2012. július 31., kedd

Bakancslista

Holnap oltás. Nem nekem, a Lénának. Para szindrómám viszont nekem van. Meg a Lilinek. Olyan rossz érzés mikor sír.
Isti jön velünk. Mert én is megyek orvoshoz, attól viszont nem félek. Lesz ami lesz.
Most nincs kedvem írni. Nézem az olimpia összefoglalót ezerrel.
Nem rajongok a sportért, nyilván ez látszik is rajtam. De az olimpia az más, az OLIMPIA az OLIMPIA. A Lilit is megfertőztem vele.
Pedig a szombat éjszakánkat majd el fogom mesélni! Annyira jó volt!

Viszont most egy másik dolgot szeretnék megosztani.
Ma láttam egy filmet, nem nem a Bakancslistát. Azt is láttam de nem ma.
Ma az Éjfélkor Párizsban láttam. Csodás hangulatú film, csodás történet.
E film által megkívántam Párizst. Nagyon.
Szóval felkerült ez a város is, arra a bizonyos listára.
A listára ami csak gondolatban létezik. Holnapig. Mert papírra fogom vetni, készítek egy igazi listát igazi papírra és kitűzöm őket a falra, szemmagasságba, jól látható helyre.
Sőt az Istinek is csinálok egyet, meg kap egyet a Licka is!
:-)

U.i.
Megjöttek a Vadjutkás dédis ékszereim. Tisztára oda vagyok. Boldogságosság.
U.i 2.
Ja az én Bakancslistámon ezek fognak szerepelni

1. "elrontani" az összes unokánkat. :-)a Lili és a Léna gyerekeit. És legalább megölelni egy dédunokát.
2. Fehérben újra hűséget fogadni az Istinek az Aranylakodalmunkon. ( Tudom viccesen hangzik a hűség majd negyven év múlva öregen, de tudjátok mire gondolok.)
3.A gyerkeim önálló felnőtként kísérjenek utolsó utamon.
4.Róma még viszonylag fiatalon. Colosseum. Helyi emberek, helyi eldugott kávézó, fagyizó, helyiekkel. Apró a Trevi kútba.
5.Párizs, szintén még viszonylag fiatalon. Notre Dame. Helyi emberek, helyi eldugott kávézó, fagyizó, helyiekkel. Apró a Szajnába.


Folyt. Köv.

2012. július 30., hétfő

Gyógynövények női ciklusra és várandóság idején ( vasárnap esti okosság)

Én hiszek a gyógynövények erejében. Illetve a homeopátiban is. Ha nem muszály kerülöm a gyógyszert. Már epe ügyileg is kiokosodtam :-)
Amikor készültünk apával a Lénusra, akkor is gyógynövény teákat ittam hogy erősítsem a méhemet, javítsam a peteérésemet. Lénus a második próbálkozásnál meg is fogant. Szerintem a teáknak is köszönhetjük.
Aztán a terhesség végén is teáztam. Ki is tágultam észrevétlenül két ujjnyira. :-)
De ha valaki nem akar gyermeket, akkor is lehet inni őket. Rendbe teszik a ciklust.
Ezekről a gyógynövényekről írok most.

1. Málnalevél tea

Nagyon olcsó. Sokáig elég zacskó.

A málnalevél tea a peteérést támogatja, a petesejt minöségét, a hüvelyi nyálka mennyiségét és minöségét javítja, az ovulációs teszted erösebb és egyértelmübb lesz, a tüszörepedésedet elörébb hozhatja.
A málnalevél teát a ciklus elsö felében a menstruáció elsö napjától peteérésig igyuk, napi 2-3 csészével. Csészénként 1 teáskanálnyit forrázzunk le és hagyjuk állni 10 percig. Soha ne érintkezzen fémmel a gyógynövény!
Ha valaki nem tudja pontosan mikor van peteérése érdemes egy hónapot hőmérőzni és figyelni a jeleket. :-)

A terhesség végén pedig, a 37 héttől:

A málnalevél tea fellazítja a kismedence izomzatát, ezzel meggyorsíthatja a vajúdást. Méregtelenítő, salaktalanító hatása révén pedig az utolsó hetekben kitisztítja a bélrendszert, ez szintén megkönnyíti a vajúdás elindulását. Mivel a bélrendszerre hat, a belek simaizomzatát mozgatja meg, ennek révén a méhizomzat is mozgásba jön és ezzel segíti az első fájások kialakulását.
( E részt Vida Ágitól másoltam.)


2. Palástfű

Peteéréstől mensiig kell inni. Ő a természetes progeszteron.
Alkalmazható menstruációs zavarokra, fehér folyásra, hormonzavarokra, alhasi panaszokra. Koraszülésre hajlamos nőknél a terhesség megtartására is jó, mert megelőzhető az embrió kilökődése.
A népi gyógyászatban méherősítőként ismerik.
A palástfűteát lehet inni terhesség alatt is, de csak az első trimeszterben, vagyis a 3. hónapig, kivéve ha észrevesszük, hogy haskeményedést okoz, különben lehet. Segíti a megtapadást és erősíti a méhizomzatot, vagyis segít a korai terhesség megtartásában.
Tea: Két teáskanál palástfüvet leforrázunk 3 dl forró vízzel, 8-10 percig állni hagyjuk, majd kortyonként megisszuk.

Ráadásként pedig egy csodás növény:

A KAMILLA - nem csak nőknek :-)

A kamillavirág egyik legismertebb gyógynövényünk, a legtöbb állam gyógyszerkönyvében is megtalálható hivatalos drog. Gyógyhatása sokrétű, amelyet külső és belső alkalmazása révén lehet kihasználni. A kamillában előforduló illóolajok főleg gyulladáscsökkentő hatásúak. A kamillás gőzölés enyhíti a köhögést és a vírusos, illetve bakteriális légúti fertőzések tüneteit, és e megbetegedések esetén jól érvényesülhet a drog immunrendszeri működést serkentő hatása is. A tápcsatorna gyulladással járó megbetegedései esetén is alkalmazzák. Gargarizálással vagy szájöblögetéssel megszüntethető a fogíny, a száj és a torok gyulladásai. Hörghurutban inhalálószerként alkalmazható. Szájban lévő sebek, afták esetén sokszor a kamillás öblögetés a megfelelő gyógyír. Tea formájában rendszeres fogyasztása enyhíti a gyomorpanaszokat, rosszullétet, a hányingert és a bélgyulladás tüneteit. Külsőleg bőrbetegségeket, pattanást (akne), tályogot, nehezen gyógyuló sebeket illetve körömágygyulladást kezelnek vele. Szemborogatásra is kiválóan alkalmas. A szüzekanyja, anyafű népies neve arra utal, hogy a nőgyógyászatban is használták menstruációs görcsök enyhítésére és a vajúdás idejének lerövidítésére. Fürdők, öblítések, gőzfürdők formájában nagyszerűen bevált az altesti gyulladások (hüvelygyulladás, aranyér, lábszárfekély) esetén is. A kamilla a hasfájós babákat megnyugtatja, görcseiket elmulasztja. A kamillaolaj csökkenti az idegességet a gyermekeknél, s jótékony hatással van a hiperaktív gyerekekre, mivel enyhe "nyugtatószer". A homeopátiában fogzási fájdalmak enyhítésére és fájdalom iránti intolerancia esetén használják. A szépségápolásban is gyakran használják, a bőr szárazságát, viszketését, gyulladását csökkenti. Jót tesz a hajnak, mert kifényesíti és nyugtatja a fejbőrt.

A kamillateát a kisgyermekek is nyugodtan fogyaszthatják. A fogzó baba állkapcsát kamillaolajjal dörzsöljük be ott, ahol szükséges.

Forrás:
http://www.hazipatika.com/gyogynovenytar/kamilla_orvosi_szekfu

Palástfű






2012. július 28., szombat

Jobb kedvűen

Az utóbbi napokban a lelki állapotomat a következő jellemezte:
-bőg és bőg, pánikol és közben sajnálja magát.

Tegnap még a derekam is fájt, féltem is rendesen hogy ez az epeelzáródás első jele...aztán éjjel észrevettem pár csepp vért pisilés közben. Éljen, gondoltam. Megjött, szülés óta először. De legalább tudtam miért fáj a derekam. Aztán reggelre tiszta maradt a betét és elmúlt a derékfájás is.
Basszus! Nekem pete érésem van! Azt jelezte a pár csepp vér. Ovulációs vérzésem volt, amúgy a többi peteérés jel is megvan.

Ma egyébként jobban vagyok.
Reggel anyu már nyolckor itt volt. Szerencsére, mert nem indult az Audi, az opel meg kellett nekem hogy el tudjak menni az ultrahangra. Így el kellett vinnem az Istit dolgozni.
Miután elfuvaroztam mindössze tíz percem maradt itthon. De pont elég volt hogy megszoptassam a Lénát.
Mikor leparkoltam a rendelő előtt, nagyon izgultam. Akkor és ott eszembe jutott mi van ha rákos vagyok? Beleborzongtam a gondolatba, abba hogy milyen rossz lenne az a Lilinek ha megtörténne velem a legrosszabb (Léna nem fogná fel). De mint tudjuk csalánba nem üt a ménkű! Meg egyébként is, nekem még igen sok dolgom van!

Nagy bátran bementem. Pár perccel előbb be is hívtak a rendelőbe.
Egy nagyon édes doktornő fogadott, aki bemutatkozással kezte. Ritka.
Nagyon megnyugtató kinézete volt, kicsi szemüveget hordott és nagyon meleg volt a tekintete. Mary Poppins ( a könyv végi formája) jutott róla az eszembe.
Kellett is ez a jó érzés mert nagyon féltem volna, ez nem olyan ultrahang volt amikor a Lénust mentünk megkukkolni. Ott is izgultam az első vizsgálatokon hogy minden oké legyen, de a terhesség közepétől nagyon élveztem a babmozit.
Kardos doktornő kérdezte elmúlt -e a gyermekágyi folyásom. Én erre nagy büszkén mondtam, hogy tegnap már ovulációs vérzésem is volt.
Erre ő mosolygott és azt mondta mindjárt meglátjuk! Megláttuk.:-)
Nagyon alaposan megvizsgált. Nagyon. Minden irányból, hason, háton, állva. Le a kalappal előtte. Az eredmény minden oké a köveket leszámítva.:-(
Azt mondják a kicsik rosszabbak mert elzárhatják az epe vezetéket.
Na én utána jártam ennek. Az epe vezeték kb. négy milliméter átmérőjű, nekem a legnagyobb kövem három milliméteres. Tehát nem tudja elzárni a vezetékem, hangsúlyozom SZERINTEM. Bízom benne. Még meg is "szülhetem" egy görcssel a követ, de én attól a fájdalomtól jobban félek mint a műtéttől.

Egyébként a méretükből adódóan nagyon új kövek ezek, mert egy epekő átlagosan 8 mm -t nő évente. Két oka lehet a kezdeti szobrosodásomnak: Léna nyomta míg Pocaklakó volt az epehólyagot, ami epepangáshoz vezetett és kialakultak a kövek. Vagy a stressz. Mert ez is egy pszichoszomatikus betegség. Ha nem az lenne, minden duci embernek lennének kavicsai, a soványaknak meg nem. Nálam mind a két lehetőség fennállt.

Jövő héten beszéljük meg a házi orvosommal a tovabbiakat.
Én azt szeretném ha mielőbb megműtenének. Azóta nem félek a beavatkozástól mióta tudom hogy nem kell miatta abba hagyni a szoptatást.
Szóval szeretnék túl lenni rajta, ha lehet mielőbb, szeptemberre mire kezdődik a suli fitt akarok lenni. Meg ez a hülye diéta is kikészít. Annyira imádok enni!!!

Székely káposztáról almodom megy nagy, csupa csoki tortáról! Pedig eddig nem is szerettem.....

2012. július 27., péntek

Ultrahang

Most csak röviden, alszom egyet a Lénussal.
Voltam uh- n. Epekő. Vagyis epekövek. Egy 3 mm és sok apró.
Majd részletezem de most nagyon álmos vagyok.

Menni fog

Ma beszéltem a védőnővel. Totál megnyugtatott.
1. Léna nem fog elfelejteni szopni
2. Ha két napig tápszert kap akkor se lesz semmi baj ( azért én majd fejek ezerrel)

Szóval ha operálni kell, amint lehet túl esek rajta.
Végig gondoltam, lehetne rosszabb is.
Amúgy meg fogyok. Ennyi előnye van a dolognak.
Holnap uh. Milyen más volt pocakosan ultrahangra menni!

Mérfőldekkel jobb a kedvem.

2012. július 26., csütörtök

Kapaszkodó

Tegnap iszonyatosan el kezdtem magamat sajnálni (szánalmas vagyok).
Imádok enni. Most meg azt sem lehet. Pedig már semmi káros szenvedélyem nem volt az evésen kívül. Az is persze mértékkel, "szoptatós" diétát szigorúan betartva.
Amíg cigiztem, kávéztam, zabáltam, hétvégente pezsgőztem kutya bajom sem volt. Több mint egy éve teljsen szerény életet élek a fenntiek tekintetében és tessék...
Bőgtem megint egy sort. Ami azért furcsa mert igazán nem szoktam sírni az utóbbi időben. Az Isti sajnálkozva nézett rám és mégis próbált viccelődni.
Nem vettem a lapot. Viszont nem akartam hogy a Lili megint könnyezni lásson ezért bevonultam a hálóba.
Az Isti azt hitte haragszom rá. Pedig dehogy is! Ő az én hihetetlen nagy támaszom. A kapaszkodóm. Remélem soha nem kell visszaadnom neki azt ahogy most bánik velem, remélem soha nem lesz beteg!!!
Csak gyönge vagyok testileg lelkileg. Szombat óta alig eszem. Nem merek.
Krumpli, rizs, parizer, keksz, kevés kenyérke. Korog a gyomrom.
A tejem meg mint ha kevesebb lenne. Ez a legborzasztóbb! Egy szoptatós anya nem diétázhat. Most ahogy írtam jutott az eszembe. Írok egy volt osztálytársamnak. Ő dietetikus. Mikre nem jó egy blogg!
Most örülök!
:-)

2012. július 25., szerda

Vérvételi eredmény /update/

Dél körül telefonálhtok a vérvételi eredmény miatt.
Nem kéne izgulni miatta.
A hátam most is fáj.
Bár az Isti azt mondja hogy azok mellett a kitekeredett pózok mellett amiket én szoptatások közben produkálni tudok, az lenne a csoda, ha nem fájna a hátam.
Szerinte semmi köze a gyomorgörcsnek a hátfájáshoz. Tehát nem szervi baj sugárzik ki a hátamba. Remélem igaza van.


Update

Megvan az eredmény. Gyulladás tuti nincs. Gyakorlatilag a máj értékek emelkedettek enyhe értékben. Tehát valószínű epekövek mocorognak. Több rizikófaktorom is van / volt hozzá hogy köves legyek : terhesség és szoptatás meg a stresssssssssssz.
Ez van, csak a Lénus hat hónapos koráig bírjam ki. Utána megoperálhatnak. Pénteken uh. Ott majd kiderül.
Kismamák! Kerüljétek a zsírt meg a fűszert!

2012. július 23., hétfő

Orvosnál ( nagyon fel vagyok háborodva)

Ma voltam a gasztroeterologián. (Lehet nem így kell írni.)
Privátban, fizetősön, jó drágáért.
Minden gondolatomat össze szedtem hogy el tudjam neki regélni, mikor hol és hogy fáj, mit ettem, ittam. Kiscsaládom is jött velem.
Aztán a doki szinte végig sem hallgatott. Kb. Tíz percig voltam nála és főleg én tartottam szóval. A kérdéseimmel.
Hát lehet ez is meg az. Ez volt a lényeg. Ja meg ő szívesen megtükrözne, de most nem lesz a kóházban mert szabin van.
Meg nem vizsgált. Még szemmel sem, mert azt is megkérdezte hogy besárgultam- e?! De még csak azt sem kérdezte meg mit ettem ittam, van- e hasmenésem, stb. Az látszott hogy nagyon unja az egészet.
Igen lehet fekély is meg epekő is.....menjek el ultrahangra bár lehet az sem mutat ki semmit, mert ha az epevezetékben van a kő, akkor azt 50% hogy észre sem veszik.
Kérdeztem mit tehetek hogy elkerüljem a görcsöt, merthogy van itthon két gyerekem akikért felelősséggel tartozom és nem fetrenghetek a földön kínlódva, mert akkor 1. ráhozom a Lilire a frászt, 2. nem tudom megetetni a kicsit. A válasz az volt hogy igazából semmit nem tudok csinálni.
Esetleg epe diéta, de most azt nem is tudná megmondani hogy milyen. Hát olyan zsír és fűszer mentes.( Még jó hogy van a google.) Kérdeztem szedhetem- e a Papaverint? Igen, az mehet. Mondta.
Írt savlekötőt, hátha. A kérdésemre hogy szoptatás mellett lehet- e szedni azt mondta " biztos rá lesz írva hogy nem szedhetem, de nem hiszi hogy ártana a babának". A patikustól mikor megkérdeztem ugyanezt, elég bambán nézett rám. Ezek után nem váltottam ki.
Tök ki voltam és bőgtem hazáig. Higgyétek el, nem magamat féltem.
Isti ismét felhívta a házi orvosunkat aki viszont megaszuper. Szabadságról a Balcsiról elrendezett nekem egy vérvételt holnap reggelre aminek már szerdán lesz eredménye amit ő megkap emilben és hívni fog.
Elmondta hogy szedjem a 3x2 Papverint, mert nem lesz baja tőle a Lénusnak. ( Hamar lebontja a máj és vizelettel ürül.)
Pénteken meg UH 09:40- kor. Talán ott kiderül, csak addig ne görcsöljek be!

2012. július 22., vasárnap

Már megint

Begörcsölt a gyomrom. Vagyis hát erősen epe gyanús. Majd ultra hangon kiderül.
Hosszabb és rosszabb volt mint a múltkor.
Nagyon félek, meg kell műteni. De én szoptatni akarok. Nagyon! Legalább hat hónapos koráig a Lénusnak.
Igyekszem előre nem parázni.
Ami fontos volt e gôrcs kapcsán az az, ahogy az Isti mellém állt.
Éjjel kezdődött. Felkeltettem mert nem bírtam.
Azonnal ébren volt. Velem volt. Orvos kellett meg injekció.
A földön fetrengtem fájdalmamban. Felnyaltam kínomban a szőnyegről a koszt.Szó szerint. Ügyelet, injekció. Ez segített.
Hihetetlen a férjem odaadása és gondoskodó szeretete.
Nagynak és erősnek látom. Én óriásom akinek vigasztaló szava is fájdalmat csillapítanak.
Megint csak megköszönni tudom neki.
Licikám átaludta az egészet. Ma értesült a dologról.
Iszonyatosan gyenge vagyok és még mindig nagyon fáj. Főleg a hátam.
Léna ma a legmintább minta gyerek volt, mintha tudná hogy anya nincs jól.
Pürésítettem magamnak krumplit és sovány husit. Isti vett nekem egy csomó könnyen emészthető kekszet.
Szedek egy gyógyszert is, elvileg lehet....de akkor is utálom a szoptatás mellett.
A legmeghatóbb és legszebb dolgot a végére hagytam. Lili rajzolt nekem. Mellékelem. A rajzon én vagyok látható, amint elszáll a hasfájásom és újra mosolygok. Elég sokat sírtam ma. ( Ja és nekem van hajam! ) Imádom a nagylányomat!

"16 karikás" bejegyzés

Még mindig nincs netünk, cseréltünk kábelt, szolgáltató oké, újraindítottuk a modemet, meg minden más kütyüt is, mégsem tért vissza a "nagyvilág".
Olykor a szomszéd wifi- jét elkapjuk ( tud róla adott jelszót), de az nem az igazi, mert gyenge a jel.
Azért majd megpróbálom eme posztot valahogyan feltölteni, mert ennek mindenképpen az emlékeim között van a helye.
Kéretik nem megrökönyödni, nem felháborodni. :-)
Az egész törtnetből én arra jutottam hogy tök jó hogy megbízik bennem a lányom, tök jó hogy jóban vagyunk.
Ezért soha nem nevetem ki, komolyan veszem a "dolgait" és úgy gondolom még jobban oda kell figyelnem rá.
A terhesség előtt, amikor fürödtem, mindig felült a kád peremére a lábát a vízbe lógatta és mesélt. Így tudtam meg azt is hogy bizony ő már szerelmes (volt). Ki mit mondott az óviban, mit mikor, hogyan élt meg. Aztán a terhesség alatt, a méhszáj gyengeség okán, leszoktam a kádfürdőről.
A mostani történet pedig rádöbbentett hogy vissza kell szoknom rá. A sok-sok esemény (terhesség szülés és társai) valamint az új családtag miatt észre sem vettem, mennyire hiányzik a Nagylányom. Amikor csak ő van meg csak én vagyok. Erre nagyon jók voltak a fürdőszobás "rituálék".

Most jöjjön a megdöbbentő párbeszéd, kb. ugyanúgy ahogy lezajlott.

Megfürdettük a Pedrót.Már a törölközésnél tartottunk.Lili állt mellettem és nézte.
Amikor a hasát töröltem a kutyának, Licikém megszólalt:
- Most olyan mintha dugná a törölközőt!
Meglepődtem, gyorsan átfutott az agyamon hogy tudnom kell, mit jelent számára a dugni szó.
Megkérdeztem tőle nyugodtan, mintha azt kérdezném kér-e vajas kiflit,tudja-e mit jelent a dugni szó.
-Persze!-válaszolta.
-Na mit? -kérdem én.
-De anya, el kell mondanom, olyan undorító hányni fogsz! Lesütött szemmel állt és el is pirult. Igazán zavarban volt. Bíztattam, nyugodtan mondja el.
Aztán zavarodott nevetgélések között, egy perc kucongás után egy szó, sorrendben kibökte hogy:
-Amikor egy bácsi bedugja a kukiját egy néni fenekébe.
Ő vihogott tovább én pedig ennyit bírtam csak kinyögni meglepődöttségemben hogy:
-Aha.
Kimentünk a konyhába és én megkértem az Istit, hogy kérdeze meg a Lilit hogy mit jelent az, hogy dugni.
Ijedten nézett rám és azt mondta nem akarja, ennek ellenére már kérdezte is.
Lili ugyanazt mondta neki mint nekem:
-Amikor egy bácsi bedugja a kukiját egy néni fenekébe.
Kedvesem erre döbbenten ránézett és mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne ( mert külömben az is), ezt felelte:
-Nem, a puncijába.
Ezzel le is zártuk a témát és azóta sem jött elő.

Annyit szeretnék hozzá fűzni hogy mi soha nem beszéltünk előtte a szexről. Nem világosítottuk fel. Egyszerűen csak mai gyerek. Szinte már minden filmben, reklámban, újság címlapon találkozni lehet a testiséggel. Pedig igyekszünk szűrni mit néz és lát. De mindent még a legjobb szülő sem tud kiszelektálni. De gondolom téma az oviban is. Emlékszem nagycsoportos koromban, Bogika barátnőmmel, akarata ellenére én is megnéztük a Rosta Pityu kukiját. Meg látott már kutyákat is közösülni és én nem takartam el a szemét. Meg a National Geografikon a múltkor oroszlánokat láttunk párzás közben. A gyerek meg okos és összerakta a képet.

Mindenesetre örülök hogy elmondta ezt a Lili, örülök és tudom, mégjobban kell figyelnem rá.

2012. július 19., csütörtök

Elszállt a net

Most  nagyon gyors leszek.
Nincs net, a mobilos meg húúúúúú de drága.

Ma kitaláltam menjünk el Jesolóba.
Látni akarom a tengert!!!!! Meg akarom mutatni a Lilinek.
Egész délután terveztem az utazást. Nagyon bele éltem magam!
Isti is rábólintott. De valahogy nem volt lelkes...
Aztán este kibökte:
- Biztos hogy három hónapos gyerekkel akarunk neki vágni Olaszországnak?

Igaza van. :-(

De azért jövőre is ott lesz még az a tenger! :-)



Telefonzár

A minap mondtam a tesómnak kössünk már neki egy szerződéses mobil számlát mert ez kész hogy sosem tud telefonálni, mert mindig lebeszéli az egyenlegét. Ami nem csoda mert nagyon húzósak a kártyás perc díjak.
Azt mondta nem akarja, mert fél hogy elszállna számlailag.

Hát erről jutott eszembe a következő történet.
Anno én is marha sokat telefonáltam.
Középiskolás koromban, elválaszthatatlan Eszti barátnőmmel órákig tudtunk dumálni késő délutánonként. Természetesen telefonon és azért délutánonként, mert délelőttönként mellettem ült a suliban. :-)
Aztán egyszer kaptak anyuék egy bazi nagy számlát, nem hittek a szemüknek, ezért kértek egy részletes hívás listát. Abból kiderült hogy Esztivel 82 órát beszéltem telefonon az adott hónapban. ( Amikor én hívtam.)
Jól leszúrtak, mert ugye egyrészt a számla, másrészt ha állandóan telefonáltam akkor mikor tanultam!?
Anyu nem bízott a " soha többé nem telefonálok"szövegemben. ( Vajon miért? :-))
Nem bennem nem bízott, hanem tudta, a telefon függőségről leszokni, nem két nap lesz.
Ugye mobil telefon akkoriban nem volt. Sőt, nekünk még a vezetékes sem nyomó gombos volt hanem tárcsás.( Basszus most meg érintő képernyős, internetes, okos telefonok vannak!! És nem vagyok 100 éves!)

Ott tartottam hogy tárcsás telefonunk volt. Anyu meg vett egy lakatot és egyszerűen az utolsó tárcsa lyuknál lelakatolta a készüléket!!!!
A kulcsot meg eldugta. ( Sosem találtam meg.)
Tehetetlen voltam és szenvedtem. Egy darabig. Lestem a lakatot, próbálkoztam, hátha lakatostól is lehet telefonálni. Nem lehetett.
Aztán egyszer valami boltban megláttam egy ugyanolyan lakatot ami elválasztott engem a telefonálás boldogságától.
Megvettem, fillérekért....és a kulcsa passzolt a telefon lakatjába! Így hát újra használhattam Bell találmányát. Persze csak módjával, feltűnő lett volna a nagy számla.

Később anyuék modernizáltak és lecserélték a kis zöld tárcsást (elég macerás volt a lakatolás) egy nyomógombos bordó készülékre.
Hogy elkerüljék a magas számlát, mindig magukkal vitték a telefont és a kagylót összekötő zsinórt.
Amatőrök, azt hitték nem fogok tudni egyet beszerezi?? :-)

2012. július 17., kedd

Utazóágy : Mi = 2 : 5

Megszegtem az akció terápiát.
Minden azzal kezdődött hogy minden áron be akartam szerezni egy utazóágyat a Lénusnak.


Ki a hibás? Hát az utazóágy, az eső, a szél, a net, a Vili bácsi, a Magdi néni.
Na jó, én vagyok az, a gyenge borzalmas elcsábuló némber! :-(

Megszállottan böngésztem a netet. Aztán rátaláltam egy ágyikóra,49 % kedvezményyel.
Ellenőriztem, az adott oldalon tényleg akciós volt.

Megrendeltem. Hamar meg is érkezett.

Gyorsan kibontottam a csomagot ( ez van, kíváncsi voltam van - e hozzá tutira pelenkázó, meg emelhető betét mint egy igazi kiságyban, Picurkámnak ne kelljen olyan mélyen feküdnie.
Mint egy őrült tigris, nem is, mint egy kiéhezett oroszlán az áldozatát úgy szabdaltam szét a csomagolást ( hú ebbe most belegondoltam és megborzongtam).
Nem hiányzott semmi sem.
Összeállítottam. Volna. Három oldalát sikerült, a negyedig kar csaknem akart beugrani. A pi..ába. Megint várnom kellett az Istire,mint a bébi étel készítőnél.
Ahogy hazaért szegény, rögtön ráugrasztottam az ágyra hogy szerlje már meg ( most direkt nem írtam hogy állítsa már fel rendesen)!
Már a homlokáról a földre hullottak az izzadtság csepjei,de csak nem akart sikerülni.
Ekkorra már ellenségel lettek, ő meg az ágy. Álltak egymással szemben tüzelésre készen ( esküszöm hogy még a 'Volt egyszer egy Vadnyugat' zenéjét is hallottam ). Apa győzött. Az ágy állt.
Innentől viszont kihívást jelentett és ezért szét is szedte. Aztán újra összerekta hatalmas kínok árán. Aztán elkönyvelte a teljes győzelmét és ott hagyta összerakva a gyerekszoba közepén.
Én nem akartam szólni hogy ugyanmár csukaj össze, mert marhára zavar, mert bazi nagy, gondoltam majd én szétkapom másnap reggel.
Aha...mondjuk úgy hogy csúfos vereséget szenvedtem az ellen a hülye ágy ellen. Bevallom délutánra feladtam a küzdelmet. Bosszúból megrugdaltam ( vsak egy picit alig értem hozzá ) és kihúztam az előszobába.
Vártam hogy haza érjen az Isti.
Mikor hazért, azonnal meglátta az ágyat enyhén megrázkódott, evett, erőt gyűjtött, és neki állt a szétszedésnek. Nem ment.
Egy napig kerülgettük, másnap állt újra neki a deladatnak, szerencsére sikerrel. Biztos hozzá járult a dologhoz hogy ahányszor csak elmentem az ágy mellett meglöktem, megszidtam, de le nem köptem mégiscsak a Buci fog benne aludni.
Egybként megnéztem a neten, elég sokakat foglalkoztat az utazóágy kinyitása és összecsukása....

A legrosszabb viszont hogy találtam a Kikában egy bézs kis utazóágyat, olyan kis picike és édes, 85x50- es as (a miénk 120x60-as). Viszont csak hat és fél kilóig jó a felső része,ez az egy vigasztal hogy nem láttam meg előbb.
Meg pelenkázója sincs.
De akkor is!Teljesen oda vagyok érte.

Lehet eladom a miénk és megveszem....

Idő elnetezése miatt csak röviden

Holnap meg majd leírom ( ma akartam) hogy milyen bűnöm van az akció terápia megszegésével kapcsolatban...

Tegnap vettem egy szuper hálózsákot a Bucinak. Nem vállon gombolós, tépőzárás, csatolós, hanem csak belebújós. Nagyon pihe - puha mint egy baba takaró és az anyaga is olyan. Kár hogy nincs belőle Lili méret meg anya és apa méret. Meg természetesen Pedró méret. Annyira jó, hogy ma vettem egy nagyobb méretűt is.
Volt hálózsáka a Lénusnak, de egy kivételével mindet kinőtte vagy még a Lilitől örököltekbe nem nőtt bele. Egy darab van amit fel tud venni, de az meg elég vékony. Most meg szerencsére hűvösek az éjszakák.
Kell a zsák mert rendesen lerugdalja magáról a takarót. Meg azért mert lökött az anyja, és ez most megint egy égő story lesz. Ne ítéljetek el légszi!
Hajnalban vagy kora reggel, mikor hogy kel szopizni a Lénus, magam mellé szoktam venni kicsi babócámat. Együtt alszunk szopi után még egy nagyot.
Ez ma is így volt. Aztán a közös alvásunk után általában én előbb felkelek mint a Bucika.
Szóval amikor felébredtem, azt vettem észre hogy a pici baba takarót magamra húztam, azzal próbáltam befedni a nem kicsi testemet.
A gyereken semmi, a saját takaróm meg a hátam mögött.
Nagyon elszégyeltem magam. Mentségemre legyen mondva ujjatlanban voltam meg egy szál bugyiban, gondolom fáztam és kerestem álmomban egy takarót. Lénus rendesen fel volt öltözve, békésen aludt. Nem vette észre a "lopást".

Most meg szupi kis meleg zsákban alszik. Én meg egy ujjas pizsamában.

Ja ès a 65 nap ma 100 és még mindig igaz:
http://www.napomescsillagom.blogspot.hu/2012/06/65-nap.html

Van kék is, 1890-ért a KIK- ben:

2012. július 16., hétfő

Kisnyuszkónak, mindenkinek

Vasárnapi okosság helyett :-)

Ha találok valami olyan terméket vagy szolgáltatást amivel különösen meg vagyok elégedve, szívesen mondom el másoknak is. Tehát sehol nincs sem részesedése, sem nyereségem. Azért ajánlom e négy dolgot most mert nagyon bejött nekem, nekünk.

Természetes, vegyszermentes kozmetikumok babáknak is

Nemrég találtam rá a neten egy hölgyre, aki saját maga készít mindenféle méreganyag nélkül különféle natúrkozmetikumokat.Rendeltem tőle pár dolgot és el vagyok ájulva.
Az izzadás gátló annyira bevállt hogy szinte nem is izzadok még 40 fokban sem, pedig nekem ez probléma volt. Furcsa volt hogy tégelyes és nem golyós, de hamar megszoktam. Isteni a szem és az arckrém is. Nem mellesleg használnak is. Simább és élettelibb az arcom.
A hölgy nagyon kedves, gyors. Az árak szerintem nagyon jók. Például az arckrém 20 gr-os,de nagyon leheletnyi kell belőle790 forint.
De ami legfontosabb semmiféle egészségre ártalmas dolgot nem tartalmaznak a termékei a boltiakkal ellentétben. Már van pelenka kiütés elleni kréme is! :-)
Web:
www.maluskozmetikum.meska.hu
http://malus.atw.hu/malus.php
E- mail, rendelés:
maluscosmetics@gmail.com
Árlista:
http://db.tt/lWABrduu

Dr. Hummel

A doktor urat én nagyon sokáig áldani fogom. Szintén a neten találtam meg a Hummel gélt. A multkori gyomor görcs után nagyon el voltam kenődve.
Ráadásul terhesség alatt szorulás, utána puffadás non -stop. Na meg a görcs.
Pont egy hete szedem ezt a csodát meg adom az Istinek és a Lilinek is! Tényleg nagyon jó. Sokkal kisebb a hasam, kár hogy nem mértem le, de tényleg sokkal kisebb lett. Nem puffadok annyira, nem fáj a hasam, a gyomrom. Isti is nagyon dícséri.
Szívből,tényleg,mindenkinek.

http://hummelgel.info/


Ősök

Rátaláltam egy ékszerkészírőre, Wild Jutkára, aki többek között a nagyszülei régi fényképeiből keszít egyedi ékszert.
Én is előkerestem a dédi képét és megkértem Jutkát csináljon egy nyakláncot belőle. Anyumak lesz ajándék. Imádtuk a dédit, egy igazi jó lélek volt,szorgos kezekkel és jó szívvel. Igazi példakép. Anyué lesz a lánc, aztán ha eljön az ideje az enyém, aztán a Lilié aztán az ő lányáé....
Most még nincs családi ékszerünk. Szeretném ha ez az lenne.
Szeretném ha a dédi nem merülne feledésbe.
Sok csodás dolgot találtok 'vadjutkánál':
http://vadjutka.hu/ekszer/sorozatok-osok/

Pelus:

Már másodszorra foglalkoztat a pelus téma. Lilinél is állandóan porondon volt. Aztán most találtam egy "mega" pelust. Éjjel használjuk. Én éjjel nem pelenkázok. Reggel ha a pelusra (belül) rányomom a kezem nem lesz nedves! Komolyan. De ami a legszembetűnőbb nem "gyűri"meg a gyermeket. Hihetetlen.
Én most gyűjtögetek, mert ha többet rendelek egyszerre (6vagy 12 csomagot) akkor az ára is jó és még ingyen adják hozzá a törlőkendőt is. Az is szupi, rágó illata van. Amúgy simán picit drága, de van 15 % -os kupon mindig az ingyenes Babapatika magazinba.
A mellbimbó ápoló és a baba napozó ( nem szívódik fel, réteget képez) is szuper. Az ügyfélszolgálat pedig kedves és segítőkész.
A striák elleni krém meg tényleg elhalványította a bőr repedéseimet (már majdnem teljesen eltűntek) nagyon gyorsan! (Az előző terhességeknél nem repedt el a bőröm most meg hiába kentem búzacsíra olajjal).
http://www.mindennonek.hu/pine-pelenkak

Szép hetet mindenkinek!

Dédikém:

2012. július 15., vasárnap

Lili szabadságon van

Fáj a fejem, hidegfront van. Ráadásul ez a második. Mármint front. Lénuskám is nyügi volt önmagához képest. Most aludt csak el ( majdnem éjjel egy óra van). Remélem most már jól fog aludni, mivel viszonylag nagy az alvás igénye és csak akkor igazán mosolygós ha kidurmolta magát.

Licikém még tévézik. Tegnap óta hivatalosan is "szabin" van. Vége van az ovinak, vége van a táboroknak, itt az ideje hogy kikapcsolódjon, pihenjen és azt csináljon amit szeretne ( persze bizonyos keretek között).
Most hörcsög lehet. :-)
Ma kifejtette hogy ő olyan mint egy hörcsög, éjjel nem alszik csak nappal. :-) Én csak vigyorogtam és azt gondoltam magamban: " nem olyan vagy te mint egy hörcsög, hanem olyan vagy mint én". Mert én is éjjel vagyok hiperaktív.
Nagyon szeretem az éjszakai magányt. De csak akkor ha hallhatom az Isti szuszogását.
Apuci csak augusztusban lesz szabin, akkor majd nyaralni is megyünk. Kétszer, röviden.
Amúgy olyan rendes a Licikém! Ma tök sokat bábozott a Kisbucinak. Ráadásul ő maga készítette a bábokat a múlt heti táborban.

Aztán hat hét és iskola, vége a nagy szabadságnak. Bár azt eldöntöttem hogy nem fogjuk gyakorolni a korán kelést. Sosem értettem miért kell napokkal, hetekkel előbb rákészülni arra hogy majd x- naptól korábban kell előbújni az ágyból....ez olyan mintha vasárnap sem aludnák ki magunkat mert hétfőn korán kell kelni!?
Majd lesz pár kínlódós napunk ( max. kettő az eddigi tapasztalatok alapján) és utána szépen beáll majd a rend. Azt mondta a gyerek orvosunk, amint iskolás lesz a Lili megnő a jelenleg és mióta a világon van, nullával vetekedő alvásigénye.

De még nem gondolunk erre, Lili meg hat hétig szabin van!

2012. július 14., szombat

Miért kell hidegben melegen öltözni?

Már említettem, hogy régen én magam által kitalált meséket meséltem a még bölcsis Lilinek. Olyan történeteke találtam ki, ami éppen aktuális volt nálunk, ami nagyon izgatta a kis fantáziáját vagy ha éppen félt valamitől.
Voltak tengeri malacaink, őket nagyon szerette és mindig szeretett volna egy kopasz malacot, amit nem vettünk meg neki a borsos ára miatt. Ennek ellenére ő is mesék szereplője lett.
Ma megkérdeztem a Lickám, emlékszik- e a malacos mesékre, a válasz határozott igen volt. Ebből arra következtettem hogy számára fontosak voltak a kis történeteink, amiket olykor együtt alakítottunk.
Nagyon mélyre kell nyúlnom hogy elő bújjanak a régi mesék, keresem hozzá a hangulatot. A mai esős idő a segítségemre volt és eszembe jutott hogy mennyit küzdöttünk az öltözéssel ha hűvösebbre fordult az idő. Lili egyszerűen a poló, szoknya, szandál együttest tudta elképzelni magán. Ez most annyiban változott hogy a szoknyából rövid gatya lett.
Sokszor meséltem a mesét amit most leírok és rengeteg változata volt.
Akkor kellett volna leírnom, most valahogy nem olyan, nem jut eszemben hogy is volt pontosan. :-( De ez tudom hogy ez volt a leghosszabb mese.
De akinek van kedve olvassa el, szertettel vetem papírra ( vagyis gépelem le és töltöm fel a netre). :-)

Miért kell hidegben melegen felöltözni?

Volt egyszer három tengerimalac. A mindig morgós és kócos tarka - barka Lujza és a szelíd fekete szőrű Jenő. Egy Lili nevű kislánynál laktak.
Lili nagyon aranyos volt, de öltözködni azt nem szeretett.
A harmadik malacka kopasz volt, egyátalán nem volt neki szőre ami melegítse a testét.
Skininek hívták és egy állat boltban éldegélt, jó barátja volt a Jenő malacnak.
Jenő egyszer meghívta vendégségbe a ketrecükbe Skinit.
Esős szeles napon kelt útra a kis kopasz malac. Ezért mindegyik lábára húzott egy meleg zoknit ( összesen négyet) és cipőt, felvett egy nadrágot, egy trikót,pólót és végül egy kabátot. Sőt még sapkát is húzott és sálat is kötött a nyakába.
Persze a tengeri malacok apró kis lábaikon nem tudnak hosszú utat megtenni. Az állatkereskedés pedig nagyon messze volt a kislány otthonától.
Ezért a malacok tündére volt olyan kedves hogy egyszerűen odavarázsolta Skinit a vendégségbe.
Lujzi malac, ahogy meglátta Skinit, hangosan kacagni kezdett:
- Hát te meg hogy nézél ki? Mi ez a sok ruha rajtad?még cipőt is húztál?
Skini nagyon elszomorodott, bánatában lerúgta a cipőit, földre szórta a ruháit és elindult inkább haza. Gyalog, varázslat nélkül.
Esett az eső, fújt a hideg szél és bizony ami Skini malacunk mire a ház sarkához ért már úgy fáztak a talpacskái és olyan hidegek lettek a fülecskéi hogy sírva fakadt és visszaindult inkább Jenőékhez. Míg lépdelt diderget és nagyon rosszul érezte magát, olyan rosszul mint amikor beteg volt és a torka és a füle fájt.
Mire visszaért a meleg ketrechez, Lujzi is elszégyelte magát és megígérte hogy soha többé nem nevet ki senkit, mert az csúnya dolog.
Skini malac pedig megfogadta, hogy ezentúl mindig felöltözik rendesen.

2012. július 13., péntek

Ezt fogom tenni a szoptatás után

Kérem senki ne értse félre majd amit most leírok. Szeretném leszögezni hogy az anyaságot egyátalán nem érem meg teherként. Sőt! Ha valaki itt és most (vagy bárhol és bármikor) garantálná hogy a lányaim egészségben, békében és boldogan élnek száz éves korukig, ha én ezért odaadnám az életem, azonnal odadobnám értük. Gondolkodás nélkül.

Mérhetetlen a szeretet amit irántuk érzek.

Nagyon jól akarom csinálni . Mármint a nevelésük, gondozásuk. Sokszor túlpörgöm és hibázok is a témát illetően. De ezért vagyunk ketten az Istivel . Mindig hiszek abban hogy együtt megoldjuk és jó, boldog és kiegyensúlyozott gyermekeket sikerül felnevelnünk.

Igen sok mindenről lemondtam az anyaságért. Nem mertem bevallani magamnak hogy igenis LEMONDTAM dolgokról. Próbáltam elhitetni magammal, hogy ez nem is lemondás ez az anyaság természetes vele járója.

Most bevallom és leírom. De én ANYA igenis lemondtam a következőkről:

Imádtam cigizni, nem tehetek róla. Illetve azt imádtam amit adott. Öt perc szünetet, lenyugvást, beszélgetéseket barátokkal, ismerősökkel, kollégákkal. Hol tartalmasakat hol felületeseket. Tudom ennek mennie kell cigi nélkül is...de mégis úgy más volt. Valószínüleg csak a fejemben van így.

Szeretem a kávét. Kell a vérnyomásomnak. Most reggel iszom csak egyet.

Szerettem egy filmet az elejétől a végéig egyhuzamban végignézni.

Szerettem csak úgy lenni és lesni a plafont, akkor amikor kedvem volt hozzá.

Szerettem órákig drogériákban bámészkodni.

Szerettem mélyen aludni. Mióta anya vagyok nem alszom mélyen, mindig ugrásra kész vagyok.

Szerettem minden este az Istivel feküdni és minden reggel vele kelni.

De amit legjobban szerettem hogy nem féltem és aggódtam ennyit.

Szerettem a mozit, úgy hogy nem szorongattam közben mobiltelefont.

Nem érdekel már a karrier.

Ha fáj valamim nem veszek be gyógyszert.

Nem eszek borsót, babot, epret és málnát.

Kevesebbet látom a kollégáim, barátaim.


Igen ezekről lemondtam, de NAGYON megérte és nem adnám oda a mostani éltemet semmiért mert a lányok sokkal többet adnak nekem.
Mindent. Imádok őket. Nekem ők a cél, a karrier, az élet, tőlük kapok energiát, miattuk mem adhatom fel soha.
És igen, néha elegem is van belőlük, de azokban a pillanatokban is elmondhatatlanul nagy a gyermekeim iránt érzett szeretetem mértéke.

Mégis van egy de. Egy picike de. Egy valamit várok azért.
Ha a Lénuskám már nem szopizik (Lili 15 hónapos koráig szopizott, Lénát szeretném legalább egy éves koráig szoptatni).
Naponta egyszer, egyedül szeretnék lemenni a kávézóba, kérni egy kávét, leülni egyedül egy asztalhoz és elszívni egy cigit....negyed óra naponta...és naponata csak egy szál vékony mentolos....
Negyed óra elég" kipakolni" magamból mindent ami nem a lelkembe való.
Nem tudom miért kell ehhez a cigi. Lehet most azért érzem így mert most tilos rágyújtanom és ha majd újra szabad lesz akkor már nem is fog kelleni....

2012. július 11., szerda

Apa új autót akar


Mielőtt belekezdek szeretném elmondani, hogy ma Lili nap van és ennek megfelelően az én nagy lányom sokpuszira és ölelgetésre kelt. Igyekeztünk hogy a reggel és az este csak róla szóljon. Léna partner volt aludt reggel is, meg este is. Fontos volt nekem hogy egyedüli királynőnek érezhesse kicsit magát, hisz ma LILI nap van. Érdekes neki nem volt ez annyira TOP 1, mert ugyanúgy igényelte a Léna közelségét mint máskor. Nekem ez, minden nap ajándék. Ráadásul Léna oldalra tud már fordulni!

No és akkor, apa új autót akar:

Isti szereti az autókat, nagyon. Nem a szó szoros értelemben vett nagyon drágákat ( ó dehogy is nem, azt is) hanem azokat amik számára és hasonló beállítású emberek számára kincset érnek.
Van neki egy öthengeres ( ez rettenetsen fontos információ!!!) Audi 90-e, aminek a forgalomba helyezesének dátuma megegyezik Istim szülinapjával. Azzal a külömbséggel hogy az autó idén még csak 23 lesz.
Lényeg hogy pepecselhet vele, élvezi ha vezetheti. Megnyugtatja, ez a hobbija.
A Lili még menni alig tudott, de már kocsit mosott apával.
Idén télen meg leesett az állam, amikor közölte velem a lányom, hogy " oda nézz, azon az autón nincs téligumi".
Barátnős beszélgetések során ha a megcsalás és féltékenység kerül szóba nekem mindig az Audi jut az eszembe. Rá kellett jönnöm hogy egy - két esettől eltekintve, én nőre még nem igazán voltam féltékeny. Bezzeg erre a kis sok lóerős benzinesre.:-)

Egy rövid szösszenet ami szemlélteti az autó betöltött pozícióját ( magas pozicióját):
Egy 'menjünk vele egy kört' kocsikázás után Isti és a téma tekintetében mindenképpen lelki társa Lui, álltak és áhitattal bámulták az autót. Én mögöttük helyezkedtem el, és nem értettem mit lehet egy autón ennyit lesni. A motor még hűlt és ezt hallani is lehetett.
Erre megszólalt Lui:
- Hallod milyen szépen pattog?
Ekkor beláttam magukra kell hagynom őket.
Isti az autóról írta a diploma munkáját is. Ötöst kapott. :-)

Mostanra családtaggá fogadtam a négykerekűt.Megszerettem. Megértettem hogy törődésre van szüksége. Most már bízom benne, mondtam neki vigyázzon apára, ne menjen túl gyorsan még akkor se ha a lelekes sofőrje úgy akarja, mert szeretjük és apára itthon nagy szükség van.
Szóval, fogadott autó gyerekünk is van a két lánygyerek és a fogadott kutyagyerek mellett. Ja és a meleg miatt a klímát is adoptáltuk, neki is hoz majd ajándékot a Jézuska.

De most apa új autót akar. Csak az anyagiak nincsenek meg hozzá.
De nem is igazán ezért szoktam vásárlás ellenes lenni. Egyszerűen féltem őt, nehogy valamikor baleset érje a hobbija miatt.
Ugyanakkor tudom azt is, minden leleki bajára, minden stresszre, fáradtságra és mókuskerékből szabadulásra az AUTÓ a gyógyszer.
Tehát úgy döntöttem nem teszek ellene, még csak nem tetszően sem nézek!
Nem érdekel lesz-e hitel, mert ha ő boldog akkor én is az vagyok és a gyerekek is azok.
Még a klíma is az. Ha pedig minden napot simogatással fejezünk be, akkor nem számít a pénz.

Csak engem ne akarjon lecserélni soha!

Mese mese mátka

....avagy horror a gyermekek könyvespolcain....

A minap portalanítottam a gyerekszobában és a kezembe került egy mesekönyv.
Leegyszerűsítve tálalt pár mesét a híres testvér pártól, vastag papíron sok képpel, olyan történeteket amin sokan felnőttünk.
Elolvastam a pár sorosra rövidített összefoglalásokat, mert kerek mesének nem nevezném őket és hihetetlenül elképedtem. Az első gondolatom az volt hogy vágom ki a könyvet a kukába ( azóta ott is van), a második dolog amire gondoltam pedig az volt hogy mielőtt a Lili megtanul olvasni, át kell néznem szelektálás céljából a gyermekeknek íródott könyveinket, valamint nagyon oda kell figyelnem hogy a Lénusnak majd mit mesélek.

Azért hogy értsétek mire gondolok pontosan, három mesét összefoglalok Nektek.

1. Jancsi és Juliska

Gyatra anyagi körülmények között élő szülők elhagyják a gyerekeiket az erdőben. Azok a banyához kerülnek, ahol a fiút meg akarja enni a csoroszja. De a gyerekek kiszabadulnak és élve elégetik a vénséget.

2. Hófehérke

Meghal az anyukája a kislánynak, mosthája lesz. A mostoha elősször ki akarja vágatni a szívét, de a vadász megszánja. Mostoha rájön, álruhába egy mérges almával akarja eltenni láb alól. Majdnem élve eltemetik, még szerencse hogy szép. Csóktól felkel, mert pont arra ment a királyfi.

3. Piroska és a farkas

Egy folyton csak pirosba öltöző lányt és a nagymamáját megeszi a farkas. Odabennt kuksolnak a sötétben és rettegnek. De a vadász felvágja a hasát a dögnek így kiszabadulnak.

Na e mesék hallatán aludjon nyugodtam a gyerek, szépen csendben a kis éjjeli lámpánál ami árnyakat vet a falra!!! Ez olyan mintha én lefekvés előtt megnéznék egy horror filmet.
Aztán puszi és aludjak jól....

Ezek után a 'Kis gyufa árus lányról' , aki konkrétan megfagy mert nem mer hazamenni, meg a 'Boldog hercegről' nem is beszélek.

Persze tudom hogy tanító jellege is van a meséknek mint például az hogy nem állunk szóba idegenekkel. De szerintem nem mindegy hogy hány évesnek meséljük el a történeteket, mert egyből tuti nem fogja levonni a mese
tanulságát. Még akkor sem ha elmondjuk neki. Az meg megöli
magát a mese varázsát,ha azt szajkózzuk hogy nem kell félni ez csak kitaláció. Ráadásul akkor a mese tanulságát is megsemmisítjük.

Tudtam én hogy le kell takarítani azt a polcot, így rátaláltam a könyvre és jött a felismerés: nagyon oda kell figyelni mit olvasunk fel a gyermekünknek. Mert félni a legrosszabb dolog a világon és a rém mesék nélkül is sok ijesztő dolog vesz körbe bennünket. Ezért is utálom ha valaki nevelési célzattal ijeszgeti a gyereket ...
krampusszal,szurival és egyéb hasonlóságokkal.

Mindenestera, mi egyenlőre maradunk az 'Anna Peti' könyveknél. Meg végre leírom a malacos meséket amit a Lilinek találtam ki mikor még kis bölcsis volt.


BASSZUS ÁT KELL NÉZNEM A MESEFILMEKET IS!!!!!

2012. július 10., kedd

Hasonlítgatás


Tudom én hogy két gyermeket nem szabad összehasonlítani.
Én most mégis, minden "hátsó szándék" nélkül megtettem.
Sokan kérdik milyen volt a Lili babának, más -e a Lénus.
Hát én most "össze raktam" őket.:-)
Külsőleg is mások és belsőleg sem egyformák.
Léna nyugodt, nem igény altatást, ringatást, sokat alszik és gyorsan eszik, mosolyogva kel.
Licikém mindig pörög és beszél, babának sosem aludt. Olyan mint én. :-)
Aminek örülök hogy a Nagyunk ennyire imádja a Picink. Nagy szeretettel fordul a Lili a Léna felé, értem ez alatt:
Pelust cserél ( kakist is), vigasztal, simogat, beszélget, szeretget, cumit hoz, csendben van, elviseli hogy kevesebb idő jut őrá.
Már írtam hogy biztos nem könnyű neki és bizonyos dolgain látszik is hogy megviseli, hogy már nem csak ő a hercegnő a családban. Még mindig rengeteget beszél, sokszor szemtelen velem.
De anyukám azt mondta, ez akkor is csodálatos hogy hét éves létére ilyen szépen bánki egy kisbabával és nem féltékenykedik őrjöngve.....és most jön a lényeg......EZ SZÜLŐI ÉRDEM, vagyis Isti és az én érdemem.
Dagad is most a mellem és nem csak a tejtől!

Egyébként tegnap sokkoló "élményem"volt egy csodás nap után.
A csodás napot elmesélem majd, a másik dologhoz még gyűjtöm a bátorságot hogy leírjam.

Íme a hasonlítgatós képek (szülés után és majdnem 3 hónaposan:

2012. július 8., vasárnap

Vasárnap esti okosság :Szülés utáni depresszió

A kismamákat valahogy senki nem készíti fel arra, mi várható a szülés után. A szülésfelkészítő tanfolyamok rendre a terhességről és a szülésről szólnak, a csecsemőgondozást pedig letudják annyival, hogy hogyan kell szoptatni meg pelenkázni. Aztán megszületik a baba és az anyuka jogosan érzi úgy, hogy összedőlt a világ. Ezen a hormonok játéka még tovább ront. De hogyan kerüljük el a szülés utáni depressziót és mit tehetünk ellene?

Az első és legfontosabb a felkészülés. Első gyermeke születése előtt a legtöbb anyuka azt képzeli, ha már túlvan a fárasztó és fájdalmas szülésen, akkor kezdődik az örömmámor, leszáll a rózsaszín köd és kezében tartja majd az ő nyugodt, békésen szuszogó, jóevő, jóalvó picurkáját. Ezzel szemben a valóság az, hogy az újszülött egész nap ordít, folyton szopizni szeretne, a tej hol kevés, hol meg ömlik belőled, és senki nem ad egyértelmű tanácsokat, ha kérdezel valamit a nővérkétől vagy az anyukádtól merőben eltérő tanácsokat kapsz.


A szülés utáni napokban hirtelen hangulatváltozás következik be, ami annak köszönhető, hogy a terhesség alatt a szervezetben termelődött ösztrogén szintje (ennek köszönhető a kiegyensúlyozott babavárás) hirtelen csökken, helyét a tejtermeléshez szükséges prolaktin hormon veszi át. Az anyuka fáradt a terhesség után és ahelyett, hogy kipihenhetné a megpróbáltatásokat, nyakába szakad a baba gondja is annak összes bizonytalanságával együtt: eleget eszik? nem sárgul be? miért sír? Hazatérve azt tapasztalja, hogy hetekre be van zárva a babával, elmaradnak a barátok telefonjai: míg a terhesség utolsó heteiben mindenki telefonált és megkérdezte, mikor születik már meg, addig az első pár hétben senki nem jelentkezik, nehogy megzavarják a mamát. A magány és a tehetlenség érzése, az anya nyakába szakadt felelősség pedig szülés utáni depresszióhoz vezet.

A szülés utáni depresszió 2-3 napig vagy akár 2-3 hétig is tarthat, de ha valaki hajlamos a depresszióra akár elő is hozhatja belőle a terhesség alatt általában csillapodó betegséget. Megfelelő kezelés nélkül akár évekig is elhúzódhat a depressziós állapot. Akinek korábban volt már az életében depressziós állapot, akit kezeltek már depresszióval, annál nagyobb eséllyel alakul ki a szülés utáni depresszió is. A szülés utáni 3.-4. napon már előjöhet, de a baba első életéve során bármikor jelentkezhet. A nők 15-20%-ánál fordul elő, függetlenül attól, hogy az első vagy a sokadik szülésen estek át.

Akinek korábban volt már az életében depressziós állapot, akit kezeltek már depresszióval, annál nagyobb eséllyel alakul ki a szülés utáni depresszió is.
Szintén gyakori ez az állapot azoknál az anyukáknál is, akik mindent tökéletesen akarnak csinálni, akik mindenkinek meg akarnak felelni – számukra fontos, hogy megtanulják, nem kell csillogni a parkettának és nem muszáj nekik háromfogásos ebédet varázsolniuk mindennap az asztalra.

A szülés utáni depresszió jelei
Az anya nem tudja gondozni a gyereket, nem szoptatja, nem teszi tisztába, úgy tesz, mintha a baba nem is létezne. Emiatt pedig folyamatosan bűntudat gyötri, rossz anyának és értéktelennek tartja magát, bűnösnek, amiért nem foglalkozik eleget a kicsivel. Saját magát is elhanyagolja: nem eszik, nem öltözik fel rendesen, nem fürdik, és eközben arról számol be, hogy ő milyen csúnya, nem kell senkinek.
Egész nap fáradt, de nem tud aludni, éjszaka is forgolódik. Olykor a halál gondolatával foglalkozik.

Megelőzés
A legjobb védekezés, ha felkészülünk az anyaság nehézségeire. Már a szülés előtt szükséges foglalkozni a lehetséges problémákkal és nehézségekkel, hogy ne álljunk tanácstalanul a kórházban és legyen annyi rálátásunk a babázással kapcsolatos kérdésekre, hogy meg tudjuk különböztetni egymástól a hasznos és a káros tanácsokat.

Gyógyítás
Amennyiben a szülés utáni depresszió veszélyezteti a baba ellátását, elhúzódik, tovább tart, mint 1-2 nap, érdemes szakember (pszichiáter) segítségét kérni.
A homeopátia alkalmazása már az első tünetek jelentkezésekor ajánlott, ez azért is jó megoldás, mert a homeopátiás szereket szoptatás mellett is lehet szedni, míg a pszichiáter által felírt hagyományos gyógyszerek többsége szoptatás alatt nem szedhető.
A SEPIA OFFICINALIS 15 CH, napi 1×5 golyós adagolásban akkor szedhető, ha az anyuka sír, lehangolt, keresi az egyedüllétet, elutasítja a vigasztalást.
A PULSATILLA PRATENSIS 15 CH (napi 1×5 golyó) azoknak a kismamáknak jó, akik érzékenyek, könnyen elsírják magukat és igénylik a vigasztalást.

Innét másoltam:
http://www.kismamablog.hu/szules/szules-utani-depresszio

Az energia áramlása

Tényleg van aki felhívja az astro tévéket?

Most hogy nem járok a munkahelyemre, délelőtt olykor bekapcsolom a tévét.
Nem egy nagy eresztés amit adnak, ilyenkor mindig eszembe jut apu, aki a multimédia eljövetele előtt a televízíót egyszerűen " görény ládának" becézte.
Végig szoktam zongorázni a csatornákat, legtöbbször kikötök a Disney-nél, a Lili szoktatott rá, ott legalább tudom miről van szó, na meg se erőszak, se káromkodás, disneyéknél mindenki happy, vagy ha nem akkor az lesz.

Ha vasalok, akkor csak háttér zajra van szükségem, akkor azon az adón maradok ahová véletlenül kapcsolok. Na így találkoztam a jósolós műsorokkal.
Az egyiken úgy el méláztam hogy azt vettem észre hogy nézem az adást, sőt figyelem! Nem azért mert érdekelt, nem, a döbbenett tartott a képernyő előtt.
A hívjon és küldöm a szerencse-, pénz-, boldogság energiákat és a fény rituálékat végző jósokat már nem is veszem észre. Sőt néha úgy gondolom, soha nem lehet tudni hátha tényleg igaz.....
Ám de, mert most jön a DE! A szőke, csinos és fiatal hölgy,jósnő ruhában ezennel azt ígérte, hogy csillag porral megáld mindenkit! Be sem kell kerülni az adásba, mert minden telefonszám BE - VAN - PROG-RA-MOZ-VA! Csak hívni kell, fogadják a telefont és már megy is az áldás és olyan gazdagok leszünk és boldogok na meg egészségesek hogy húha!
De aki mégis bekerül az adásba, az duplán részesül eme szerencsében!
Ja, elég ha odacsörgünk, 390 + áfáért. Én ennyiért már megehetek egy fél tábla jó fajta Lindt csokit és az is tele van boldogság hormonnal. A boldogság meg fél egészség.Igaz, gazdagabb nem leszek tőle.
Szóval néztem a jóst és egyre inkább irritált a kezét a gyertyák fölött "csillagport " szóró rituáléja és a mindenki be van programozva szövege.
Ezért elkapcsoltam, egy másik kereskedelmi csatornára.
Nem fogjátok kitalálni, itt meg távgyógyítottak. Konkrétan az ember, a gyógyító, keresztnév és életkor alapján megmondta milyen betegségünk van és hogy jó helyen van- e az ágyunk. Sőt azt is megmondta eme két infó birtokában megy - e vízér fekhelyünk alatt és ha igen milyen mélyen és melyik oldalon......ja és hogy a lakásunkban vagy esetleg ránk tapadva van - e szellem.
Számomra ez volt az abszulut "kick off" és kiakapcsoltam a görényládát.
Megfogadtam, maradnak a Gilmore lányok DVD- ről, meg a Disney.

Egyébként meg ki fogom dobni az internetet mert nem hagy aludni meg elkölti a pénzem.

2012. július 6., péntek

Egy nagyon rövid bejegyzés


De tényleg. Ma rettenetesen nyűgös vagyok. Néha lehetnek az embernek gyenge napjai.
Elvonulhatna már ez a kánikula, miatta szinte ki sem mozdulunk, egész héten szinte non - stop a sötét lakásba vagyunk "bezárva". Ráadásul az Isti is a megszokottnál később jött haza többször is, sokat dolgozik. Az biztos, hogy tisztelettel megkérek minden gyermeket a közelemben ne énekelje el a" süss fel nap, fényes nap" kezdetű nótát. Csokival fizetek.
Továbbá a neten épp keresem a következő tanfolyamokat:
- Esőtánc kezdőknek
- Hideg szellő hivogató dallamok üstdobon

Búj el nap , fényes nap
Kertek alatt a ludaink tikkadnak!

2012. július 5., csütörtök

A férfiak működéséről


Néha szeretnék férfi lenni. Nem teljesen, hanem csak abban a tekintetben, hogy ők reálisan és "egyszerűen" gondolkodnak.
Próbálom elmagyarázni.

Tehát, ha egy férfi azt mondja, hogy fáj a feje, akkor TÉNYLEG fáj neki.

Ha egy férfi lefekszik aludni, a megszokottnál gyorsabban és csendesebb módon akkor az azért van mert igazából fáradt és nem azért mert duzzog.

Ha egy férfi meredtem néz maga elé, akkor nem azon gondolkodik hogy mikor fogyunk már le, hanem jár valamin az agya, legvalószínűbb hogy valami csodás autón, cipőn, órán....

Ha a férfi rossz kedvűen állít haza az nem azért van, mert előre felhúzta magát valami nem létező hülyeségen ( mint egyes nők, és most határozottan magamra mutogatok) hanem azért mert fárasztó, stresszes vagy hasonló jelzőkkel illethető napja volt a munkahelyén.

Ha a férfi nem dicséri agyon a főztünket az azért van mert éhes és arra koncentrál.

Ha a férfi tévé nézés közben nem válaszol egyszerre a feltett kérdésünkre annak oka az,hogy a férfiak egyszerre, tényleg csak egy dologra tudnak figyelni.

Sorolhatnám reggelig....

De ha ezt tudom, akkor miért gyártok magamban összeesküvés elméleteket és duzzogok miattuk?

MERT NŐ VAGYOK!
(Isti bocsánat, hülye a nejed. Csók Áj láv jú.)

2012. július 4., szerda

Gyomorgörcs


Iszonytató gyomorgörcsöm volt ma este, most múlt el, illetve még most sem teljesen, még mindig zsibbadok. Már késő délután éreztem hogy fájdogál a hasam és ez folyamatosan erősödött.
Másodszor fordult elő velem. Az előző pár hete volt.
Nem tudom mitől van, a kajára annyira figyelek. Megkeményedett a gyomrom, egy nagy görcsös gombóc lett és ráadásul valami őrült egy láthatatlan kést is forgatott bennem.
Borzasztó volt, annyira fájt, de tényleg, hasonlóan mint a szülés. Sírtam és fetrengtem, Lénát nem bírtam megszoptatni, nem bírtam egy percnél tovább egy helyben ülni, állni, felüdni annyira fájt. Semmi se ment. Lénus üvöltött, Lili aggódott. Isti pedig teljes erejével osztotta magát közöttünk. Nagyon hálás vagyok neki, nagyon köszönöm neki. Nagyon velem volt megint. Lili is próbált vigasztalni, annyira édes volt. Imádom őket.
Vettem be gyógyszert ( nem bírtam nélküle ,pedig utálom), nem hatott, orvost hivattam. Ilyen még sosem fordult elő velem. Még orvoshoz se nagyon megyek, nemhogy kihívatom.
Hamar itt volt, de arra kicsit jobb lett, már tudtam feküdni.
Az orvos kb. Öt percig volt nálunk. Megkérdezte mit ettem, kérek e szurit. Megnézte mit vettem be, mondta azt lehet a szopi mellett is.De közben már írta a jegyzőkönyvet, megdicsérte a kutyát, aláiratta velem a lapot. Aztán elment. Nem felejtettem ki a felsorolásból, nem vizsgált meg, igazából két méternél nem jött közelebb hozzám.
Az jutott eszembe mi lett volna ha napközben történik és egyedül vagyok a Lénussal?Vagy séta közben? Vagy ha vezetek?
Még most rendelek Hummel gélt, pont ma olvastam róla egy blogban.
Illetve holnap bejelentkezem a Kardirexbe, nézzenek meg.
Mert felelőséggel tartozom, amióta családom van négyszeres felelősséggel tartozom az egészségemért. Mit kezdenének egy beteg anyával, feleséggel?

Én egy egészséges, mosolygós feleség és anyuka akarok lenni !

2012. július 3., kedd

(Nem) Aggódom tehát vagyok

Nálam parásabb, aggódósabb emberi lény kevés van.
Már a mindennapjaimat is tönkre tette az állandó agymenésem a lehetséges bajokról és tragédiákról. Le se merem írni mik szoktak az eszembe jutni, mert szerintem vagy visítva nevetnétek rajtam, vagy a fejeteket csóválnátok hogy egy kicsit se vagyok normális.
Aztán amikor a Lénus megszületetett, mintha eltűnt volna belőlem ez a rossz tulajdonság. Legalábbis a betegesen aggódó része elpárolgott. Biztosan azért mert rémképeket látva és nagyon kevés pozitív gondolattal, remegve éltem meg a várandóságot, főként koraszüléstől rettegve ( mint az ikreink, majd ezt elmesélem, még soha nem meséltem el az egészet történetet senkinek, sőt még én sem gondoltam soha végig, ideje lesz...). Aztán minden rendben volt és egy hetet még rá is húztunk nemhogy koraszülött lett a Lénus, makk egészséges, erős , csodás. Tehát mire is volt jó a para? Általa nem éltem meg az áldott állapot csodáját.
A szülés óta rendkívül tudatosan próbálom elűzni a félelmeimet.
Jelentem, egyre jobban megy.
De tegnap reggel lepottyant a Lénus a francia ágyról (42 cm magasról) kis szőnyegre esett, semmi baja, orvos látta, ő fél percig sírt én húszig). Nagyon "ostoroztam" magam a történet miatt. Az rémített meg, hogy megtörtént.
Gyerekorvosunkhoz gyorsan elvittem, így nyugodtam csak meg. Hazafelé ( na jó, beugrottam a Tescoba és onnét kifelé), nem tudtam átmenni a zöld lámpánál, mert elengedtem a gyerekmentőt. Szirénázva rohant.
Megborzongtam, mindig rossz lesz bennem , nemcsak a szívemben, mindenhol megkeseredek ha ilyet látok. Meg aztán szívből remélek hogy nem nagy a baj azoknál ahová sietnek. Bosszankodok is, ledudálnám és megdobálnám záp tojással az összes autóst aki nem engedi el a mások segítségére siető autókat, legyen az rendőr, mentő vagy tűzoltó. Megjegyzem,az Isti eme autós társainkat a záp tojásnál sokkal durvább módszerekkel utasítaná rendre.

Hazaértünk és látom ám, a mi utcánkban, tőlünk pár méterre parkol a gyerekmentő, akit pár perccel korábban elengedtem.
Rendőr is jött. Megtudtam később, elütöttek egy gyereket, három évest. Egyszerűen kiment a gyermek a kocsi elé egy másik autó takarásából.
Az volt a szerencse hogy utcabeli volt a sofőr és nagyon lassan ment, betartva a sebesség határokat. Sokszor idegenek iszonyat gyorsan hajtanak keresztül az utcán. A Picurnak szerencsére nem lett komoly baja, de azért megfigyelik.

Engem mégis megviselt, a Léna lepottyanása is, az autós baleset is.
Jöttek a borzalmas " mi lett volna ha" kezdetű gondolatok.....
Aztán mikor ma este sorban rámorogtam az összes családtagomra rájöttem hogy össze kell szednem magamat, mert az " aggódom tehát vagyok", csakis így lehet az igazi " NEM aggódom tehát vagyok".
Márpedig ha eddig ment a paramentesség akkor megy eztán is.

De most jól vagyok, tényleg, a családot meg holnap kiengesztelem aranygaluskával vagy valami hasonló jóval. :-)

Szeretnék egy ilyen pólót:

Kirándulás vasárnap a kutya szemszögéből

Pedró ragaszkodik hozzá hogy a tegnapi napot ő mesélje el.
:-)
Hát rajta!

Előző este már hallottam hogy séta közben a gazdiék sutyorognak valamit arról, hogy kirándulni mennének. Sajnos nem tudtam figyelni, mert egy macska, inkább még kiscica, egyfolytában meg akart pofozni. Nem tudtam eldönteni hogy most játszani akar-e velem, vagy meg akar-e verni. Mindenesetre nem hallottam a pontos terveket, mert iszonyúan kellett koncentrálnom hogy mikor ugorjak el a macsek elöl és még így is behúzott párat. Hiába ugattam, nem ijedt meg. Szerintem belém szeretett. Mondanom sem kell, viszonzatlanul.

Aztán reggel, - ah reggel, ezeknek? Délelőtt! - fél tízkor felébredtek, lassan az egész család. Marhára tud idegesíteni a kávé mániájuk, hogy morog a masina, meg aztán a fő gazdi olyan elégedett pofákat tud vágni mikor kortyolja a csészéből azt a barna folyadékot. Olyan gyorsan öltöztek fel, amilyen gyorsan egy lajhár megtesz egy kilométert.
Egyfolytában ott köröztem a lábuk alatt, de nem vették a lapot hogy én mennék már, á dehogy, csak folyton rám léptek.
Amikor a mosógépet is elindították azt hittem kisül az agyam (mert igenis van).
A gazdimami nyekerget hogy Lénuska ( egy picike ember, nemrég vették, szerintem még chipe sincs) egyen ( szoptat, nem hiszitek el, szop - tat- ja), meg büfizzen ( ők így hívják, én kocsmahangnak), meg nincs - e melege. Szóval gazdimami nyekerget meg pakolt. Nem tudom mi a francot tett el, de öt teli táska lett, illetve lehet hogy több, de én csak ötig tudok számolni.
De végre aztán negyed tizenkettőkor pórázt kaptam! Indulunk! Éljen!

Nem még teregettek....

Aztán csak neki vágtunk, azt mesélték a Lilinek ( őt már előbb beszerezték mint engem, kicsi ember még ő is, de ő a kedvenc gazdim ) hogy Szépalmára megyünk, a Bakonyba mert ott biztos nincs olyan meleg mint idehaza. Mondjak valamit? Ott is dög meleg volt.

Gyorsan odaértünk. Azért szeretem az autóutakat, mert a gazdimami ölébe ülhetek és olyankor csakis velem foglalkozik, mert a kicsi kétlábúak ülésbe vannak kötözve.
Szépalmán vártak ránk, barátok Lui és kis kétlábúja Zsombor.
Gazdimami most kifelé pakolt meg osztotta az észt ki hova álljon, mit csináljon,mivel kenje be magát, mit vegyen fel. Még én sem, tehát a kutya sem figyelt rá. De nem gáz, szerintem már megszokta.
Aztán mikor a Baba is belekerült a kerekes tolható izéjbe, akkor elindultunk ebédelni. Ezek mindig esznek. Hihetetlen.
Az étellel kiszolgálós nagy teremben meg egyszer csak azon kaptam magam, hogy egyedül hagytak, betettek a Léna tologatósába és eltűntek. Pánikoltam. Persze mindenki engem nézett, elve hogy egy baba helyén ülök furcsa, de még hogy nyávogok is mint egy macska az nem volt hétköznapi látvány.
De visszajöttek. Jóízűen falatoztak, még nekem is csurrant cseppent. De bezzeg a gazdimami abból a szuper illatú, meleg, citromos túrótortából nem adott. Olyan irigy....

Aztán sétáltunk az erdőben. Megálltunk egy helyen, minden ember meredten nézett három dombocskát még kiabáltak is hozzá: " nézd már mekkora malac"!
Nem értettem, egyrészt a malac az lapos, rózsaszín és ki szokták klopfolni, másrészt mi az érdekes három dombocskán?
Aztán képzeljétek, felálltak a dombok! Ráadásul röfögő hangot hallattak mint egy traktor!
Azonnal ugatni kezdtem, hogy rögvest menjünk innen, gyorsan- gyorsan,mert itt mindjárt baj lesz. De nem hallgattak rám, sőt ki is nevettek.

A séta felénél kipurcantam, megálltam jelezvén, én aztán innét egy tapottat se megyek ( akkora már bejártam velük az arborétumot is). Mit tesz ilyenkor a gazdi, a gazdimami kérésére mely így hangzott: Tedd be a babakocsi aljába! Hát képzeljétek így hívják a tologatóst. Így kerültem én az aljába. Jó volt. Kényelmes és lehetett lustálkodni.

Amúgy összesen csak kétszer vesztem el, de mindig megtaláltak. Mert ha én észre veszem hogy nem vagyok meg, azonnal megállok és várok hogy mikor lelnek rám. Azért izgultam hogy még sötétedés előtt meglegyek.

Este hat körül indultunk haza. Gazdiék görkoriztak, játszótereztek, bicóztak, sétáltak, szóval nagyon jól érezték magukat.

Igazából nekem is csodás nap volt, csak itthon ne lett volna az aprólékos kullancs átbogarászás meg a fürdés. De tudjátok mit? Még így is megérte. :-)

Szerencsére úgy hallottam újabb kiruccanást terveznek.




2012. július 1., vasárnap

Vasárnap esti okosság:Ha megtömöm, jobban alszik?

Szuper kirándulós napunk volt ma, de azt majd csak holnap. Fáradt vagyok.
Szép hetet mindenkinek!


Vida Ági baba blogjáról másoltam:

Gyakran hallani, hogy ha romlik a baba alvása, ha éjjel gyakrabban ébred, akkor ezen segíthet, ha este jó alaposan bevacsoráztatjuk (néha ehhez még azt is hozzáteszik, hogy tejpépet kelld adni neki ilyenkor) és akkor jobban alszik majd. Mi ebből az igazság?

Egészen kis korban még általában szoptatás (vagy tápszer) közben alszik el a baba este, ilyenkor általában jól is lakik. 3 hónapos kor körül azonban már előfordulhat, hogy este annyira élénk, hogy csak röviden eszik, nem eszik eleget, valamint ilyenkor estefelé már a tej is kevesebb (igaz, este zsírosabb az anyatej). Erre azonban nem az a megoldás, hogy cumisüvegből pótlást adunk neki, hanem az, hogy estefelé gyakrabban szoptatjuk, akár félóránként, óránként meg lehet kínálni, ez a tejtermelésnek is jót tesz majd és ő is jobban jóllakik.

Kisebb korban sokat segíthet az ún. álometetés is, amelynek a lényege, hogy amikor te lefekszel aludni, az alvó babát kiveszed és megszoptatod, így hosszabban alszik majd teli pocakkal és nem ébreszt fel pár órával azután, hogy éppen elaludtál.

Ha a baba elkezd éjszaka a korábbinál gyakrabban ébredni, ilyenkor szokták általában tanácsolni a vacsoráztatást, abban reménykedve, hogy ha jóllakik a baba, akkor utána biztosan jobban is fog aludni. Ez általában akkor jár sikerrel, ha este már kevesebb a tej, vagy kevesebbet eszik a baba, vagy nappal nagyon keveset eszik csak, inkább nézelődik, és emiatt kel éjszaka.

Azonban több olyan ok is lehet, ami miatt ez az “akció” nem jár sikerrel:

a babáknak általában gyors az emésztése, ezért hiába “tömöd” meg, 3-4 óra múlva ugyanúgy megéhezhet,
ha a gyakrabb ébredések hátterében a mozgásfejlődés vagy a kezdődő fogzás áll,
esetleg hasfájás, száraz levegő, vagy betegség miatt ébred a baba éjjel.
Gyakori, hogy a gyakrabb éjszakai ébredéseket valóban éhség okozza, és az is előfordulhat, hogy a korábban éjjel jól alvó baba ismét többször felkel éjjel. Ha 3-4 óránként kel a baba enni, akkor ott az éhség a probléma és nem szabad alvásra szoktató módszerekkel, cumi vagy tea adásával megpróbálni alvásra szoktatni, mert éhes, ilyenkor meg kell etetni. A 3-4 óránkénti evés, majd visszaalvás nem számít alvászavarnak, erről akkor beszélhetünk, ha a baba 3 óránál gyakrabban, rendszertelen időközönként ébred, vagy ébredés és evés után hosszan nem tud visszaaludni.

Tejpépet egyen?

Tápszeres babáknál nyugodtan be lehet vezetni a tejpépet az étrendbe akár az esti tápszer helyett, akár előtte is. 4 hónapos kortól a gluténmentes, 6 hónapos kortól a gluténes változatot is kaphatja a baba. Anyatejes babáknál azonban egyáltalán nincs szükség tejalapú tejpépekre, helyette 6 hónapos kortól gabonapépet kaphat a baba (ebben ugyanis nincs tejfehérje, így a tejallergia kockázata kizárható)

Nem muszáj azonban tejpépet adni vacsorára, kaphat a kicsi sűrű főzeléket, burgonyával, vagy a korának megfelelő gyümölccsel, zöldséggel összeturmixolt főtt rizst is, ez is tápláló és laktató.

De nehéz az iskola táska


Egy ideje bele vagyunk bonyolódva az iskolatáska választásba, de még nem találkoztunk az igazival. Az van, hogy szerintem én pörgöm túl a dolgot, a Lili viszonylag lazán kezeli. Ő a lovast szeretné amit a Müllerben látott.

Persze, neki még nincs lelki kötődése az egész "iskolás leszel" történethez.
De nekem van. Én utáltam iskolába járni! Naaagyon! Épp ezért azt szeretném ha a Lili szeretné a sulit, legalább egy picit. Én teljesen oda vagyok már most, voltam szülőin, na már ott rosszul voltam. Rengeteg nem szabad elfelejteni időpontot kaptunk már most, adtak egy, ezer méteres listát hogy mit kell beszerezni, mit kell kifizetni. Természetesen nekem már fogalmam sincs arról hogy hol van az a hülye lista. Bezzeg az iskola etikai kódexe (nagyon sok oldal) megvan. Kérdeztem az Istit elolvassa-e. Elég érdekesen nézett rám. Szóval majd én...
Nagyon húzós lesz ez nekünk. Nekem. Az ovis gyümölcs napot is el szoktam felejteni, na meg, a suliból nem késhet el a gyerek, nem felejtheti itthon a torna cuccot sem, a leckét is meg kell majd csinálni, segíteni benne (el kell kezdenem matekozni, be ne égjek) , bepakolni a táskát másnapra, tízórait csomagolni meg még minden más ami most nem jut az eszembe.
Én bevallom, félek. Ha nem állok helyt, merthogy az elején igenis aktív szülői részvételt igénylő feladatok az imént felsoroltak, akkor a gyerekemet fogják megszidni, ejnyebejnyézni, sőt neki fogják bevésni a fekete pontot. Ami az én maximalista nagylányom lelki világának és jelenlegi lelkesedésének igazán nem fog jót tenni.
Ráadásul már ilyen hatalmas nagy lányom van, aki suliba megy. Vajon ad majd puszit a suli előtt? Milyen egy laza anyuka? Hogy nem leszek égő felmenő?

Össze kell szednem magam! Testileg és lelkileg. Már nagyon sokan túlélték hogy iskolás lett a gyerekük.

Iskolatáska. Kétmillió féléből lehet választani. Nekem, nekünk a férjemmel van némi kikötésünk:
- legyen gerincbarát
-alapsúlya ne lehyen több mint 1,5-2 kg
-mintája legyen semleges, mert ha jövőre például már nem Selena Gomez lesz az aktuális kedvenc tinisztár, akkor égő lesz majd a táska ( lovak, kutyák jöhetnek, az örök szerelem)
- a táskának minimum három évig kell bírnia, mert alaphangon is 15000 egy jobb minőségű, gyerek gerincét, hátát, vállát megkímélő sulicsomag.

Az agusztusi akciókat megvárjuk, aztán megvesszük az összes iskolás cuccot. A táskát is.
Én meg majd augusztus 31-én miután bekötöttem a könyveket, füzeteket és kifaragtam a ceruzákat, telesírom a fürdőkádat a büszkeség és aggódás könnyeivel.

Ha én mennék suliba ezt választanám: