Hogy mik vannak!!!

Hát ma átélhettük életünk első olyan iskolai évnyitóját amire a gyermekünket kísértük.
Felemelő érzés.

Lickám már nagyon izgatott volt egész nap.
Igaz utálkozva vette fel az ünneplő ruhát mert az korántsem csajos. Fekete szoknya, fehér blúz és fehér harisnya. Mint anno nekünk.
Olyan édes volt pedig benne. Igazi elsős kislány.
Ó mennyire izgult.
Pedig készültem ajándékkal is.
Németországban szokás sulitölcsét adni.
Ez egy papír tölcsér,tele apró ajándékokkal, édeséggel. Ha valakit érdekel itt olvashat bővebben róla:
http://www.felsofokon.hu/sinkovics-bea-blogja/2012/08/17/gyurjunk-az-iskolara-mi-az-a-schultute
Mivel nem találtam itthon egy boltban sem, hát magam késztettem el egy tölcsért a Lilinek és egyet a barátnőjének.
Pedig utálok kreatívkodni, de ez valahogy olyan fontos volt. Lelkesen vágtam és ragasztottam. Arany színű fémlapból még a neveket is kivágtam rá díszítőként. Aztán pár aprósággal megtöltöttem.
Volt öröm!!!

Indulás előtt már annyira izgult a Nagylány hogy komolyan attól féltem elájul.
Jó szorosan megöleltem.
Az iskolai termet hamar megtaláltuk. Beült a padba Lilikém...ó olyan kis apró volt.
De aztán feloldódott. Kezdte élvezni. Mindenki kedves volt vele. Velük.
A tantermi látogatás után az ünnpeség az udvaron folytatódott.
A műsort lerövidítették a fenyegető esőfelhők miatt.

Az iskola udvarát több oldalról családi házak ölelik.
Erről eszembe jutott egy emlék.
Amikor Németországba csitriként kikerültem, házi ápolónőnek egy öreg,lebénult nénihez (akit nagyon megszerttem ) még nem tudtam németül. Ezért "néma" voltam. Honvágyam volt. Kínzó. Az első hónapokat szinte végig a néni házában töltöttem.
Ő a szokásainak élt. Minden nap egyforma volt. Délutánonként a teraszon ültünk. Kávé és süti mellett. A teraszt növényekkel befutatott betonfal vette körül. Nem lehetett kilátni. De hallani igen. Egy iskola volt a közelben. Mindig hallottam a gyerekzsivalyt és arra gondoltam, hogy van élet, van élet a betonfalakon túl. Sokáig a gyerekek élettel teli hangzavara jelentette nekem a kapcsot a külvilághoz. Nagyon rég gondoltam erre. Nagyon el temethettem magamban Hamburg eme időszakához kapcsolódó emlékeimet.
Most meg valahogy még azoknak a délutáni sütinek az íze is a számban van.....

Az ok pedig hogy a bejegyzés címe
" Hogy mik vannak!" lett, a következő:

Békésen és nagyon büszkén álltunk és néztük az ünnepi műsort.
Léna is jól elvolt a játékaival.
Egyszercsak feltűnt egy vékony furcsa emberke. Megállt előttünk. Rágyújtott.
Igen a babakocsi mellett. Igen, első osztályos évnyitón,igen gyerekek között, igen iskolaudvaron.
Egy apuka szólt neki. Nem nyomta el a cigit. Majdnem belehamuzott a babakocsiba aztán hátra ment az udvar végébe. Belállt egy fa mögé, elszívta a cigit és utána - nem tudom szebben írni- LEhugyozta a fát.
Majd mint aki jól végezte dolgát, visszasétált a családjához.
Nem kapok azóta sem szikrát.Főleg azért mert sajnálatot érzek az ember iránt.

Egy a lényeg. Lilinek tetszett az évnyitó. A suli, a terem.
Most már nemcsak én vagyok lelkes hanem Ő is.

Ja és ma 26 évesnek néztek! Királyság.

Hétfőn szülői. Apa bevállalta. :-)