Feledékenység

Szeretettel Liznek.

Bakonybéli kiruccanásnkat Szép kártyával szerettük volna fizetni.
Többek között azért indultunk el 12 óra helyett 16 órakor, mert nem találtuk a kártyát.
Isti valamikor karácsony előtt aktiválta és én biztos voltam benne hogy a művelet után egyből elvitte a kártyát a hálóba.
Mindent széttúrtunk. Isti utolsó esélyként elment megnézni a szelektív hulladékot, hátha kidobtuk a szórólapokkal.
Ezalatt nekem derengeni kezdett hogy mintha lett volna a kezembe és mintha akkor kerestem volna a kacsareceptet.
Igen, a Szép kártya az " Ételek mikorhullámon" című könyvben a szárnyasok fejezetnél, egész pontosan az aszaltszilvás kacsánál volt.
Mentségemre legyen mondva én végig egy bankártyát kerestem, egy bankártyára asszociáltam, ez a kis plasztik pedig még be volt ragasztva a banki levélbe.
Felhívtam a drágámat hogy megvan. Persze a holafrancbavolt kérdésre csak annyit mondtam hogy a tv alatti szekrény fiókjában. Szegény csóválta a fejét hogy pedig ott is kereste, biztos mélyre csúszott. Én meg persze kussoltam és azzal nyugtattam magamat hogy végülis nem hazudtam mert a szakácskönyv tényleg abban a fiókban volt.
Aztán ma bevallottam. Pironkodva.
Nem "kaptam ki", de az este folyamán több csipkelődős megjegyzés is elhangzott.
Egszercsak felcsattantam, hogy mondjon legalább még egy dolgot amit elvesztettem.
Isti ennyit mondott: kocsikulcs.
Hát igen. Azt kétszer is elhagytam. Egyszer a hűtőből került elő, egyszer az üres üvegek közé dobtam ki. Annyira megviselt az eset hogy volt olyan hogy hazafelé vezetés közben beugrott egy kép amint a Müllerben felejtem a kulcsot. Szerencsére még mielőtt viszafordultam volna leesett hogy a kulcs nélkül nemigazán tudtam volna beindítani a kocsit.
Persze ha Isti akarta volna még nagyon sok olyan dolgot felsorolhatott volna amiket ismeretlen helyre varázsoltam.
Nálam talán csak az öcsém volt roszabb anno kamaszként, neki a végén, az ötezredik elhagyás után már csak fénymásolva adta oda anyu az iratait. Sajnos a lakáskulcs fénymásolva nem ért túl sokat, ezért belőlünk élt az utcában a lakatos.
Németországban meg ismertem egy nénit, annak a hölgynek volt a barátnője akinél dolgoztam. Egy héten egyszer jött látogatóba. Neki a zsebei tele voltak emlékeztető cetlikkel. Ilyenekkel: "A bevásárló lista a bal zsebedben van a kék papíron." Imádtam az örteglányt.

Azt még leírnám, mert könnyebb lesz a lelkem tőle, hogy fogalmam sincs hová tettem a házassági anyakönyvi kivonatunkat és a Lili születési anyakönyvi kivonatát.

Még valami, Lili ma nagyon édes volt, azt mondta, már kezd felnőtt lenni, mert nem érti mit mond a Donald Kacsa. (Gyerekként értette.) :-D