2013. március 23., szombat

Ez a város nagyon is pici

Mármint ahol élek. Élünk. Igaz hogy 135 000- en lakjuk.
Aztán mégis én ma találkoztam Pacusékkal. Fizettem pont abban a Lidl- be (amiből most már 4 van a városban), pont a szomszédos pénztárnál és pont akkor amikor Dóri és Ádám is.
Na most tényleg, ennek mennyi az esélye? Olyan " nekünk találkozni kellett" érzésem volt megint mint amikor Bóbitáékkal találkoztam. (Na ne tessék félreérteni.)
Istire meg nagyon büszke voltam, egyből megértette amikor azt mondtam Pacusék bemutatásakor hogy "blogtárs".
Nagyon örültem, nagyon jó igazi embereket látni a blogok mögött, főleg ilyen nagyon szimpatikusakat. Az ember megalkot egy képet arról akit olvas és amikor a valóságban is azt látja, az nagyon jó érzés.

Hirtelen témát váltok.
Váltottam.
Nem titok hogy mostanában nem aludtam sokat mindezt nem a Léna rovására írom, mert ő alszik.
Stressz is van bőven, az ikrek miatt végig aggódtam a terhességet, de nagyon, aztán jött az anyós féle viszály, most pedig a munkába visszatérés foglalkoztat. Isti sokat dolgozik, megint utazik amit utálok, dehát ilyen a munkája és sajnos mennie kell. Sokat vagyok egyedül, sokat van időm agyalni olyanon is amin igazán nem kéne. Szóval kicsit kimerültem, legalábbis remélem erről van csak szó. Mert olykor érzem a szívemet, olyan enyhe remegést bal oldalon.
Erre felbuzdulva vettem egy vérnyomásmérőt, ott a Lidilbe, akcióba, kétezerért, csuklóra valót.
Ez a kis kütyü meg azt mutatja hogy szívritmus zavarom van (néha). Van valakinek tapasztalata? Tényleg megbízhatatlanok a csuklós vérnyomásmérők?

8 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. haha most mondok egy olyan tanácsot amit én magam nem fogadnák meg :D Menj el egy specialistához és nézesd meg magad. Nem tudni a vérnyomásmérőről, hogy mi a helyzet. Nekem is adott szívritmus zavart és kiderült, hogy nem tettem fel a legjobban, vagy megmozdultam amikor mérte. Az értékekkel meg az átlagot kell nézni hosszú időn keresztül. Avagy ha 130/90 amit a kézi mutat, és sacc per kb mindig ez, az orvos meg 120/80 mér, akkor tudod, hogy kb 10 egységgel eltér és az érték megfelelő. Akkor kell aggódni ha hirtelen "lehetetlen" értékek jelennek meg. Mérd meg esetleg rá tíz percre is..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, igazad lehet, mert mára az Istinek is lett szívritmus zavara. Egyébként utána néztem a kialvatlanságtól lehet...
      Mindenestre ha nem múlik el, húsvét után megnézetem.
      Megfogadom a tanácsod. Az a baj , mióta volt az epe dolgom rettegek a betegségektől. Hüle vagyok na.

      Törlés
  3. Jaj, de tudom, mit érzel... Mármint az egyedülléttel kapcsolatban, meg a kimerültség is. Még az is lehet, hogy pluszban rájön ez a "tavaszi" fáradtság is. Mivel Dorkát várva nagyon vizesedtem, nekem munkaköri kötelesség volt a vérnyomásomat mérni, úgyhogy védőnői és orvosi javaslatra és felkarosat vettem, mert állítólag az megbízhatóbb. Na, azért azt is fel lehet ám szarul csatolni... Mindenesetre szerintem tájékoztató adatnak jó lehet a csuklós, de hűde messzemenőket ne vonj le belőle. Ha nagyon fura dolgokat produkál, szerintem kukkants be egy pillanatra a házidokidhoz és kérdezd meg, mi a véleménye. Ártani nem fog, a csajoknak pedig azért szükségük van hosszú távon az anyukájukra...
    Tényleg kicsi a város, én is mindig ezt mondom, ennek ellenére mégsem bírok odaérni senkihez. Fárasztó ez az anyukásdi na! :) Jöttömre pedig mindenképpen számíts, ha kisüt a Nap, elmegyek és megnézem, hol kel fel a Napsugár! :D Jaaaaj, de igen humoros vagyok!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Bóbita! Köszönöm kedves szavais, igaz egytalán nem vigasztal hogy érted miről beszélek, jobban örülnék ha fogalmad sem lenne róla. :-) Hisz akkor nyílván Te nem éreznél ilyen rosszakat.
      Egyszer írtad a blogodban, hogy Neked is volt ilyen mellkas furcsa érzésed, elmúlt? Az akkor volt mikor nagyon fáradt, izgulós voltál? Egyébként mára az Istinek is lett ritmustzavara...
      A vérnyomásom meg a pulzusom amúgy tökéletes.
      Nagyon valószínű hogy túl sokat agyalok, azért ha nem lesz jobb megnézetem magam dokival, mióta volt ez az epe ügy nagyon félek a betegségektől.
      Amúgy igenis humoros tetszik lenni és nagyom várom hogy gyertek!
      Puszi :-)

      Törlés
    2. Igen, az a szorítós érzés főként akkor volt, mikor Dorka még inimini volt és teljesen 24 óráztam jó három hónapig. Akkor többször éreztem, és most is egyszer-kétszer előfordult, de most már tudom, hogy biztosan a kimerültségtől van/volt. Azt meg elhiszem, hogy félsz, amin keresztül mentél, az kettőnek is sok lett volna!

      Törlés
    3. Akkor ez valószínű a fáradtság, el kell hogy múljon! Köszi hogy megírtad. Puszi

      Törlés
  4. Szerintem is jobb félni... ;) - DE azt sem kell túlzásba vinni! Első körben méretnék egy kompetens emberrel (védőnő, házidokker) és készülékkel (esetleg akkor össze is hasonlítanám az illető által mért értéket csuklóséval, hogy szakember méri). Aztán aggódnék tovább, de remélem nem kell!
    Megértem hogy félsz, vigyázz magadra. Sok mindenkinek szüksége van és lesz is még jóóó sokáig rád!

    VálaszTörlés

Sikerült beállítanom a megjegyzés rovatot, így mostantól könnyebb lesz Megjegyzést írni.Ha nem tudtok bejelentkezni a névtelen elnevezésű profilt válasszátok! :-)