Amikor az ember örömében hízik

Tegnap nyomi, depi és morcos voltam. Azt mondják azért vannak rossz napjaink hogy értékelni tudjuk a jó napjainkat. Én hiszek ebben.
Éppen ezért nem posztolam tegnap, pedig megígéretem. De majd most...

Pénteken anyu ebéd után elment a Liliért, Isti is miélőbb készült haza a hó miatt.
Kishúgom is volt nálunk ( ma volt a diploma osztója) ami nagy szó mert utálja a havat és mégis eljött. Kimentünk eléje a buszra a Lénussal, voltak helyek, ahol fel kellett emelnem/ elmelnük babakocsit mert egyszerűen nem lehetett tolni.
Amikor anyu felhívott hogy elmegy a Liliért, a lelkére kötöttem hogy azonnal hívjon fel amint beszélt vele hogy mi volt a szavalóversenyen.
Így tudtam meg hogy TOVÁBB JUTOTT, olyan ügyes, úgy izgult. Valamint anyu azt is mondta hogy a nagyszüleiknek beolvasta a bizonyítványát, mert....
Nem tudta befejezni a mondatot, mert belefojtottam a szót.
Biztos voltam benne hogy jó lett a bizonyítványa és én magam akartam elolvasni a sárga fotelban (ami alatt a Pedró lakik) és kiélvezni minden egyes dícsérő szót a gyermekemről.
Így is lett, meghatódva olvastam végig hogy minden tantárgyból KIVÁLÓAN MEGFELELT.Környezetből dícserettel.
Volt részletes értékelés is, például az hogy érti amit olvas. Viselkedése illemtudó ( he- he, a suliban:-D).
Mindezt egy nagyon " erős" iskolában.

Nagyon büszkék vagyunk rá. Nagyon - nagyon- nagyon.
Ezt neki is elmondtunk. Ő mégis valahogy olyan lazán, olyan természetesen veszi.
Csodálatos.