Szülésem Története
2013.februárjában,párom és családjaink legnagyobb örömére fogadtuk a hírt hogy első babánkat várjuk. Terhességem kilenc hónapja komplikáció és panaszmentesen, a legnagyobb boldogságban telt. Találtam egy nagyszerű orvost is (H.Z.) aki végig a legnagyobb odafigyeléssel vigyázott ránk.
Október 8.-án délután 5 óra körül éreztem az első fájásokat, nem sokkal éjfél előtt már 10 perces gyakorisággal. Első terhességnél már ez is nagyon ijesztő és fájdalmas volt,ezért úgy döntöttünk bemegyünk a kórházba. Amikor odaértünk, egy nővér gúnyos mosolya fogadott minket, célozván arra hogy 10 perces fájásokkal még nem kellett volna bejönni. Miután megvizsgáltak azt mondták, maradjak reggelig és majd akkor meglátjuk hogyan tovább.
Lesétáltam a nőgyógyászatra vajúdni, egy kórterembe kísértek ahol két másik kismama is volt. Ott találtam hát magam az éjszaka közepén, görcsök közepette egy sötét és hideg kórteremben, páromat persze hazaküldték,nővért vagy orvost még a folyosón sem láttam. A mellékhelyiségben, a WC-ben és a mosdókagylóban szó szerint minden volt, csak WC-papír és szappan nem. Mivel aludni nem tudtunk, beszélgetve a két másik kismamával kiderült, hogy egyiküket a szülőszobáról fordították vissza, mert az ügyeletes orvos úgy látta hogy készen áll a szülésre, a szülésznő pedig nem. (az említett kismama csak 3 nappal később szülte meg a babáját) A másik kismama másfél napja vajúdott már a nőgyógyászaton.
A reggeli vizit idejére fájásaim 6-7 percesekre sűrűsödtek. Az akkor ügyeletes orvosok úgy döntöttek, mindhármunkat megvizsgálják, kiültettek hát minket a hideg és huzatos folyosóra, hogy várjunk ott türelmesen amíg a többi beteget is megnézik! Kb. 10 perc kínlódás után megláttam végre saját orvosomat, aki sietős léptekkel jött hozzám, kivett a sorból és azonnal megvizsgált a szülészeten. Azt mondta sajnos nem tágultam szinte semmit sem. Megkértem hogy ha lehet, hadd menjek haza vajúdni legalább pár órára hogy otthon, nyugodt környezetben a párommal lehessek és mivel nagyon közel lakunk, ha 3 percesekre sűrűsödnek a fájások, azonnal visszajövünk.Végül így is lett, annak ellenére hogy az osztályon mindenki akinek lehetősége volt rá elmondta hogy ez azért nem szokványos eljárás. Sűrű és roppant intenzív fájásaim ellenére örültem, mikor elhagyhattam végre a nőgyógyászatot és a kórházat.
9.-én este 6 órára fájásaim szinte elviselhetetlenek és 2-3 perces gyakoriságúak voltak. Félve ugyan az előző napok tapasztalatai miatt, de újra nekiindultunk a kórházba. Egy másik "kedves" nővér fogadott fogadott minket, aki rám nézve csak ennyit mondott: "Nem úgy néz ki mint aki annyira vajúdik". Akkor már 26 órája voltak fájásaim, nem ettem, nem aludtam semmit. Orvosomnak (H.Z.-nek) köszönhetően az akkor ügyeletes orvos már tudta hogy mi a helyzet velem, megvizsgált és értesítette őt, aki 15 percen ott is volt velünk. Magzatburkot kellett repeszteni, infúziót kaptam, H.Z. mindent részletesen és türelmesen elmagyarázott végül úgy döntött, hogy császárral kell világra segíteni kislányunkat Zsófiát, aki 20:25kor végre gyönyörű hangon felsírt a műtőben.
Másnap reggel behozták Zsófit, én szinte azonnal próbáltam szoptatni és ellátni őt is és magamat is a császár után, különböző kommentek és nem túl kedves vélemények kíséretében a nővérektől, hogy mindezt hogyan is kellene tennem.
Nyugdíjas korú szüleim szerettek volna mielőbb meglátogatni, és mivel vidékről jöttek, a tömegközlekedés miatt 10 perccel 2 óra előtt ott voltak. A nővér minősíthetetlen stílusban közölte velük hogy a látogatási idő 2kor kezdődik, így várakoztak az előtérben, de a nővér még fél 3-kor sem szólt nekik, hogy most már bemehetnek. Ugyanezen a napon sógornőm és családja is meglátogatott, akiket szintén minősíthetetlen stílusban tessékelt ki a kórteremből ahol egyedül voltam, ugyanaz a fekete, rövid hajú nővér. Hozzá sem kell tennem, hogy velem is milyen hangnemben beszélt mindezek miatt. Segítőkészség és együttérzés nulla.
Pénteken este szintén meglátogatott sógornőm, ugyanez a kedves nővér volt az ügyeletes, aki nem engedte be őket hozzám. Kimentem hát én az előtérbe a picivel együtt, amit megint csak nem sikerült szó nélkül hagynia, mert szerinte ez nagy felelőtlenség volt. Nem is értettem hogy miért szól bele. Egy másik éppen arra tévedt orvos pedig azt kritizálta hogy a sógornőmmel volt a még nem 2 éves Léna is, ami szerinte felháborító este 8-kor!!
Lényeg a lényeg, nagyon nem szeretném azt gondolni hogy az egész szándékos volt, de ugyanezen az éjjelen hajnali 2-kor lakótársat kaptam, egy kb 50 éves kisebbségből származó hölgy személyében, akit miután betoltak a kórterembe, az előzőleg említett nővér a szemembe nézve,hangosan és egy gúnyos mosoly kíséretében további kellemes pihenést kívánt nekem.
Nem kell részleteznem hogyan éreztem magam az utolsó két napon a "betegtárs" jelleme és egész családja társaságában!!!!
Szerencsére az orvosom (H.Z), szavak nélkül is megértve a helyzetet biztosított róla hogy vasárnap (egy nappal korábban mint lehetett volna) mielőbb hazamehetek. Ő reggel 7-kor elő is készítette a papírjaimat és megvizsgált hogy ez tényleg így is legyen.
Hab volt csak a tortán hogy végül délutánig vártunk a gyerekorvosra akinek jóváhagyása nélkül még saját felelősségre sem hagyhattuk el a kórházat, majd egy újabb órát arra, hogy a baba kiskönyvét kiállítsák.
Az már pedig csak igazi nyalánkságnak számít, hogy lázmérőt a második napon kaptam csak, minden nap kétszer ugyan számon kérték tőlem hogy mértem e lázat, de annak eredményét soha senki nem kérdezte, a lázlapomat mégis rendszeresen vezették valamilyen adatok alapján. Az hogy az étkezésre 15 percet kaptunk, akkor is ha a baba éppen evett vagy sírt. A fürdetéseket nem kívánom kommentálni, sem a tisztaságot a kórteremben vagy az ágynemű-csere hiányát. A napi vizit pedig kimerült abban kérdésben hogy volt e székletem.
Így zajlott tehát életem legcsodálatosabb 3 napja a Baba-barát győri Petz Aladár Megyei Oktatókórházban, nem tudom hogy a Megyei vagy az Oktatókórház gondolata riaszt jobban. Baba-barátságát igazolja baba-csomag, amit akkor kaptunk meg amikor 4 nappal távozásunk után végre megkaptuk a zárójelentést és a Születési Anyakönyvi Kivonatot, viszont mindezek mellé egy kellemes Szájpenészt is kapott Zsófi, életének első 3 hetét tehát sikerült Candida-gomba társaságában megélnie, hála ennek a fantasztikus Baba-barát Oktatókórháznak!!!
Egyetlen pozitívum tehát a gyönyörű kislányunkon kívül orvosom, Horváth Zoltán, aki ÖNZETLENÜL- és ez a mai világban igenis nagybetűs szónak minősül-törődött velünk és tett meg mindent amire lehetősége volt értünk. Köszönjük neki mégegyszer az egész családunk nevében!!
