2012. július 4., szerda

Gyomorgörcs


Iszonytató gyomorgörcsöm volt ma este, most múlt el, illetve még most sem teljesen, még mindig zsibbadok. Már késő délután éreztem hogy fájdogál a hasam és ez folyamatosan erősödött.
Másodszor fordult elő velem. Az előző pár hete volt.
Nem tudom mitől van, a kajára annyira figyelek. Megkeményedett a gyomrom, egy nagy görcsös gombóc lett és ráadásul valami őrült egy láthatatlan kést is forgatott bennem.
Borzasztó volt, annyira fájt, de tényleg, hasonlóan mint a szülés. Sírtam és fetrengtem, Lénát nem bírtam megszoptatni, nem bírtam egy percnél tovább egy helyben ülni, állni, felüdni annyira fájt. Semmi se ment. Lénus üvöltött, Lili aggódott. Isti pedig teljes erejével osztotta magát közöttünk. Nagyon hálás vagyok neki, nagyon köszönöm neki. Nagyon velem volt megint. Lili is próbált vigasztalni, annyira édes volt. Imádom őket.
Vettem be gyógyszert ( nem bírtam nélküle ,pedig utálom), nem hatott, orvost hivattam. Ilyen még sosem fordult elő velem. Még orvoshoz se nagyon megyek, nemhogy kihívatom.
Hamar itt volt, de arra kicsit jobb lett, már tudtam feküdni.
Az orvos kb. Öt percig volt nálunk. Megkérdezte mit ettem, kérek e szurit. Megnézte mit vettem be, mondta azt lehet a szopi mellett is.De közben már írta a jegyzőkönyvet, megdicsérte a kutyát, aláiratta velem a lapot. Aztán elment. Nem felejtettem ki a felsorolásból, nem vizsgált meg, igazából két méternél nem jött közelebb hozzám.
Az jutott eszembe mi lett volna ha napközben történik és egyedül vagyok a Lénussal?Vagy séta közben? Vagy ha vezetek?
Még most rendelek Hummel gélt, pont ma olvastam róla egy blogban.
Illetve holnap bejelentkezem a Kardirexbe, nézzenek meg.
Mert felelőséggel tartozom, amióta családom van négyszeres felelősséggel tartozom az egészségemért. Mit kezdenének egy beteg anyával, feleséggel?

Én egy egészséges, mosolygós feleség és anyuka akarok lenni !

1 megjegyzés:

  1. Remélem, hamar kiderül, hogy semmi komoly, és helyrehoznak! Gondolok Rád és drukkolok!

    VálaszTörlés

Sikerült beállítanom a megjegyzés rovatot, így mostantól könnyebb lesz Megjegyzést írni.Ha nem tudtok bejelentkezni a névtelen elnevezésű profilt válasszátok! :-)