOKTOR extrán dolgozott hogy tényleg haza mehessek.
Próbáltam aludni de nagyon fel voltam spannolva. Fájt is. Sokan legyintenek hogy ugyan már csak pár lyuk. Hát kérem négy lyuk, amivel hasfalat és jártyát szúrnak át, levegővel szétfújják a szerveket aztán egyet ki is vesznek. Szóval fájt bár a hasnyálmirigy gyulladáshoz képest kutya füle volt az érzés.

Másnap bejött a DOKTOROM, kérdezte emlékszem - e mit mondott, mondtam neki mindenre, mehetek haza este. Mondta igen, nincs cső, sőt úgy kérte az altatást hogy nem 48 hanem 24 óra elteltével szoptathatok is már. Saját maga hozta be a zárót. Soron kívül.
Isti bejött, sokáig velem volt, aztán megkerestem BELEGYI URAT a borítékkal.
Amikor visszajött egyből mondta, "nem fogatta el".
Nagyon kedves volt Istivel is mindent elmondott.

Aztán már ihattam is, hú, isteni volt hat nap koplalás és öt nap nem ivás után az édes tea íze. Nagyon örültem neki.
Az első felkelés rossz volt.
Aztán mindig jobb lett. Beszélni alig tudtam fájt a légvétel is.Harminc körüli pici kövem volt.

Isti fél nyolckor jött értem, felöltöztetett majd tolókocsin eltolt a szülészetre hogy legejjük az altatós tejet.
A kocsiba ülestől féltem, de nem volt olyan rossz, Isti negyvennel hozott haza.
Rettegtem hogy elbőgöm magam, mert az nagyon fájt volna.
Kibírtam, pedig nagy Isten hozott felirat fogadott meg rózsacsokor és finom leves. Diétás persze. Háls voltam.
Léna nézett rám, nem tudott hová tenni, aztán egyszercsak megismert. Vigyorgott, csapkodott, incselkedett. Lili bújt ezerrel, simogatott.
Anyu és Isti annyira ügyesek voltak hogy Léna még hízott is. Kis dagi.:-)

2012.10.13.

Ma már többet ettem, két óránként, este már darabost. Nehezen mozgok, de elég volt egy fájdalom csillapító. Isti még 20 napig nyomja nekem a szurit trombózis ellen.
Nem fáj.
Szoptatás egy külön tortúra, de nagyon örülök hogy meg egyátalán.
Jövő héten kishugim lesz velem, meg apu élettársa.


Akinek hálás vagyok:
A FÉRJEMMEK NAGYON NAGYON
A LÁNYAIMNAK, FŐLEG A LILINEK NAGYON NAGYON
ANYUNAK NAGYON NAGYON
ZSUNAK HOGY SZOPTATTA ESTÉNKÉNT A LÉNÁT NAGYON NAGYON

DR. BELÁGYI TIBORNAK NAGYON NAGYON

DR. KÁRÁSZ TIBORNAK
ANITÁNAK A SZOMSZÉDBÓL
ANDI BARATNÉMNAK
ANDI BARATNÉM ALTATÓS BARATNŐJÉNEK
DR. SZABÓ ÁGNESNEK A HÁZIORVOSOMNAK
AZ ÜGYELETES ORVOSNAK AKI BEUTALT A SEBÉSZETRE
DR. ZSOLDOSNAK
PAPÁNAK A LELKI TAMOGATÁSÉRT
ANIKÓNAK ÉS ANYUKÁJÁNAK
HUGOMNAK
NYUNYINAK
APUNAK, segített hogy szidta velem a rendszert
A SZOABATÁRSAIMNAK
A VÉDŐNŐMNEK BÁNKI JUDITNAK
KARFIOLNAK
MINDENKINEK A SZORÍTOTT A BLOGON, TELEFONBAN ÉS SMS - ben


Amire büszeke vagyok:
Nem hagytam hogy elapadjom a tejem, ennyi koplalás, nemivás és fájdalom mellett sem!!

Aminek örülök az ürömben:
62,5 kiló vagyok.
Kb. 80 voltam szülés után.
BÁr a héten csak kb. 3 kg. ment le.

Plusz egy jó tanács a végére:
Mindenki nézesse meg ultrahangon az epe hólyagját.Ha van kő pedig irány a műtő mielőtt baj lesz.

Kórház

2012.10. 06.

Ugye ott kezdődött az egész hogy szombaton már nagyon nem jól voltam. Émelyegtem, szédültem fájt a gyomrom.
Estére aztán begörcsölt az epém. Fetrengtem megint a fájdalomtól, rengeteg görcsoldót vettem be mégsem múlt el, sőt, erősödött.
Isti kihívta az ügyeletes orvost. Ezzennel egy rendkívül alapos és kedves orvos jött.
Kaptam szurit, megvizsgált, mért vérnyomást is. Meg adott egy beutalót a sebészetre, mondván ha nem múlik el a górcs menjünk be, hátha a kő elzárt valamilyen epeutat vagy kezd kilukadni az epehólyagom.
Kicsit tudtam aludni, jobban voltam ugyan, de nem múlt el. Isti ragaszkodott a kórházhoz és ezzel mindenféle túlzás nélkül megmentette az életemet.
Anyuért ment el mielőtt elindultunk a kórházba. Míg nem ért haza, addig a szomszédasszonyom jött át, nem mertem magam maradni a gyerekekkel. Ezért nagyon hálás vagyok neki.
Amire a kórházba értünk már jól voltam. Vettek vért, egy órát vártunk az eredményre.
A laboros bunkó volt hogy felkeltettük.
A véreredmény egyértelmű elzáródást mutatott. Nem akartak haza engedni, én mégis jöttem. Fél háromra értünk haza és reggel fél hétre kellett vissza mennünk.
Az alap folt mindenütt hogy Léna a kórházba nem jöhetett és szoptatnom is tilos volt.

2012.10.07.

Megvolt az ultrahang.persze az ultrahangos sem mondott semmit. Leletet az osztályra küldték. Később megtudtam az epeputak nem tágabbak, de vettek vért is,és a májértékek 30x - ra nőttek. Tehát valahol vándorolt bennem egy kövecske.
Egy fiatal sebész vizsgált meg vagy hívott egy tapasztaltat akit Dadynek becéztek.
Nagyon rendes volt. Elmondta hogy egyszerűen itt van valami, meg kell nézni mert nagy baj lehet belőle. Sírtam, a Lénáért, aki reggel óta nem evett....anyu kísérletezett vele pürékkel, pépekkel, a tápszert és a cumisüveget nagyon határozottan elutasította.
A sebész nagyon kedvesen megsimogatta az arcom, mondta ne sírjak mert akkor elmegy a tejci, erről a betegségről én nem tehetek. Nagyon emberi volt. Nagyon hálás vagyok neki.
Átküldtek a gastrora.
Isti a hősöm mindenhova jött velem, egy centit nem tágított melőlem. Hogy mi van a Lénával arra gondolni sem mertem, Liliért annyira nem aggódtam, tudtam, okos, jó gyerek.
A gastron egy orvos ügyelt, járom emelet jutott neki, Dr. Kárász Tibor.
De hamar jött, elsőre nagyon nyersnek tűnt, de mikor elmondtam hogy otthon van a pici babám és bőgtem, mindent megtett értem.
Elmondta, sajnos két műtét kell, az epetükrözés, amire 36-an várnak, de ő mindent megtesz azért hogy előre vegyenek hétfő délutánra utána pedig kedden kivegyék a hólyagot. Soron kívül felvetetett a sebészetre.
Hazaengedett azzal hogy hétfőn nyolcra jelenjek meg.
Egész este nyeltem a könnyeim, együtt fürödtem a lányokkal.
Az az érdekes hogy egyátalán még egy ici- picit sem féltem sem a tükrözéstől sem a műtéttől. Csak a lányokra gondoltam.
Hétfőn hajnalban olyan rosszul lettem hisz szombat délben ettem utoljára és persze szoptattam mellette hogy Isti telefonált a mentőknek. Nem jöttek ki, de egy kis szőlőcukor és víz segített.
Aztán amikor hétfőn reggel ki kellett lépnem az ajtón, megszakadt a szívem.
Nem néztem vissza.

2012.10.08.

A beteg felvételen kórházi beteg lettem. Aztán vártunk mert nem volt ágy. Senki nem mondott semmit. A nővér telefonjaiból következtettünk dolgokra, meg a Lili óvó nénijének anyukája, nagy beosztású volt a kórházban ő kérdezett rá mindenre és tájékoztatott.
Izgultam hogy meg legyen az az epetükrözés és mielőbb mehessek haza.
Aztán mehettem délre a tükröző központba. Lefektettek. Enni inni nem szabadott. Semmit. Isti nem maradhatott.
Aztán fél kettő felé jött a professzor úr. Szinte számon kérte mért vettek engem előre.
Mondtam félek hogy kiszárad a babám,nem nagyon fogad el semmit.
Azt mondta erre: " azért vannak a gyerekorvosok hogy ezt megoldják".
Kösz.
Háromkor telefonáltak hogy menjek a röngenbe. Ott lesz a vizsgálat.
Na ott még kb. Negyven percet ültem, a prof nem jött csak egy másik doki.
Aki pécsi csak most itt van győrbe.
Befújták a szám lidocainnal, kaptam egy szurit, felig nyugtatót, félig bélmozgás csökkentőt. Aztán dugták a csövet. Hát köhögtem de a Bucira hondoltam. Az nagyon rossz volt mikor éreztem hogy tekereg a cső a hasamban, mikor a gyomorból a nyombélbe nyomták ütöttem az asztalt.
Aztán egy kisebb csövet dugtak a nagycsőbe, epegörcsöt hoztak létre és kontraszt anyaggal töltötték fel az epeutakat. Fájt. Feszített. Rossz volt. De én csak a gyerekekre gondoltak. Végül bementek a hasnyálmirigybe, na az az érzés vitte a pálmát.
Alig vártam hogy kifelé jöjjön az a cső, megváltás volt mikor kihúzták.
Mehettem vissza az osztályra. Beteghordó tolt fel.
Isti és Lili meglátogattak ekkor. Aztán amikor menni készültek el kezdett fájni, a hasam, a gyomrom, a hátam, a vállam. Azt hittem epegörcs. Kimasztam gyógyszerért. Kaptam vénásan Algopyrint meg nospát. A fájdalom erősödött, üvöltöttem, lekapartam a lepedőt az ágyról. Ha valaki azt mondja fejbe lő, megköszönöm neki. A két szülésem és a négy epegörcsöm egybe gyúrva nem fájt annyira mint ez a borzalom. Azt mondta a nővér tűrjek már egy kicsit. Ha-ha. Morfint kaptam, összesen hármat, így is lassan múlt. Vettek vért, kiderült hasnyálmirig gyulladás. Míg nem múlt el addig nem műthettek és még null diétáznom is kellett.Vagyis se enni se inni nem szabadott semmit. Bőgtem. Éjjel is keltem fejni, többször is, nagyon féltettem a tejem.
A szobatársak jó fejek voltak, rengeteget vigasztaltak.
Az amiláz szintem, ez a hasnyálmirigy gyulladás, hogy is mondjam mérőszáma, 1970 volt.
Rengeteget aludtam aznap.

2012.10.09.

Amiláz 1780, lefejt tej 10 dl, étel, ital semmi.
Védőnő hívott ne aggódják a férjem és anyum csodásan ellátják a gyerekeket.mindketten kiiratták magukat.
Léna megkedvelte a répát, almát és a gyümölcsös tejpépet.
Esténként egyszer pedig elvitték szopizni egy ismerősöz akiknek pár hetes a babájuk. Léna elfogadta az idegen cicit. Furcsa érzés volt de nagyon örültem.
Nem tudom hogy fogom meghálálni ennek a lánynak a jóságát. Megszoptatta a gyermekem. Léna már szépen el is aludt éjjel egyszer sem kelt, tíz órákat aludt egyben.
Anyu rengeteget sétált Lénával meg tanult a Lilivel. Főzőtt. Isti takarított, mosott, jött hozzám. Lilit nem engedték suliba, nagyon izgult értem.A tanárnéni most nagyon rendes volt, naponta küldte a leckét.

2012.10.10.

Amiláz 304, lefejt tej 8 dl, étel, ital semmi.
Műthető állapotba kerültem. De nem fértem bele a programba.

2012.10.11.

Amiláz 80. Tökéletes érték. Elmúlt a gyulladás. Lefejt tej fél deci.
Ettől bepánikoltam.Apadt. Közben Lénának teljesen kijött a foga és megtanult csip- csip csókázni. Anyu azt mondta mindenki példaértékűen viselkedik még a kutya is. Mintha tudták volna hogy jól kell viselkedni.

Viziten megkérdeztem hogy mikor operálnak, mert apad a tejem.
A főorvos rám üvöltött: mit képzel, örüljön hogy él , a hasnyálmirigy gyulladásba sokan belhalnak és akkor a gyerekem árva lenne a férjem meg özvegy.
Megállt a szobában a levegő.
Ekkor egy nővér és pár beteg saját tapasztalata alapján, el kezte mondogatni fogadjak orvost, vagy amíg csak tudják elhúzzák a műtétet.

Ekkor már hatodik napja nem ettem és ötödik napja nem ittam.De a legrosszabb a gyerekek és az Isti hiànya volt.

Fáradt vagyok, folyt köv. Köszönöm hogy gondoltatok rám.





2012. október 12., péntek

Vagyok

Most egy órája jöttem haza. "Közbe jött" egy hasnyálmirigy gyulladás. Fáj mindenem, igyekszem beszámolni.Kicsi türelmet kérek. Köszönöm a szorítást!

2012. október 7., vasárnap

Négy nap

Van egy kő a közös epevezetèkben. Nagy galibát okozhat. (Hasnyàlmirirgy gyulladàst, ami életveszèlyes lehet.
Ma délig a kórházban voltam vizsgálatokon. Májértékem harmincszorosa a normàlisnak. Fáj is.
Holnap reggel kórház. Délutàn epeút tisztító műtét. Kedden reggel epehólyag eltávolîtó műtét. Csütörtökön haza jöhetek. Ha minden a legoptimàlisabb esetben megy.
Szoptatni tilos. Vettünk ezer féle pépet és tàpszert. Fejni fogok hogy ne apadjon el a tej.
A sebészeten és a gasztrón is nagyon emberileg sőt kismamailag bàntak velem. Meg is simogatták az arcom. Lányos apák. Hogy ilyen gyorsan menjen nálam minden összefogtak.

Nem félek semmitől. A szívem szakad meg a Kisbuciért. Lili nagyon rendes. Mindenben segített anyunak. Az Isti? Az Isti meg egy hős. Ki kell bírnom valahogy ezeket az éjszakákat. Nagyon el vagyok keseredve.
Köszönöm hogy szorítotok. Ne nekem menjen légyszi a drukk,légyszi a Bucinak.

Szorítsatok!

Ma begörcsölt az epém ismét.
Kórház lett a vége.
Májfunkció tízszeres.
Holnap reggel uh.
Most itthon vagyok, hazakönyörögtem magam.
Aztán hétfőn tükrözés, kedden meg műtèt.
Félek. Féltem a Kisbucimat. Mi lesz vele anyatej, cici nélkül?
Nagyon el vagyok keseredve.

2012. október 4., csütörtök

Az ikrek története

Szeretettel átszőtt érzések két elvesztett vágyódás után.

Ezt a bejegyzést nem fogom sem ellenőrizni, sem visszaolvasni.

2006.10.15.

Életemben aznap éreztem először és remélem hogy utoljára hogy milyen az amikor az ember végképp feladja a harcot, amikor már reménye sincs.

El kellett engedni őket. Ez volt a helyes.
Még ma sem vagyok ebben biztos, csak nyugtatom magam.

A Lili első szülinapja körül jött a gondolat, kéne egy tesó. Most. Ne legyen túl nagy a korkülömbség. Csak egy gondolat volt, de a következő hónapban máris realizálódott.
Június eleje volt. A napra nem emlékszem.
Az Isti az ágyon feküdt. Délután volt. Lili aludt. Remegett a kezem amikor a tesztcsíkot a pisibe mártottam. Azonnal erős pozitív lett.
- Terhes vagyok!- mondtam. Néztünk egymásra, még nem fogtuk fel.

Nagyon rosszul voltam szinte egyből a teszt után. Hányinger, gyengeség.
Nagyon megviselt. Furcsa volt. Én már akkor el keztem mondogatni, ők bizony ketten vannak. Éreztem. Mindenki csak legyintett.

Kilenc hetesen voltam orvosnál. Ő nem tudta tapintásból eldönteni a korát, hiába mondtam meg még a napot is amikor megfogantak.
Elküldött ultra hangra.
A nagyszüleim álterhességre gyanakodtak, merthogy szoptatás mellett nem lehet teherbe esni. De lehet.

Az ultrahangon rengetegen voltak. A Lili elaludt az Isti karjában ezért egyedül mentem be.
Izgultam. Vártam.
- Tudja hogy ketten vannak???- kérdezte a szonográfus.
Jól éreztem. Kaptam fotót is. Ott voltak két pici embrió. Már megvoltak a kezecskéik és a lábacskáik.
Diadalmasan rohantam ki a rendelőből az Istihez.
Orra alá dugtam a képet: IKREK!

Boldogan és nagyon büszkén újságoltuk el minden családtagunknak a nagy hírt. GyerekEINK lesznek!!
Engem megrészegített a dupla áldás ténye kissé meg is ijedtem a feladattól. Két mini meg egy pici.
De az örömünk az végtelen volt.

Nagyon sokat voltam rosszul. Rengeteget hánytam. Szinte semmit nem tudtam megenni. Ezért már savat hánytam, az felmarta a nyelőcsövemet ezért aztán hánytam vért is.
Legyengültem. Nem tudtam ellátni a Lilit. Egyik napról a másikra kellett abba hagyni a szoptatást. Szó szerint. Sajnáltam a Lilit érte, 15 hónapos volt. Ekkor kapott cumisüveget.
Nagyszüleimhez mentünk pár hétre hisz Isti és anyu is dolgoztak.
Éjszakákat nem aludtam, papám virrasztott velem sokat. Semmit nem tudtam megenni. A végén már csak ülve tudtam pihenni, kicsit aludni.
Folyamatosan, rettenetesen rosszul voltam.
Azt mondták az okosok, ez van, dupla a hcg hormon, majd félidőtől jobb lesz.

Nagyon fáj még ma is hogy a Lilinek akkor nem tudtam az anyja lenni. Nagyon hálás vagyok a nagyszüleimnek hogy szeretve, ölelve gondozták őt. Helyettem.

A 18. héten már kiszáradtam, infúziót kaptam a kórházban. Már itthon. Isti hazahozott, anyut kiírják majd mellém. Ez volt a terv.
A 18. héten mondták először hogy rengeteg a magzatvíz.
Még nem vettem komolyan.
Aztán hetente nézték.
A hasam óriás volt. A 20. héten. Nagyobb mint a Lilinél a szülés előtt egy nappal.
Alig kaptam levegőt. Nyomott a víz.
Mentek a vizsgálatok. Minden normálisnak tűnt, a babák pedig egészségesnek.

Egyre nehezebb volt. Picit megrövidült a méhszáj. De zárt maradt.
BÍztam, bíztattam őket, néha éreztem csak magzat mozgást, de tudtam hogy ott vannak. Sokat bátorítottam magam és a magzataim. Néha éreztem csak hogy baj lesz. Soha nem akartam semmit annyira, mint akkor és ott őket megtartani. Legalább még 12 hétig.

Aztán azon a bizonyos napon 2006.10.15-én reggel elment a nyákdugó. Elfolydogált. Vasárnap volt. Hívtuk az orvosom. Isti elvitte a Lilit otthonról a nagyihoz. Mikor hazajött, nekem már feszült a hasam.
Feküdtem az ágyon, és kimondtam neki:
- Vége van!
- Minek?
- Ennek a terhességnek.

Hófehér volt az arca. Nem is beszélgettünk a kórházig. Én izgultam hogy ne a kocsiban szülessenek meg.
Az orvosomnak is ezt mondtam, együtt mentünk fel a lifttel:
- Vége van.
Nem válaszolt, de rá volt írva az arcára hogy ő is így gondolja.

Míg kezet mosott az orvos egy nővér volt velem, akkor már sírtam:
- Olyan picik még!
Ultra hangot nem engedélyezett az orosom.Nem akarta hogy lássam őket.
Aztán behívta az Istit.
Sóhajtott és nagyon halkan elmondta:
Megindult a szülés. Tud segiteni hogy gyorsabban menjen, de tud adni gyógyszert hogy pár napig még maradjanak, mert a 24. Héttől már koraszülöttnek számítanak. Én 22+ 3 voltam.

Összenéztünk a szerelmemmel, és a pillantásaink valahogy szavak nélkül is értették egymást. Pedig nem szólaltunk meg. De tudtam hogy ő is ezt akarja:
- Semmi nem kell, majd eldönti a természet.

A természet hamar döntött. Jöttek a fájások. Aztán egyszercsak megrepedt a burok és zúdult a rengeteg víz és még valami, egy baba.
Éreztem ahogy átcsúszott a szülőcsatornán. Nem fájt.
Aztán jöttek a szülésznők. Már nem volt idő szülőszobára menni, a kórteremben szültem. Hívták az orvosom.
Rengeteg volt a magzatvíz. Kristálytiszta.
Két szülésznő is velem volt, nem láttam semmit, csak a hogy kapkodnak. Ömlött belőlem a vér, leválta lepény.
És akkor én ott igenis hallottam egy kis nyekkenést, igenis éreztem egy apró test érintését a combomon.Vesetálba tették és letakarták. Nem néztem meg. Istinek sem engedtem. Ezt nagyon bánom. Magunkat óvtam, pedig járt volna neki a búcsú. Ezt soha nem fogom tudni feldolgozni. Nem búcsúztam el tőlük.

A másik baba bennt maradt, rátekeredett a burok, a víztől kinyúlt burok. A vizet nyolc literre saccolták. A lepény levált. Úgy vergődött bennem, tényleg úgy mint egy partra vetett hal. Éreztem a haláltusáját.
Aztán rohantak velem a műtőbe. Puszira sem volt idő. Elaltattak. Kivették a másik babámat. Rengeteg vért vesztettem. Utólag mondta az orvos, félő volt hogy én is ott maradok.

Anyu azt mondta, míg vártak a műtő előtt, az Istit nézte. Soha nem látott még embert olyan ijedtek. Én tudom ő még remélt, talán a másik babát megmentik.
Anyu a falnak dőlve zokogott. Ezt meg az Isti mesélte.

Pár napig voltam akkor kórházban. Olyan embereket láttam akkor sírni, akiket még soha, azelőtt se és azután sem. Az öcsém, a nagypapám.
Én nem sírtam. Üres voltam.

Amikor haza engedtek a kórházból akkor tudatosult bennem hogy ennek nem így kéne lennie, most két gyerekkel kéne, boldogan hazamennünk.

Nehezen jöttem helyre. Testileg, lelkileg. Minden bánatom az Istin csattant sokáig, ő meg kitartott. Nagyon hálás vagyok neki ezért is.

Nem tudjuk a nemüket. Nem tudjuk az okot. Ritkán beszélünk róluk.

Nehezem szántam rá magam a Lénás terhességre. Isti nagyon akarta őt.
Minden nap meg kellene neki köszönnöm hogy kitartott ezért a csodás gyerekért.
A terhességet végig rettegtem. Nem éltem át, nem éltem meg a terhesség csodáját.Ideges voltam, sértődős és folyton rossz kedvű, olykor kibírhatatlan.
Az első uh-n, egy dolog nagyon fontos volt. Egy baba legyen.
A 20. heti uh lelet legszebb mondata ez volt: " a magzatvíz mennyisége átlagos".
A 23. Héten nem lehetett hozzám szólni.
A 36. Héten kezdtem megnyugodni és hinni hogy sikerül.
A szülés után megkérdztem az Istit él- e a baba.

Most már elhiszem hogy miénk a Léna.

De ha megkérdezik tőlem hányadik gyerek, ezt mondom:
- A második.
Közben meg ezt gondolom:
A NEGYEDIK.

Mert nekünk négy gyermekünk van.

2012. október 3., szerda

Miért kel fel éjjel? Vasárnap esti okosság csütörtökön :-)

1. Hat-nyolc hónapos korban leggyakrabban a fogzás fájdalma zavarja meg a kisbabák éjszakai nyugodalmát, amit megint csak a szopizás vagy az összebújás fájdalomcsillapító hatása segíthet átvészelni. Ebben a korban jelentkezik a szeparációs szorongás is, vagyis a baba elkezd félni a számára ismeretlen emberektől, és erősebben kötődik szüleihez, így éjjel is többször meg kell győződnie a jelenlétükről.


2. Az alábbi cikk a La Leche Liga magyarországi honlapjáról való és arról szól, hogy az éjszakai ébredések nem csak természetesek és gyakoriak, de jó anya-gyerek kapcsolatot is feltételez, ha gyermekünk éjjel is jelzi, hogy szüksége van ránk, hiszen akkor tudja, hogy választ is fog kapni rá.

****Az éjszakai ébredés a jó szülő-gyermek kapcsolatra utal!****

A szülők gyakran nagyon megerőltetőnek tartják kisbabájuk vagy kisgyermekük éjszakai ébredését és abban reménykednek, hogy a kicsi mihamarabb átalussza az éjszakát. Egy mostanában napvilágot látott tanulmány teljesen új megvilágításba helyezi az éjszakai ébredést és az álomba kísérést egyaránt.A szülőknek leggyakrabban feltett kérdések egyike a súlygyarapodás mellett az éjszaka átalvására vonatkozik.
A „na és hogy alszik éjszaka?” kezdetű kérdés minden kisbabáról, kisgyerekről zajló beszélgetés fontos része, ezzel is azt hangsúlyozva, mennyire nagy jelentőséggel bír a szülők zavartalan alvása.
Elég egy pillantást vetni a könyvesboltok polcaira, azok is azt mutatják, hogy a szülőket és az alvással foglalkozó könyvek szerzőit is igencsak foglalkoztatja ez a téma.
Ráadásul ezek a könyvek többnyire mind azzal foglalkoznak, hogyan lehet egy kisbabát vagy egy kisgyermeket rávenni arra, hogy minél hamarabb elaludjon egyedül, majd fel se ébredjen egész éjjel illetve, hogyan lehet megváltoztatni „rossz” alvási szokásait.
„Rossz” alvási szokásnak a szülők és a társadalom elvárásaitól eltérőt szokás nevezni.
Csak kevés olyan könyv létezik, amely arról szól, miért és hogyan alszanak másként a gyermekek, mint a felnőttek és ezzel a gyermek iránti megértésért, alvási szokásainak elfogadásáért szállnak síkra.

Az elalvás elválást jelent.

Az Orvosi Pszichológiai Intézet Giessenben1 egy vizsgálat során a kisgyermekek alvási szokásait és ezzel összefüggésben kötődési minőségét vizsgálta. A kutatók abból indultak ki, hogy az elalvás egyfajta elválás, a felébredés pedig egy olyan helyzet, mint az elválást követő újraegyesülés, újra egymásra találás. Biztonsággal kötődő és bizonytalanul kötődő gyermekek alvási szokásait vizsgálták.A biztonsággal kötődő kicsik az elválással kapcsolatos érzéseiket, a negatívakat is nyíltan kimutatták. Mindeközben bizakodtak abban, hogy a mama visszajön és visszatérése után szemmel láthatóan nagyon örültek.Ezzel szemben a bizonytalan kötődésű gyermekek külsőleg teljesen rezzenéstelenül viselték az elválást és a visszatérést egyaránt. Viselkedésükből arra lehet következtetni, hogy nem akarták negatív érzéseiket kimutatni de a kötődést is elnyomták magukban, ami arra vezethető vissza, hogy a bizonytalan kötődésű gyermekek mamái gyermekeikkel visszautasítóan viselkednek.

Az ébredés egy szükséglet.

A vizsgálat kimutatta, hogy a biztonsággal kötődő gyermekek ritkábban alszanak el egyedül és gyakrabban felébrednek éjszaka, mint bizonytalan kötődésű társaik. Az éjszakai ébredés és a kisgyermek igénye arra, hogy szülei szeretettel álomba kísérjék tehát nem egy rossz szokás vagy viselkedési minta, amiről le kell nevelni őt, hanem a biztonságos szülő-gyermek kapcsolat jele.
De semmiképp se vonjuk le a tanulmány alapján azt a hibás következtetést, hogy az a gyermek, aki már kiskorában is hosszan képes aludni vagy egyedül elalszik, az nem kötődik biztonsággal a szüleihez.

Forrás:
Ajánlom alvás témában e blogot, rengeteg érdekesség és megnyugtatás van benne:
http://egyuttalvas.blogspot.hu

Mindenképpen ajánlom, a tíz ok amiért ne tanítsuk meg a gyermekünket aludni, hosszú de nagyon jó:
http://egyuttalvas.blogspot.hu/2009/11/10-ok-amiert-ne-tanitsuk-meg.html

2012. október 2., kedd

Áttörés

Áttört. Végre áttört.Egy picike fogacska első milimeterei (de az is lehet hogy két fogacska miliméterei) fehérlenek a Léna szájában. Meg is tapsoltuk.
Nagyon örülök neki és remélem ma korábban és gyorsabban elalszik. Bár vannak kétségeim mert napközben rengeteget aludt. Az esős idő elnyomta,én is fáradt voltam egész nap.

Ma megkértem nagyon kedvesen egyik lakót hogy pakolj el nem kevés cuccát a lépcsőfordulóból, mert most már szó szerint megakadályozza vele hogy gond nelkül megközelítsük a saját lakásunkat. Tegnap ahogy jöttem haza magasra kellett emelnem a Bucit hordozóstól hogy el tudjak jönni a kacattenger mellett, a mozdulat közben megbillentem és beütöttem a mellem a lépcsőkorlátba.
Úgy fájt nem bírtam belőle szoptatni, reggelre ezért majd kidurrant a felszaporodott tejtől. Most is érzem.
De láss csodát a szomszéd szorgalmasan pakol.
Ez is egy áttörés nem?

De a legjobb (és most nagyon nagyon sokszor lekopogom) hogy Lilinek jobb kedve van. Sokkal. Azt mondta ugyan M. Néni hülye és mindig kiabál. Még mindig nem szól ha piros pontot kap (pedig újjongok nekik rendesen),bezzeg ha rászólnak, mert "rossz voltam anya" azt elmeséli.Mondjuk ennek örülök.
Magatártásra "jó"- t kapott, szorgalomra "példást".:-)
Azért nagyon résen vagyok, de talán lesz e tekintetben is,váltás nélkül is áttörés.

Még valami, ha indul kereszt féléven andragógia (mert érdekel) akkor felvételizem.
Még beleférnék az államilag finanszírozottba.
Ma ezt el is meséltem egyik barátnőmnek csak éppen úgy hogy én andrológiára (andragógia helyett) mennék.
Ő mondta ugyan hogy az férfi gyógyászat de én leintettem.
Pedig neki volt igaza. :-)

A múlt

A Cilike sorozat a múlt század végén játszódik és az egyik részben szó van a cselédről is.
Erről jutott eszembe hogy tulajdonképpen alig tudok valamit a dédiimről.
Anno ugye kevés volt a fénykép és a dokumentációs lehetőség.
Most igazából jóval nagyobb az esély arra hogy minket majd valamelyik elektonikus zsebből elővarázsolnak száz év múlva, -akár ezt a blogot is - mutogatni az üköknek hogy is éltük az életünket a huszonegyedik század elején.
Hiányérzetem van most és azt érzem azonnal fel kell hívnom a nagyszüleimet hogy szendjenek össze annyi információt és emléket a felmenőinkről amennyit csak tudnak. Én meg leírom. Érzéseket és gondolatokat így már úgysem fogok majd kapni tőlük ezeket csak sejteni tudom.

Anyai dédnagymamám, az anyai nagymamán anyukáját nagyon szerettem. Ő volt az első trafikos. Tulajdonképpen annyit tudok róla amire emlékszem: fekete apró mintás otthonka, kockás kosár, apró sovány termet és állandó kedves mosoly, sugárzó szeretet. Emlékszem a házára is: jobbra a fürdő, balra szoba,szemben a konyha és egy másik szoba. Látom ahogy áll a konyhában, hatalmas gyúródeszkán levestésztát vág fel hajszál vékonyra. Mióta ő nincs nem ettem ilyen tésztát. Mármint házit, csak boltit.
Aztán a házát lebontották és a helyén épülő új házban kapott egy kis otthont. Szobát, konyhát, fürdőt. Szerette? Biztosan, dédunokák vették körül.
Emlékszem a félholdas sütijére, a hangjára, a kendőjére... és most mindjárt bőgök.
Sokat gondolok rá mostanában, nem tudom miért.
Végtelen nyugalom volt és végtelen jóindulat, végtelen türelem és a sors által tanított alázat kísérte minden tettét. Hallomásból tudom hogy úgy adták férjhez. Vagyis nem ő választott. Szépséges volt fiatalon és öregen is.
A dédipapa sokkal öregebb volt. Megszületett a nagyanyám, aztán a háború szétszabdalta a családokat. Megszületett a mama öccse is Józsi, de a dédipapa már újra a fronton volt és nem is látthatta meg soha a fiát.
Dédi egyedül maradt, két gyerekkel, a háborúban és az utána következő nyomorban.
Dolgozott. Pesten volt cseléd. Ott sokat bántották. Sokat járt kapálni, szoptatós dajka is volt. De volt - e szerelmes? Milyen fájdalmakat okozott neki a háború? Volt- e boldog igazán? Mikor született egyátalán? Sajnos csak azt tudom mikor halt meg. Úgy mondják eljött érte a fia, aki fiatalon már jóval őelőtte elment. Szeretnék hinni ebben.
Szeretnék hinni abban is hogy itt van és vigyáz rám, nem is rám , a csajaimra.
Ha ezt biztosan tudhatnám fele annyit aggódnék értük.

A másik dédiről még kevesebbet tudok. A nagypapám anyukájaról. Ő igazi kis öreg volt, nyáron is csizmában és sok szoknyában. Legalább kilencet hordott mindig. Felül szogorúan feketét. Hatalmas távolságokat tudott megtenni gyalog még nagyon öregen is. Szép volt az arca, ránctalan. Akkor láttam utolján mikor elutaztam Hamburgba. A temetése napján tudtam meg hogy meghalt. Olyan más volt a papa hangja aznap a telefonban, nem akarták megmondani nekem a rossz hírt hogy ne szomorkodjam egyedül messze az otthonomtól. De valahogy tudtam hogy történt valami, valami rossz.
Viszont a sírás nem ment, arra emlékszem. Sosem sirattam meg. Valahogy "kimaradt" nekem a halála. Számomra még mindig ott van a kis szobájaba, két magas ággyal. Merthogy az volt neki, paplanokból majd a plafonig felépített toronyból készült, régi ágytakaróval fedett ágyak. Megvetve mindig a férjének is mintha mindig hazavárná. Aki ugyan hazatért a háborúból, de annak következményeit mégsem élte túl.
Sokat nevettünk rajta, nagyot hallott és ebből sok kedves történet kerekedet.
Emlékszem mikulásra nekem a dédunokának kis mikulást hozott, anyunak meg nagyot. Mert anyu az unokája és a nagyobb is. Neki több jár. Így magyarázta.

Ismeret az üknagyanyámat is. A papám mamáját. Ő 1890-ben született. Egyszer láttam a személyi igazolványát. Valahogy megmaradt az évszám. 96 évesen halt meg. Azt mondják korát megelőzte. Nagyon értelmes volt. Mindig vidám pedig megélt ket háborút, meghogy meghalt a lánya, a Teri. Megázott terhesen a földeken. Úgy halt meg, pocakosan. Zabi gyereke volt. Bántották miatta de az ükanyám mindig megvétte.
Egyszer eltört a Teri jópár cserépkancsót. Mondták az üknek verje meg értük.
Ő azt mondta, eszébe sincs, korsója lehet ezer, de lánya csak egy van. Rá egy évre el is vesztette. Tán soha bem dolgozta fel a halálát. Nagyon gyerek voltam még, mégis emlékszem rá ahogy könnyekkel a szemében mesélte: ha kicsivel előbb ér be a szobába a forralt tejjel, akkor nem halt volna meg az ő lánya. Magát okolta szegény. Ilyen hosszú életen át.
Anyumra rengeteget vigyázott, a hátán horta nehogy elfrádadjon.

Apai oldalról egy dédire emlékszem. Menci mamára, Fertődön laktak, a kastélyban dolgozott és ő sütötte világ legfinomabb húsát. Apró volt, nagy strummával. Talán neki is köszönhetem hogy megszülettem,de ezt majd máskor.
Vicces történet. Majd leközelebb leírom.
Apai nagyapám anyukája állítólag 18 gyereket szült.

A papákról még kevesebbet tudok. Nem ismertem őket. A háború tőlünk, a mi nemzedékünktől is sokat elvett.

De mi van a többiekkel? A dédik szüleivel? Még a nevüket sem tudom.
Van minek után járni.

2012. október 1., hétfő

Energia=nulla

Az van hogy elfáradtam. Nem is kicsit és nem testileg.
Tegnap este iszonyatosan megszédültem.
Vert a szívem jobbra is meg balra is, de főként össze- vissza.
Levert a víz is. Istit kértem ne aludjon, nehogy a szédülés miatt szoptatás közben elájuljak (a hosszú szoptatások csak fekve mennek, Léna nagyon nehéz, nekem meg szinte folyamatosan fáj a hátam) és ráfeküdjek.
Isti hősiesen kitartott mellettem pedig már késői is volt és álmos is volt.
Komolyan azt hiszem a férfiakban olykor több az empátia mint a nőkben.
Vagyis ez a mondat így helyes:az Istiben olykor több az empátia mint bennem.

Mikor jobban lettem el kezdtem gondolkozni hogy mi a bajom, miért is nem vagyok jól. Mert oké hogy a terhesség, a szülés és a szoptatás, az epediéta, az állandó odafigyelés arra mit ehetek és mit nem,az iszonyatos mennyiségű erőt es vitamint kivesz a szervezetből, de ez most valahogy más nem jól lét.
Aztán rájöttem hogy pontosan ez az, nem kéne ennyit gondolkodni, rágódni, toppon lenni. Hanem egyszerűen olykor le kéne sz@ ..i dolgokat.
Például a fürdőkádban, amibe ellazulás céljából szoktam beülni is azon jár az agyam hogy mikor jön már a Lili fogat mosni, későn fekszik ha nem szállok ki a kádból és ezért (miattam) fáradt lesz.
Pedig:

Például nem történne semmi ha egyes napokon nem mosnám fel a lakást, nem pakolnám ki a mosogatógépet és nem törölném le ezerszer a konyhapultot.

Például akkor sem történne semmi ha két utcával lejebb parkolnék és nem legközelebb a sulihoz mert akkor nem kéne egy órával előbb elindulnom, akkor amikor a Léna a legmélyebben alszik és akkor nem aggódnék azon hogy borul az alvásrendje.

Például és legfőképpen nem kéne azon aggódnom hogy az anyósom mikor és milyen eszközökkel húzza fel ellenem az Istit és áll közénk mert NINCS ilyen eszköz és NEM tud tenni semmit ellenünk. A Lili pedig tudja hogy a legjobbat akarom neki és bízik bennem, akkor is ha olykor onnét mást hall.

Például akkor sem lesz több kullancs a francia ágyon ha naponta nem nézem át ötször az egész ágy felületét négyzetcentiméterenként.

Például néha szimplán, agyalás nélkül lazítanom kellene, filmet néznem, a kedvenc sorozatomat bámulnom.

Például állandóan nem kéne felhúzni magamat az egyik nem törödöm szomszédon hanem oda kéne mennem és közölnöm kellene vele hog itt mások is laknak. Mert még nem tűnt fel nekik. Ez a téma külön bejegyzés lesz.

Például ezeket a például szóval kezdődő mondatokat naponta többször el kéne olvasnom hogy vegye az agyam.

Egyébként normális vagyok csak igazán tudom értékelni azt amim van és iszonyatosan óvom is őket.