Itt én vagyok a felnőtt

Erre jöttem rá ma. Ebből is látszik mennyire gyereknek érzem még magam.
Mikor ma a JOBB oldalamon feküdtem, mert már ott is tudok kb. öt percig, ellenálhatatlan vágyat éreztem hogy meg nézzek egy filmet. Hangosan kattogott az agyam hogy mikor lenne rá lehetőségem merthogy ilyen egy átlag estém:
- míg Isti fürdet én előkészítem a vacsit
- utána vacsizunk
- aztán Léna szopik, alszik
(Lili most nem alszik, szünet van, apa tévéz, vagy Lili tévéz, nincs több tévé)
- utolsóként zuhanyozom, kenegetem magam és legalább öt percig bámulom magam a tükörben pucéran hogy micsoda szuper a szituáció hogy van derekam és majdnem akkora a hasam amekkoráról már álmodni sem mertem (persze magamhoz képest).
Ugyan azt elismerem hogy ez a "jó a tükörbe nézni" program simán felér egy kiváló filmmel.
- Mikor Lili elvonul csicsisba (marha sokáig bírja), akkor van a kettesben levő, házasság ápoló fél - egy óránk. Beszélgetünk. Mindenről. Mindent megbeszélünk. Ez nagyon jó.
- Léna éjfél előtt újra kel. Szopik.
Tehát én legkorábban éjfélre kerülök ágyba.
Nézhetném a filmet, de ugye ilyenkorra már mindenki fekszik, jó esetben alszik is ezért én nem akarok zajongani a tévével. Se villogni.

Nos akkor hol van az a fenyegető mondat, amin anyám mindig csak mosolygott, ami milliószor hagyta el a számat felnőtt koromig, általában akkor amikor ágyba parancsoltak:
" Ha nagy leszek, addig tévézek ameddig csak akarok!"

Szóval ma leesett, felnőtt vagyok és még sem tévézek addig ameddig csak akarok!!!!

Na de ha öreg és nyugdíjas leszek, na, majd akkor! :-)