Pedig azt mondtam nem fogok sírni!

Nagy izgalommal vágtam neki az anyáknapi műsornak.....annyira tudok izgulni mikor szerepel a gyerekem hogy határozottan kényszerítenem kell magamat arra hogy koncentráljak.
Alig találtam parkolót, nem azért mert nem volt, hanem azért mert legalább háromszoros hely kellett hogy be tudjak állni, na meg ha lehet legyen árnyékos is....
Találkoztam BóbitaMónival is parkolóhelykeresés közben. 2x. :-)
Nagyképűen mondtam neki hogy úgy döntöttem nem fogok bőgni, edzett vagyok.
Léna nagyon jól viselkedett, csak egyszer kiabált hangosan amikor meglátta a nővérét és rendkívül megörült neki.
Szóval pityergés......már az első öt percben törölgettem a szemem, pedig akkor mégcsak tudtam hogy mindjárt verset fog mondani a Lili. Amire készült az apjával (és nemcsak a tanár nénivel), titokban és sokat.
Nagyon szépen összeállított műsor volt, de nekem mégiscsak az én lányom mondta a legszebben, a legtökéletesebben a verset....NEKEM mondta csak nekem! Egy idő után csak a fényképezőgépen keresztül bírtam nézni, vagy nem nézni...könnyeztem, de jól titkoltam.
Olyannyira hogy meg is jegyezte Lickám:
"Azt hittem jobban fogsz sírni!"
Kaptam egy szép könyvet, amibe belerajzolta a kezét, engem, virágokat és saját kezével eme sorokat írta bele:
"Azt kívánom neked, mindig legyél boldog sokáig éljél!"
Ugye ér sírni? :-)


Ratkó József: Zsoltár (Ének: Vikidál Gyula)
"Az anyák halhatatlanok.
Csak testet, arcot, alakot váltanak;
egyetlen halott sincs közülük;
fiatalok,mint az idő.
Újra születnek minden gyerekkel;
megöletnekminden halottal -
harmadnapra föltámadnak, mire virradna.
Adassék nekik gyönyörűség,
szerelmükért örökös hűség,
s adassék könny is, hogy kibírják
a világ összegyűjtött kínját."