2012. augusztus 30., csütörtök

A másik oldal

Utálom ha igazságtalanul bántanak. Rágalmaznak. Megaláznak.
Ok nélkül és hosszan. Magyarázatot nem adva.
Csak azért mert nem úgy történtek a dolgok ahogy azt szidalmazók elképzelték. Megmert egyszerűen csak.
Kicsinyes és felettébb aljas. Becsületsértés. Ez már az a kategória.
Lenne miről írnom és nem lehet. Mert a másik oldalon köt a tisztelet és a szeretet.

Ezért ez a bejegyzés krix- krax lesz. De kikívánkozik. Név nélkül és rébuszokban.
Bocsánat érte. Holnap szebbet írok.

Mindazonáltal aki úgy hiszi hogy a "Rómeó és Júlia" típúsú történetek eme jelen korban kihaltak, az téved. Elhihetitek, tudom én. Mert Rómeó,én vagyok.
A mese pedig hogy a szegény leányt elveszi a királyfi és boldogan élnek míg meg nem halnak, tényleg csak a mesekönyvekben létezik. Mert hiába lesz frigy, a boldogság mint mondottam már, egy vékony szálon lóg és ott kering körülötte a magát emberek fölé helyezni merő némber.
Egy igaz dolog van csak és ez az én szerencsém, az őszinte szeretet. Amit érzek és irántam is érzi az kinek számítanak az érzései. Ez visz tovább és ezért nem adom fel.

De most miről is szól - e kusza egyveleg?

Adott X.
X azt hiszi hogy a dolgok felett áll. Biztosnak érzi a helyzetét, irányít.
Y és Z próbálja eltűrni nem akarja megbántani X - et. X semmibe veszi és jelentéktelen, szükséges rossz mellékszereplőként kezeli Z - t.
Y hárít és strucc politikát folytat.
Z szeret, hát tűr, alkalmazkodik és KIBASZOTT boldogtalan.
Egyre nagyobb keverések, program és élet szervezések történnek. Kicsike yz- re is rossz hatást gyakorol X, yz lázad is ellene. Kerülné.
Aztán megérkezik kicsi yz is.
X szervezz és variál. Semmi nem számít, nem hallja meg mások nagyon reális kívnságait. De Y és Z most okos. Nem hagyja hogy ék verődjék oda ahová nem való.
Aztán meg túlcsordul ama bizonyos pohár.
Y fellázad óvja Z-t meg a kicsi yz - t és zy- t.
Z hálás és szerelmes.

Y és Z :Végre! Boldogok, fellélegeznek.

De X nem hagyja annyiban és folytatja,hazudozik,erősen ferdíti a tényeket, viszályt kelt,nem látja be hogy NEM jó a stratégiája.
Betegnek nevezi Z- t. Elidegeníti
Y véreit.
A gödör meg mélyül, tántogó szakadék méretét ölti.
Y zaklatott de kitart. Z szíve megszakad Y- ért s felmerül benne az engedés és nyelés gondolata mert Y a nagy MINDENE. De még túl nagy a falat, kell még idő.

Üzenem mindenkinek aki nem tudja, üsse be a googliba ezen szavakat:

"család gyermekrajz"

A lennt látható és ahhoz hasonló képek jönnek elő, ilyet rajzol az én nagy gyerekem is. Mert ŐK is tudják már mit jelent az elsődleges család, a legfontosabb bizalmi kör. Mert ha ez a kör nincs meg és nem az elsődleges a saját szabályaival és életmódjával, akkor baj van.
Aztán van a tágabb család, aki akkor igazán kapcsolódó része a belső körnek, ha TISZTEL ÉS NEM AVATKOZIK IRÁNYÍTÓ ÉS ÍTÉLKEZŐ jelleggel be....
Olyan szépen lehetne élni!

Még három dolog:
1. A nagymama van az unokáért és nem az unoka a nagymamáért.
2. A gyerekeknek tisztelni kell a szüleiket, de a szülőknek is tisztelniük kell a gyerekeiket.
3. A gyerek nem bazári majom.

Szóval mégegyszer, a CSALÁD:

2012. augusztus 29., szerda

Lassan integetünk a nyárnak

Most így éjfél után egy perccel elmondhatom hogy már csak egy nap és a naptár szerint ősz lesz. Vége a nyárnak.
Régen örültem ennek. A tavasztól kaptam a gyermekeimet ezért számomra ő különleges évszak. De, kövezzetek meg, én őszszerető és télimádó vagyok. Fókazsír rétegem lehetővé teszi a nagyon hideg könnyed elviseléset is. Imádom a havat, egy forró bögre teával a kezemben nézni a hóesést. De ugyanúgy szeretek hóangyalkát is formázni, magyarul fetrengeni a fehér áldásban. Szeretem a tél ünnepeit, az összebújós estéket. Valahogy rendszer kerül az életembe, megnyugszom és boldogabb leszek mikor lehullanak a fákról a levelek. Nem érzem szomorúnak, számomra ez nem elmúlás hanem megújulás.
A nyárban nem szeretem a viharokat, a kánikulát, a kullancsokat. Főként azt nem szerettem az utóbbi nyarakban hogy hosszabb az óvodai szünet mint amennyi szabadságnap egy szülőpárnak jár....( s hozzá a feladat: old meg hát mi lesz a gyerekkel! De úgy hogy együtt is szabadságoljon a család!)

EZT A NYARAT VISZONT SZERETTEM.
Itthon voltam. Együtt voltunk sokat. Hihetetlen hatalom az idő. Többet ér mindennél. Nekem pedig most van! Értékelem. Mert tudom milyen az amikor nincs ideje az embernek.
Nekem most van: kenyeret és sütit sütni, főzni, de főleg odafigyelni, gondoskodni és szeretni. Idő kellett.Erőt ad elhinni hogy képes vagyok igazi családanyává és társá lenni.
Szeretem hogy van időm. Hálás vagyok érte.

Hétfőtől nagy változások jönnek. Amellett hogy ősz lesz.
Lili iskolás lesz. Ma bekötöttem a tankönyveit.Olyan lelkes lettem! Most nagyon várom hogy iskolás legyen. Nemsokára olvasni fog. Már írom a listát a könyvekről mit adjak majd a kezébe. Hogy szeressen olvasni. Mert ha olvasni szeret akkor ezernyi csodát élhet meg.
Minden készen áll a sulikezdésre. Ünnepi ruha. Mosva és vasalva.
Iskolatáska, minden kellékkel. Csodás tolltartó, szuper ceruzákkal.Tornacucc és tisztasági csomag. Vasárnap pedig diós csigát sütök. Ezt kérte Lickám. Viszi tízóraira és uzsonnára.
Nézem a sok új eszközét. Szépen elrendezve, hétfőre várva. Lapozgatom a könyveit. Barátkozom a gondolattal hogy ilyen nagy, iskolás lányom is van. Ő pedig ül a tanszerek között és elmélyülten babázik. Babázik, pedig nem szokott. Mintha érezné hogy még pár nap és vége az igazi felelősség és kötelességmentes gyerekkornak. Új korszakot nyit. Már ciki a kézfogás, a nyílvános puszi. ( De jó hogy itt szuszog mellettem a Pici is! )
Ne bőgj Virág! Férjhez is fog menni. Mindkét lányod.

Apa munkahelyet vált. Ez is olyan izgalmas. Hú. Nagyon örül, én is neki.
Úgy érzem nagy szükség lesz itt rám a közeljövőben. Én leszek a támogató. A simogató.
Jó érzés.

Köszönöm mégegyszer akárki is adta hogy most nem kell rohannom és lopnom a perceket.

2012. augusztus 25., szombat

Vissza a múltba, a nyaralás amely pozitív véget ért

Megjöttünk.
Elindulás nyolcra sikeredett csütörtökön. Meki megvolt, Lili hatkor kelt. :-) Magától.

Igyekszem gyorsan beszámolni a nyaralásról, bár lehet nem fog menni, holnap ismét utazunk.Helyesírást ma sem ellenőrzök.
De ez a mini kikapcsolódás nemhogy egy bejegyzést még egy "misét is megér".
Tuti jó leárazásban vettem természetesen a három napos balatoni csomagot. Négyünknek + a Pedró, reggelivel, vacsival, saját strandos és ősparkos panzióban éjszakázással,mindösszesen 18900 forintba került. - 50%.
A képek a panzióról és a helyszín is tetszett, ezért lecsaptam az ajánlatra.
Kicsit azért izgultam. Mindkettőnk munkája utazgatós és négy csillag allati szállodában nem voltunk évek óta. Hát, el vagyunk kényeztetve.

Megérkeztünk. A park, a saját strand stimmelt. Fű szépen lenyírva, szemét sehol. Parkoló is volt bőven, zárt. Ami szuper volt.
De az épületről kicsit korábbi képet kotortak elő a hirdetéshez. Vagy tíz évvel korábbit. Nem.Inkább húsz évvel korábbit. Az udvarban nem túl szimpatikus emberek, mondjuk így nem halkan beszélgettek. Nem magyarok voltak.Később kiderült zene táborosok. Reggel már fújták a parton. Megjegyzem, egész jól. Tudjátok, egyszer a zene táborban....

Kicsit félve mentünk a recepcióra.
Tágas aula fogadott. Kopott, szakadt kanapéval. Idejét már rég leszolgálta biliárd asztallal. Bejelentkeztünk. Majd a recepciós lány oda adta a vacsora kuponokat.
1. éj: a panzió büféjében, hamburger, hot- dog vagy palacsinta,17 és 20 óra között.
2.éj : a város egyik éttermében egy - egy pizza, sajtos, sonkás, sonkás- gombás vagy sonkás- kukoricás változatban. Kizárólag 14 és 18 óra között.

Majd kaptunk egy ezer éves kulcsot és a recepciós lány elintegette hogy merre kell menni a szobánkhoz.
Köves volt a folyosó, köves a lépcső. Kopott és töredezett. Voltak több ágyas szobák is, itt nem volt zuhanyozó csak a folyosón. Épp ezért mindenütt az épületben áporodott vízszag uralkodott.
Húúú... Mint a Zimmerferi című filmen gondoltam magamban.

Megtaláltuk a szobát. Nem tudom minek kellett kulcs, simán belökhető volt az ajtó. Bementünk. Épp az ágyainkat rendezték.
Mindhármunk ágyneműje más volt! Ezer éves és kopott, nagy virág mintás az enyém. Ezer éves és kopott kis virág mintás az Istié. Ezer éves és kopott és selyem kék színben a Lilié. A pokrócról amire ráhúzták most inkább nem szólnék. De nefordult bennem a melegítő nadrágban alvás gondolata. Ijedten huppantam le az ágyra. A szoba tágas volt, nagyon kopott parkettás, mosatlan és porlepte függönyös és ablakos, de alapjában véve tiszta. Másnap felfedeztem ugyan a parketta szegély mellett végig húzódó föld halmokat, de próbáltam magam meggyőzni arról hogy az iszap és nem valami állat túrásának az eredménye. A fürdő? Egy fokkal jobb mint a győri szülészeté.
Állott fülledt levegő volt a szobában.
Azt éreztem hogy most azonnal, innen el akarok menni, én itt nem maradok.
De a Lili boldog volt, repdesett. Örült a hülye mocskos külön heverőjének. Mindennek. Neki minden szép volt. Tiszta gyermek lélek. Csodáltam érte.

Hatalmasat fürödtünk. A Balaton talpig ér. De tényleg. Hihetetlen milyen kevés benne a víz. Legalább 100 métert gyalogoltunk hogy combközépig érjen. De ez így gyerekekkel tökéletes volt. Nagyon élveztük. Elnéztem Lickám felhőtlen boldogságát és úgy éreztem hogy egy földalatti bunkerban is ellennék ha ő ennyire boldog.

A vacsi jó volt. Én ugyan csak egy mindentől mentes hot- dogot vagyis kiflit és virslit ettem. Sajnos az epe diéta az nyaralás alatt is kötelező.

Korán és hamar elaludtunk. Léna csodásan aludt. Hajnalban kelt csak fel.
Pedig meleg is volt meg a fiatal vendégék ricsaja is beszűrődött a nyitott ablakon.
Lilit elfárasztotta a hajnali kelés meg a pancsolás. Én meg túl akartam lenni az éjszakán és arra gondoltam hogy ezután már csak egyet kell ebben a szobában aludnom.

Másnap nyolckor kipattantunk az ágyból. Mindegyikünk orra eldugult. A por. Rácsaptam az ágyra. Ne tudjátok meg....
Reggeliztünk. Nagyon keveset.A reggeli borzalmas volt. Tescó tea, lötty kávé. Barnult felvágott. Margarin felkockázva.
Megint eszembe jutott a Zimmerferi.
Egy volt a gondoltunk apával, mert ő megszólalt:
- Nem lepődnék meg ha felbukkana a Reviczky!
Este aztán felbukkant. Legalábbis egy rá nagyon hasonlító férfi, az éjszakai portás személyében.

Reggeli után belesétáltunk ruhában a Balcsiba. Meleg volt. Az idővel szerencsénk volt. A víz 32 fokos volt itt, a levegő 30-38 fokos napszaktól függően.
Aztán nyakunkba vettük a várost.Lili és Isti először sétahajóztak.
Én addig sétáltam a parton. A Balaton lenyűgöző. Csodás és hihetelenül megható. Imádom.
Léna jót aludt a babakocsiban. Szopizott egy parkban és nagyon dühbe jött mert nem tudott megfogni egy kacsát, aki gondolom kukoricára várt a mólón. Egész közel jött hozzánk. Nagy élmény volt a Kisbucinak.
Hajózás után beváltottuk a pizza utalványunkat. Én fel voltam készülve hogy valami iszonyat helyre szól. De nem! Nagyon is elegáns és modern olasz étterembe mehettünk. Én roston csirkét ettem, a pizza ugye tilos nekem. Isteni volt.
Két pizzát haza vittünk. Ebédre elég volt egy darab is az Istinek és Licikémnek. Legalább így megvolt a vacsijuk is. Bevallom este a sonkás pizzából ettem. Nem bírtam ki hogy ne kóstoljam meg. Nagyon fincsi volt, olyan jól esett. Nem lett baj belőle.
Délután ismét hatalmasat fürödtünk.
Három órán keresztül ki sem jöttünk a vízből. Vittünk be inni valókat.
Lénuska pici felfújható csónakban ült, feküdt sőt el is aludt. Megjegyzem a vízbe sosem tettük be a Bucikát, mégiscsak sokan belepisilnak, lábgombával bele mennek....szóval na, inkább ő nem pancsizhatott.
Viszont szoptattam is a Balcsiban! :-)
Lili kimondhatatlanul élvezte. Szabad volt mint a madár a sekély vízben.
Isti sokat játszott vele.
Én konkrétan ültem a vízben és vigyáztam a Bucira.
Naaaaagyon jó volt minden vízben töltött pillanat.

Ma hamar haza indultunk. Azért egyet sétáltunk még a Balcsiban.
Vízen jártunk.
Hazafelé megnéztünk a Kinizsi várat és királyainkat a panoptikumban.
Szép program volt. Most a középkor a fő téma nálunk, Lili záporozza a kérdéseket. Okosodnom kell a netről.
Holnap megint neki vágunk. Közelebb megyünk és inkább pihenünk. Vízpart nem lesz. De nem is baj.

Végeredményben nagyon is szuper nyaralás volt. Kár hogy vége.
Boldogok vagyunk hogy megtörtént velünk. A Zimmerferi féle panzión már most nevetünk is nosztalgiázunk...mi lesz évek múlva? :-)

Most meg is nézem filmet. A Zimmerferit. Az első részét.

2012. augusztus 22., szerda

:-)

Megint eltűnünk. Ezennel a Balcsira. Alig várom. Hatkor indulunk. Elvileg. Én tuti felkelek és elsietek meki reggeliért. Kiváló ébresztő lesz.
Aztán ha hazaértünk jövök és mesélek. Szerelem lakatról, fogyásról, lakás eladási és házvételi szándékról.Iskolai befizetésről. Műtéti kilátásról és kutyanyírásról. Sok minden történt mostanában.

Szép nyárvégi napokat mindenkinek!

2012. augusztus 20., hétfő

Tejelválasztás serkentő gyógynövények

A szoptatás a legősibb és legnagyszerűbb módja az újszülött táplálásának.
A WHO (World Health Organisation) és az UNICEF közös ajánlása szerint az a legjobb, ha a csecsemő élete első fél évében csak anyatejet kap. Ezután a szoptatásnak folytatódnia kell a megfelelő kiegészítő táplálás mellett.

De mi a teendő, ha nem termelődik megfelelően a tej? Milyen gyógynövények lehetnek a segítségünkre?


Kapor.

A kapor illóolaja enyhíti a puffadást, a gyomorfájást, szélhajtó, és csillapítja a bélgörcsöket. A nők régóta kihasználják a kapor jótékony hatását az altesti fájdalmak, a menstruációt kísérő tünetek enyhítésére, a szoptatós anyukák pedig tejképződés serkentésére fogyasztják, a kismama-teák jellegzetes ízt adó, kedvelt összetevője.


Kömény.

Hatóanyaga, a karvon illóolaj a gyomor-béltraktus működésére hat, serkenti a gyomornedv-termelést, nyugtató és görcsoldó. Jótékony hatással van a bélflórára is, valamint fontos alkotórésze a szélhajtó és emésztést javító teakeverékeknek. A kömény megszünteti a puffadást, és a tudományos álláspont szerint segíti az idegi eredetű szív- és gyomorpanaszok gyógyulását.
Népgyógyászati tapasztalatok alapján fokozza a tejelválasztást.


Ánizs.

Az ánizs csökkenti a felfúvódást és a teltségérzetet, így közismerten jó szélhajtó, görcsoldó és emésztést serkentő gyógynövény. A szoptatós anyukák tejkiválasztást serkentő hatásáért fogyasztják.


Görögszénamag.

Ez a növény számos jótékony hatása mellett (segít megelőzni a cukorbetegség kialakulását, részt vesz az inzulinszint szabályozásában, csökkenti a koleszterin szintet, emésztést elősegítő, a kínai régóta alkalmazza impotencia és más szexuális problémák gyógyítására…) fokozza a tejtermelődést.


Gyógynövény keverékek:

Laktoherb tejelválasztást serkentő filteres 25x
(csipkerózsa áltermés, édeskömény termés, ánizstermés, orvosi citromfű leveles szár, köménytermés)
A teakeverék anyagai elősegítik az anyatej kiválasztását, így a szoptatás során megkönnyíti a mellek kiürítését. Csökkenti az anya esetleges emésztési zavarait. Fogyasztásával hozzájárul a szükséges mennyiségű folyadék beviteléhez,
Naponta 4-6 alkalommal 1-1 filtert 2,5 dl forrásban lévő vízzel leöntünk, és 10 percig állni hagyjuk. Az így elkészített tea tetszés szerint ízesítve hidegen vagy melegen fogyasztható.


MORE MILK PLUS kapszula 60x

Betegtájékoztató: „Ezt a hatásos gyógynövény-kombinációt ajánljuk az anyatej mennyiségének 24-48 órán belüli fokozására.
Szabadalmaztatott, védett keverék a legismertebb tejtermelést-fokozó gyógynövényekből összeállítva amely 100 %-ban csak növényi eredetű összetevőket tartalmaz.
Szoptatási tanácsadók ajánlják világszerte, mint nagyon hatékony megoldást sok kismama problémájára, a kevés anyatej növelésére.
A termékben lévő, tanúsított biogazdálkodásból származó gyógynövényeket a világ számos országában generációk óta használják a tejhozam növelésére.

A készítmény az alábbi összetevők koncentrált kivonatát tartalmazza olivaolajban oldva:
1 kapszulában: görögszéna mag 130mg, benedekfű levél 107mg, csalánlevél 64mg, édeskömény mag 32mg
Ajánlott adagolás: Naponta 4-szer 1 kapszula 80kg alattiaknak . Amennyiben 4 nap szedés után nem tapasztalható több tej, felemelhető a napi adag 3x2-re!
Amennyiben 80 kg felett van a testsúly: 3-szor 2 kapszula naponta, és 4 nap után 4x2 kapszula(ha több tejet szeretne vagy kevésbé érzi a változást). A maximális napi adag: 4x2 kapszula!
A legjobb hatékonyság eléréséhez: kevés vízzel kell bevenni és a bevétel előtt és után 20 percig lehetőleg ne igyanak ne egyenek.
Szülést követően azonnal el lehet kezdeni. Terhesség alatt NEM szedhető!”


Naturland Fitolac filteres teakeverék 25x

„A Naturland Fitolac filteres teakeverék gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény, hatását népgyógyászati adatok igazolják.
A teakeverék összetevőinek együttes hatása az anyatej-kiválasztás fokozódását biztosítja.
A teakeverék görcsoldó, emésztést elősegítő hatású összetevői (kamillavirágzat, ánizstermés, keserű édeskömény termés) az anya, valamint az anyatejjel is kiválasztódó komponensei révén a csecsemő normál bélműködését és emésztését is elősegítik. A teakeverék kellemes ízű, a tea fogyasztásával hozzájárul a szükséges mennyiségű folyadék beviteléhez is.
Alkalmazása javasolt az anyatej-kiválasztás serkentésére, az anyatejes táplálás elősegítésére.

Naponta 3-4x1 filtert tegyünk 3-4 dl forrásig felmelegített vízbe, majd lefedve 10-15 percig állni hagyjuk. Lehetőleg ízesítés nélkül fogyasszuk.

Forrás:http://gyogyszereszvalaszol.blogspot.hu

2012. augusztus 19., vasárnap

Az ország tortája

Mivel szeretek sütni, mindig figyelemmel kísérem az Ország tortája címért folyó cukrászkodást.
Az elmúlt években nem igazán tetszettek a győztesek, főleg azért mert vagy túl bonyolultak voltak a receptek, vagy macerás volt elkészíteni a tortákat.
Természetesen az én tudásomhoz mérve. Sokaknak tuti nem okozott az elmúlt évek győztes tortáinak az elkészítése.
De ez az idei győztes nagyon megfogott.
SZABOLCSI ALMÁS MÁKTORTA.
A csoda szülőapja, a veszprémi Koko cukrászda mestere Pintér Zsolt.
Emelem kalapom édes Uram! :-) Fantasztikus ízvilágot alkotott.
Hát megsütöttem.

Elég cukrásznyelven találtam meg a receptet, itt:

http://www.cukraszat.net/component/phocadownload/category/8-magyarorszag-tortaja-2012?download=76:recept-szabolcsi-almas-maktorta

Nekem főként a másfél kiló tojásfehérjével volt gondom.
Tehát mértem. A tojásfehérjét. Mérlegen.Életemben először.
Kilenc tojásom volt itthon. Ezek fehérjejének a súlya 252 grammot nyomott.
Hát ehhez igazítottam a többi hozzávalót.
Mindenben követtem az erdetei receptet.

Isteni finom lett. Az Isti állva falta fel a tányérjáról és közölte,nem adhatok belőle senkinek. :-)Ez nagy szó, mert igencsak kritikus sütiileg.

Íme a pici, 10 szeletes, négyzet alakú torthoz való hozzávalók, elkészítésén nem változtattam,a link alatt olvasható.

Tészta
250 gr. tojásfehérje ( kb.9db közepes méretű tojás)
150 gr. kristálycukor
100 gr. mák, darált jó minőségű
35 gr. édes morzsa ( nálam darált háztartási keksz)
60 gr. hámozott reszelt alma

Krém 1.
3 dl tej
3,5 dkg keményítő
2 db pici tojássárga
1/3 vaníliarúd
125 ml tejszín

Krém 2.
250 gr. alma
25 gr.vaj
25 gr. cukor
2,5 gr fahéj
harmad citrom

Megéri elkészíteni.

Egyébként alig ettem belőle. A mák nekem tilos.

Talán megúszom.....

2012. augusztus 16., csütörtök

Itthon

Megjöttünk. Igazából tegnap este, de ma egész nap mostam.
Apa jóvoltából szép tiszta lakás fogadott, de azt a bazi sok cuccot amit becsomagoltam azt ki is kellett itthon pakolni.
A végén már téptem a hajam és még az is megfordult a fejemben hogy nem megyünk a Balcsira, nem éri meg ennyi pakolás árán.
De persze megyünk, a Lili nagyon várja.
Első éjjel a mamáéknál egész éjjel nem aludtunk.
Papa órákat gyűjt, van köztük sok "bim - bam"-os is. Mindegyik máshogy jár. Ezért aztán éjfélikor nem tizenkettőt üt hanem legalább száztizenkettőt. Kezdi háromnegyed éjfélkor és eltart vagy negyed egyig. Hát erre a koncertre felkelt a Buci. Aztán mikor vissza aludt volna meg rákeztek a kutyák az ablak alatt......
A mama sokszor felkelt pisilni, hát nem éppen halk ahogy járkál a házban. :-)
Túlpörgött szegénykém. Nagyon sajnáltam, reggel hatkor aludt el. Én is hulla voltam már, fájt a fejem, a sírásától Lili sem aludt. Érthető módon ezért hétfőn mindhárman nagyon nyügik voltunk. Aztán este kidőlt és aludt reggelig.
Harmadnapra teljesen megszokta a hangokat és tizenegy órát aludt éjjel ( a jó levegő aranyat ér), napközben is egy órát aludt egyet meg játszott és vigyorgott.
Annyira jókedvű volt.
Húgom is utánnunk jött, ott is aludt a mamáéknál. Annyira jó volt,annyit dumáltunk. Oly régen nem volt már ilyen. Lili is nagyon jól érezte magát. Alig néztett tévét, folyton az udvaron volt. Strandoltunk is, bicigliztünk is. Lénát nyugogt szívvel hagytam a nagyszüleimre.
Voltunk apuéknál is, és mivel szülinapja volt meg is köszöntöttük.
Volt egy nagyon aranyos jelent. Léna jó pár óráig nem látta a Lilit.
Aztán egyszercsak felbukkant, Buci meglátta és hangosan kacagni kezdett.
Mindent eldobott a kezéből és teli pofa vigyorokat küldött a Lilinek hosszú perceken át.
Igazán megható volt. Olyan pillanat (percek) amiért érdemes élni.
Összefoglalva szuper volt és kár hogy vége. Őszi szünetben újra megyünk.

Egy kis dicsekvés a végére:
- Lili csodásan úszik és nagyon megbízható gyermek.
- Léna kb. tíz pecig egyenes háttal ül egyedül! Nem erőltetjük neki, kérem senki ne értse félre egyszerűen erős a háta, hasa. Tegnap álmában hátról hasra fordult. Nem kéri már a cumit. A fogával továbbra is kínlódunk. Erről írok majd külön.

Még valami. Isti végre megkezte a szabiját. Végre! Már nagyon elviselhetetlen kezdett lenni a fáradságtól. :-)

Megvan az összes Cilike.
Elolvastam a Szeleburdi családot, most megnézem.

Papás kép és papánál alvós képek:

2012. augusztus 12., vasárnap

Pakolok

Még mindig pakolok. Francba, nem fogunk beférni a sok cucctól a kocsiba....
Brrrr....
Most jött el a pillanat, megveszem a kicsike utazóágyat.
Nem fér be a nagy....
:-)
:-(
Amúgy a Bucinak nem a fogától ment fel a hője. Mára pöttyös lett.
Háromnapos láza volt. Lili is átesett rajta, csak nem ilyen hamar.
Hát ugye második gyerek, több közösségből szedi a vírusokat.
De legalább ez is megvolt. Ma már a kedve is jobb.

De hogy fogunk a kocsiban elférni??

Eltűnök

Pár napra. Holnap irány a szülővárosom.
Megyünk a mamáékhoz.
Mindenki izgatott.
Isti szabin lesz, mármint a családjától. Ő a munka miatt marad. Aztán szerdán jön értünk.
Ha jól érezzük magunkat lehet később.
Remélem lesz net. Ha nem akkor írok ha hazaértünk.

2012. augusztus 10., péntek

Cilike

Ifjúsági könyvsorozat. Tutsek Anntól az 1800-as évekből.
Nem tudom hogy jutott az eszembe. Talán láttam egy könyvborító képét a neten.
Anno tizenévesen mindenki ezt olvasta. A lányok nyíltan, a fiúk titokban.
Én talán csak egy részét, amit kölcsönbe kaptam. Emlékszem nyálcsorgatva álltam a könyvesbolt kirakata előtt és bámultam a puhaborítós sorozat " Cilike férjhez megy " című példányát.
Nem tudom miért nem kaptam meg. Talán mert nem kértem.
Soha nem vetett fel a pénz a családomat és én azt hiszem elfogadtam ezt és nem kértem. Pedig arra világosan emlékszem hogy akartam azokat a könyveket. Nagyon akartam.
Tehát eszembe jutottak valamiért. Rákerestem a neten és két példányát sikerült megrendelnem és már át is vehetem. (Illetve Kisöcsém szalad majd érte.)
Már csak öt könyv kell.
Elolvasni csak sorban fogom őket, ha meglesz mind.
Ráadásul retrós olvasást tervezek. Vagyis elemlámpával éjjel fogom, szerintem "kiinni"a szavakat a könyvből. Ha pedig neszt hallok majd gyorsan eldugom a könyvet és elemlámpa barátját a parnám alá. Mint anno. Sok- sok könyvet olvastam el így.

Amúgy fogzik a Buci. Nyála folyik orrán, száján, mindenütt.
Fehérlik a fogínye, nyűgös, hőemelkedése van.
Egyfolytában cicin lógna. Én meg hagyom neki. Így élünk szimbiózisban.

Rohan a nyár. Isti nem sokára szabin lesz. Nagyon várom.
Vasárnap pár napra elmegyek a csajokkal a nagyszüleimhez.
Nagyon várom. Ők is nagyon várják a dédunokákat. Jönnek a tesóim és anyu is egy kicsit. Szuper lesz.

Lilinek megvan az iskolatáskája. Nagyon boldog vele.Még három hét.....

Amúgy meg még mindig csokitortát akarok enni....

2012. augusztus 6., hétfő

Hajnal

Lénuskám fél hat óta hatalmas szükségét érzi a következők gyakorlásának:
- hasra fordulás.
-sikítás.
Miután én fél háromig az Abigélt olvastam nem vagyok túlságosan elragadtattva a szorgalmától. Álmosságom határozottan megakadályozz hogy felvegyen a mindjárt elolvadok anyapózt és fussak a fényképező gépért.
Nyilván ezt bánni fogom.
Jelenleg oldalán felve, hátraszegett fejjel hintázik jobbra - balra hogy hasra tudja vágni magát. Ha fizetnének sem tudnék ilyen pózt felvenni. Egyébként még szopizás közben is emelgeti a kis seggét felfelé. (Túl sokat néztük az olimpiát.)
Közben hangosan dumál. Bármit csinál kommentálja. Ezt tőlem örökölte. Nem csak ő , a Lili is. Sőt még az Isti is eltanulta. Így tulajdonképpen mind a négyen folyamatosan beszélünk.

:-) Imádom őket!!!

Ja, mondtam már hogy csokitortát akarok sok tejszínhabbal???

Basszus kiment az álom a szememből! Felkelünk.

2012. augusztus 5., vasárnap

Borsmentát Mindenkinek! (VEO)


Borsmenta


A menta név görög eredetű. A legenda szerint Menthe egy nimfa volt, akire szemet vetett Hádész. Felesége, Perszefóné, bosszúból gyógynövénnyé változtatta a lányt. Egy másik verzió szerint Hádész változtatta át a lányt, hogy megmentse Perszefóné bosszújától. A menta (Mentha) nemzetség rendszertanilag rendkívül bonyolult. Az ide tartozó növényekre jellemző a szögletes szár, az átellenes levélállás, fürtös virágzat. A nemzetségbe tartozó növények zöld részeinek illata aromás, sokuk gyógy- vagy fűszernövény. Némelyeket közülük kultúrnövényként termesztenek. A 25 elfogadott fajból 10 alapfaj és 4 állandósult hibrid található Európában, ezek nagy része nálunk is előfordul. A menták nagyon könnyen kereszteződnek, ennek köszönhető formagazdagságuk. Meghatározásuk sokszor igen nehéz feladat. A hazánkban legismertebb, legkeresettebb fajai a fodor és a bors- vagy borsos menta.
Jelenlegi ismereteink szerint a borsosmenta (Mentha x piperita Huds.) spontán létrejött, többszörös fajhibrid.
A vélemények megoszlanak arról, hogy keletkezésének hol lehet a központja. Már az ókorban termesztették Kínában és Japánban. Ókori egyiptomi sírokban már Krisztus előtt 1000-ből származó növényt is találtak. A borsmenta egyike azoknak a növényeknek, amelyeket Európa, Ázsia és Amerika számos országában egyaránt hatalmas területeken termesztenek. A növény kb. 1 méter magas, rizómás, enyhén szőrös levelei fogazottak, virágai fehéres-rózsaszínűek. A gyógyászatban a különböző mentafajok legalább 2000 éve ismertek hazánkban és Erdélyben ma is fontos növénye a népi gyógyászatnak.
A borsosmenta illóolajának (Aetheroleum menthae piperitae) legfontosabb alkotórésze a mentol és annak észtere, a mentil-acetát. További alkotórészei a menton, karvon, karvakrol, limonén. Az olajat a frissen szedett virágrügyes hajtásokból desztillálással nyerik. Az ókori görögök olaját balzsamozáshoz használták. Ipari előállított illóolaját a rágógumi-gyártásban, a gyógyszerészetben, illetve a kozmetika- és az élelmiszeriparban hasznosítják.
Hatóanyagai: illóolaj 0,5-4%-ban mentol, mentholészterekkel, menthonnal, mentholfuránnal, jázmonnal, valamint cserzőanyagok (6-12 %), flavonoidok, triterpének, keserű anyagok.
Európa összes országában, az Amerikai Egyesült Államokban és több ázsiai országban is hivatalosan szerepel a gyógyszerkönyvekben. Főleg aromás illóolajának köszönheti gyógyító erejét. Olaját a gyógyászatban gyógyteák és teakeverékek, szeszes kivonatok formájában használják. Terápiás alkalmazásakor fokozza a nyálképződést, segíti az emésztést. Ideg- és gyomorerősítő, enyhíti a hányingert, az emésztőrendszer simaizmainak elernyesztésével csökkenti a gyomorgörcsöt, szélhajtó és antiszeptikus hatású, valamint serkenti az epeműködést. A borsmentából készült tea ezért fogyókúra esetén is hasznos. Köhögés, hurut és torokfájás kezelésében is hatékony. Szeszes kivonata többféle fájdalomcsillapító szer alkotóeleme. Antireumatikus hatású kenőcsök, masszázs- és fürdőolaj alkotórésze. Lumbágó és izomfájás esetén a bőrbe dörzsölve hat.
A borsmentából nyert illóolaj több baktérium és gomba fejlődését gátolja, valamint az ajak- és nemi herpesz vírusának elpusztításában is segít, továbbá enyhíti a migrén és a megfázás tüneteit. Gyakori alkotóeleme a gargalizáló szereknek, a köptető és a hörgők váladékát elfolyósító illóolajos anyagoknak, de orr- és légzéskönnyítő kenőcsöknek is fontos alkotórésze.
Epebántalmaknál más gyógynövényekkel keverve (például gyermekláncfű, apróbojtorján) használható, ilyenkor tilos édesíteni! Javasolt rossz emésztésnél, amikor a vastagbélben mérgező gázok keletkeznek. Kakukkfűvel, szurokfűvel, édesköménnyel, ánizzsal keverve leállítja a rothadási folyamatokat, és harmonizálja az emésztést, ezáltal fertőtleníti az emésztőrendszert, és javítja az anyagcserét. Hidegen fogyasztva hányingercsillapító. Szájöblítéskor csökkenti a gyulladásokat, és megszünteti a fogínyvérzést. Lyukas fogra, kínzó fájdalmakkor vattára cseppentett mentaolajat tesznek. Az élelmiszergyártók a mai napig használják egyes élelmiszerek ízének élénkítéséhez. A borsmenta élénkíti a központi idegrendszert, elűzi az álmosságot és a fáradtságot, élénkít és segíti a tiszta gondolkodást. Nyugtatja és csillapítja az izmok működését, helyi érzéstelenítőként jól használható. Kifejezetten jól alkalmazható stressz, vagy rendszertelen étkezés miatt fellépő emésztőrendszeri zavaroknál az emésztőszervi izmok stimulálására.
Csillapítja a rovarcsípések, bőrbetegségek okozta viszketést, megnyugtatja a napégette bőrt, lehűti az átforrósodott testet. Segít a fejfájásnál, akár feszültség, akár migrénes eredetű. Illata átjárja a testüregeket, kitisztítja azokat, és javítja a légzést. Hatékony a baktériumos fertőzésekkel szemben, csökkenti a pattanásokat és a faggyútúltermelést. Élénkíti a vérkeringést, segít a száraz bőr egészségtelen fakóságának megszüntetésében. Ha masszázsolajba borsmentaolajat csepegtetünk, akkor az visszaadja a bőr selymességét. Szabályozza a fejbőr és a haj zsírosságát, összehúzza a hajszálereket, és a megpattant hajszálerek és visszerek körüli vöröseslilás elszíneződéseket is elhalványítja. A borsmentaolaj lehűti az érzelmeket, eloszlatja a haragot, hisztériát és idegességet. Segít a depressziónál, tetterőre váltja a szellemi fáradtságot. Elevenít, és segít összpontosítani. Életre kelti a tespedt központi idegrendszert, serkenti az agyműködést, tisztázza a gondolkodási folyamatokat.
Forrás:
http://www.nepgyogyaszat.hu/nepgyogyaszat-gyogyirei/borsmenta-2.html

Esküvő+ ez+ az

Esküvő

Tegnap esküvőn voltunk. Isti kollégája nősült. Dupla 'jónapjuk' volt, megtudták azt is hogy már hárman vannak. Hat hetes a Pocaklakó.
Nagyon vágytak babára. Örülök nekik.
Az esküvő nem volt rendhagyó.
A mennyasszony fehér - fekete ruhát viselt, tudom ez most divat, nagyon tetszett. A völegény sírt. :-) Meg a vőlegény fiú tesója is sírt.
Olyan megható volt.
Szadad ég alatt esküdtek, tök lazán. Egy csomó vicces dolgot fogattak meg, a szokásos standard fogadalmak helyett. A férj például az hogy minden főztjét megeszi boldogan az asszonykájának, ha jó ha nem.
Csupa ilyesmi volt. A verset egy kislány mondta. Csodásan.
Nem volt nászinduló, saját zenék voltak, indulásnak Roxett.
Nagyon tetszett, nagyon jó volt. Örülök hogy ott voltunk.

Egy hete ilyenkor szombat éjjel. Hárman feküdtünk a ' nagyágyban' és néztük az olimpiát. Apa már erősen passogott....amikor elment az áram ( iszonyú vihar volt). Lili épp a wc-n ült. Megijedt. Na de a jól felkészült anyja éjjeli szekrényén mindig ott van egy elemlámpa.
Aztán Isti is felkelt, tök jól kezelte a helyzetet és elővett további lámpákat.
Játszott a Lilivel. Szóval buliztunk, csak Lénuska aludt.
Nagyon jó kis szombat éjszaka volt.

Amúgy jelenleg silány és sekélyes vágyaim vannak. Tán karácsonyra teljesülnek:
- isteni kedvenc vaniliás torta
- extra igazi tejszínhabos tejeskávé
- egy pohár száraz pezsgő

Jelenleg jobban vágyom ezekre mint egy luxus nyaralásra!
Tudom szánalmas...

2012. augusztus 3., péntek

Voltam már rosszabbul is

De az a helyzet hogy voltam már jobban is.
Minden étkezés után fáj a gyomrom?epém?, valamim.
De nagyon. Most már napi szintű a fájdalom és mit mondjak ez eléggé megnehezíti a napjaimat. Hamar elfáradok. Görcs nem volt. Az legalább jó.
Tegnap este ültem, úgy éreztem valaki térdel a mellkasomon. Ekkor jutott eszembe: amikor terhes voltam az ikrekkel, folyamatosan hánytam. A végén már csak gyomorsavat, aztán az felmarta a nyelőcsövemet és ezért végén már vért hánytam.Iszonyatos fájdalmaim voltak, nem tudtam enni sem. Feküdni sem. Ülve tudtam pihenni. Mivel a Lili épp hogy másfél éves múlt akkoriban és én legyengülve nem tudtam ellátni, az Isti szabadsága pedig elfogyott, a nagyszüleimhez "menekültem". Ők segítettek mindenben.
Nos akkor, nem sokkal az ikrek születése előtt volt egy borzalmas éjszakám. Mart a sav, gyenge voltam, felállni nem bírtam, a kiszáradás miatt már pisilni sem. Felkeltettem a papát, aki velem volt és a jelenléte bizonyította hogy élek.
Mert életemben először ott éreztem hogy én is meg fogok halni, és csak bíztam benne hogy nem ott és nem akkor...
Hát megmaradtam és tényleg nem sokon múlt.
Talán érthető hogy miért volt számomra, számunkra katarzis a Léna születése és az egész léte.
Ez jutott eszembe ahogy kínlódtam tegnap a fájdalommal. Pontosan az hogy lehetne sokkal rosszabb is. Ennek majd vége lesz.

De a diétát igen unom!

Mondtam már hogy utálom a parizert?

Csajok és férj szerencsére jól vannak. Oltás megvolt, kicsit nyügiztünk.
Lénusom megtalálta a nagylábujjat! Olyan édes ahogy cuppogja. Folyamatosan ülni akar, pár percig meg is ül maga. Enni sem ér rá, annyira érdekes ez a világ! De azért hurkás ám, 6,38 kg.

Tudom hogy tartozom pár mesélnivalóval....igyekszem!