2013. március 14., csütörtök

Na ne "má" -update

Ezt a havat én sem szeretem, vagyis a szelet!!! Egyszerűen hihetetlen! Micsoda idő! Elállhatna már mindkettő, de főleg a szél.
Isti ma Nemetországban volt, repülővel, egész nap szorongtam hogy mikor ér már haza.
Mikor mentem Liliért a suliba, hát zabszem volt a hátsóban na.
Isti nyolc körül hazaért épségben. Borzasztó állapotokról számolt be.
Öcsém Veszprémben volt, fontos tárgyaláson és hazafele a főnökével elakadtak. Azt mondta kész se előre se hátra. Kiszállt a kocsiból, két perc alatt olyan,de olyan vizes lett a hótól, mintha zuhanyozott volna. Így indult el a főnökével segítségért. Egy kilométer (szerencsére " csak" egy km) után érték el Bakonypéterdet a jeges és orkán szélben. Ott befogadták őket egy turista csoporttal egyetemben. Teát kaptak, a művelődési házban húzzák meg magukat,székeken.
Ez is persze sokkal jobb mint a kocsiban ülni egész éjjel. Még szerencse hogy a faluig elértek.

Most mindenkire nagyon gondolok, aki alahol vesztegel és minden segítő ember előtt megemelem a kalapomat: a rendőrség, tűzoltóság,katonaság, szociális munkások és az önkéntesek előtt. Az Isten áldaj őket kapjanak rengeteg ajándékot az élettől.

u.i.
Rádióhír: 10 hónapos babával vesztegelnek Szabadbattyán és Székesfehérvár között.
Miért indultak el? Ugye kapnak segítseget? Ugye valaki oda tud menni és segít? UGYE?
Az öcsém is hazaér holnap épségben. UGYE?

UPDATE:TESÓM KÉT ÓRÁJA (hajnali ötkor) ÜZENT: "HAZAÉRTEM!"
Gondolom most alszik. Jaj, úgy örülök. Még jó hogy átaludtam a hazaútját, szerintem ha tudom hogy úton van kinyír az izgalom. (Tudom ez önző.)Még így is....
Remélem minden megrekedt hazaér épségben. Álljon már el a szél!!!!!

1 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy a szeretteid biztonságban hazaértek! Mi is készítettünk teát és ApaBóbita egy kis itthon talált keksz és babagyümölcs meg víz társaságában elvitte a Tesco parkolóba. Szörnyű állapotok vannak...

    VálaszTörlés

Sikerült beállítanom a megjegyzés rovatot, így mostantól könnyebb lesz Megjegyzést írni.Ha nem tudtok bejelentkezni a névtelen elnevezésű profilt válasszátok! :-)