Már a mindennapjaimat is tönkre tette az állandó agymenésem a lehetséges bajokról és tragédiákról. Le se merem írni mik szoktak az eszembe jutni, mert szerintem vagy visítva nevetnétek rajtam, vagy a fejeteket csóválnátok hogy egy kicsit se vagyok normális.
Aztán amikor a Lénus megszületetett, mintha eltűnt volna belőlem ez a rossz tulajdonság. Legalábbis a betegesen aggódó része elpárolgott. Biztosan azért mert rémképeket látva és nagyon kevés pozitív gondolattal, remegve éltem meg a várandóságot, főként koraszüléstől rettegve ( mint az ikreink, majd ezt elmesélem, még soha nem meséltem el az egészet történetet senkinek, sőt még én sem gondoltam soha végig, ideje lesz...). Aztán minden rendben volt és egy hetet még rá is húztunk nemhogy koraszülött lett a Lénus, makk egészséges, erős , csodás. Tehát mire is volt jó a para? Általa nem éltem meg az áldott állapot csodáját.
A szülés óta rendkívül tudatosan próbálom elűzni a félelmeimet.
Jelentem, egyre jobban megy.
De tegnap reggel lepottyant a Lénus a francia ágyról (42 cm magasról) kis szőnyegre esett, semmi baja, orvos látta, ő fél percig sírt én húszig). Nagyon "ostoroztam" magam a történet miatt. Az rémített meg, hogy megtörtént.
Gyerekorvosunkhoz gyorsan elvittem, így nyugodtam csak meg. Hazafelé ( na jó, beugrottam a Tescoba és onnét kifelé), nem tudtam átmenni a zöld lámpánál, mert elengedtem a gyerekmentőt. Szirénázva rohant.
Megborzongtam, mindig rossz lesz bennem , nemcsak a szívemben, mindenhol megkeseredek ha ilyet látok. Meg aztán szívből remélek hogy nem nagy a baj azoknál ahová sietnek. Bosszankodok is, ledudálnám és megdobálnám záp tojással az összes autóst aki nem engedi el a mások segítségére siető autókat, legyen az rendőr, mentő vagy tűzoltó. Megjegyzem,az Isti eme autós társainkat a záp tojásnál sokkal durvább módszerekkel utasítaná rendre.
Hazaértünk és látom ám, a mi utcánkban, tőlünk pár méterre parkol a gyerekmentő, akit pár perccel korábban elengedtem.
Rendőr is jött. Megtudtam később, elütöttek egy gyereket, három évest. Egyszerűen kiment a gyermek a kocsi elé egy másik autó takarásából.
Az volt a szerencse hogy utcabeli volt a sofőr és nagyon lassan ment, betartva a sebesség határokat. Sokszor idegenek iszonyat gyorsan hajtanak keresztül az utcán. A Picurnak szerencsére nem lett komoly baja, de azért megfigyelik.
Engem mégis megviselt, a Léna lepottyanása is, az autós baleset is.
Jöttek a borzalmas " mi lett volna ha" kezdetű gondolatok.....
Aztán mikor ma este sorban rámorogtam az összes családtagomra rájöttem hogy össze kell szednem magamat, mert az " aggódom tehát vagyok", csakis így lehet az igazi " NEM aggódom tehát vagyok".
Márpedig ha eddig ment a paramentesség akkor megy eztán is.
De most jól vagyok, tényleg, a családot meg holnap kiengesztelem aranygaluskával vagy valami hasonló jóval. :-)
Szeretnék egy ilyen pólót:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Sikerült beállítanom a megjegyzés rovatot, így mostantól könnyebb lesz Megjegyzést írni.Ha nem tudtok bejelentkezni a névtelen elnevezésű profilt válasszátok! :-)