Megjegyzés helyett bejegyzés

Egy bloghoz akartam megjegyzést írni, Dórinak, de túl hosszú lett volna.

Az alvás az ember egy alapvető szükséglete.
Aki nem alussza ki magát az ingerült, hangulat ingadozásai vannak, fáj a feje.
Sok oka lehet annak hogyha valaki nem alszik mégcsak bele sem kezdek a felsorolásba.
Egy okról szeretnék most véleményt alkotni.
Ez fontos, az én egyéni véleményemet írom le, a saját gondolataimat és megérzésemet.

Élethelyzet: éjszakázó csecsemő, nem alvó anyuka.

Léna alapjában véve egy rendkívül könnyen kezelhető, nagyon jó alvó, nyugodt baba.
Igazi áldás. Persze vannak esetek, amikor nem alszunk, de annak oka van: fogzás vagy betegség.Aztán általában helyre áll a rend. Lénus már tegnap is aludt, most is durmol, remélem így is marad. Az persze más kérdés hogy nekem is kell pár nap míg újra visszaáll a szervezetem a normál jól alvós helyzetbe.

Lilimmel végigcsináltam a " nemalvást".
Tudom milyen, az emlékeimet és az ezzel kapcsolatos érzéseimet szeretném most megosztani.

Hihetetlen hogy milyen lelki hullámokon és megoldások után kutat az ember lánya egy idő után ha huzamosabb ideig nem alszik. Ráadásul rengeteg bajt okoz a fáradtság.

Lilit mikor haza hoztuk a kórházból három napig aludt. Úgy hiszem akkor aludta ki magát legalább hét évre előre. Mert ő rossz alvó.
Sosem aludt babaként, állandóan éjjeleztem vele. Másfél éves koráig. Szakaszokban aludtam hónapokig pár órákat.
Akkoriban még nem volt netünk, nem volt homeopátia. Én voltam, a baba meg az éjszaka.
Meg a "jóindulatú" családtagok, akik állandóan osztották az észt hogy mit rontottam el meg mit kéne csinálnom. A mai napig hallom a tanácsokat a fejemben.
Ezért egy idő után már nem is mondtam hogy fáradt vagyok, csak rossz kedvű voltam meg ideges, zabáltam és nem élveztem azt hogy milyen csodás az anyaság.
Nagyon lelkiismeret furdalásom van most ezért a Lilivel szemben. Pedig csodás baba volt.
Aztán a sok idegesség, a fáradtság, a zombi üzemmód amiben éltem, és az ezt kihasználható helyzet megnyírbálta a házasságunkat, amiért amúgy is folyamatosan küzdenem kellett az anyósommal szemben.
Aztán abba is bele nyugodtam hogy olyan a házasságom, amilyen, hogy csak a második vagyok gyerekestül. Félte értés ne essék, nem félrelépésről volt szó. Nem "harmadik" nem volt soha.

Lassanként elszakadtak majdnem mind a barátok is, a kollégákkal is megszakadtak kapcsolatok.
Ki akart volna egy morgós, álmos,folyton rosszkedvű nővel együtt lenni? Ruhatárat se újítottam, frizurát se, alakot se.
Most már látom a folyamatot ami akkor zajlott. Ma már tudom mennyire ki kellett volna állnom magamért ami az energiám nullás szintje miatt nem ment. (Ennek megismétlődésétől is rettegtem a Léna szüketése előtt.)

Aztán egyszer ahogy automata üzemmódban keresztül toltam a sineken a babakocsit, benne a Lilit amikor PIROS volt a lámpa és lent volt a sorompó. Az utolsó előtti pillanatban vettem észre hogy milyen hülye vagyok, hogy épp kerülgetem a lezárt sorompót. Persze messze volt még a vonat, de akkor is! Még szerencse hogy valami pánik gomb az agyamban felketett.
Szerintem menve aludtam akkor. Az eset után órákig zokogtam egy padon ülve és tudtam nem mehet így tovább. Nem lehetek ennyire fáradt se testileg se lelkileg.
Persze voltak szép napjaink akkor is, nem is kevés, a Lilit pedig feltétel nélkül imádtuk és a házasságunkat is szeretet tartotta óssze. Tehát nem szeretném ha most egy csúnya fekete- fehér filmben látnátok most engem. Mert az nem volna igaz.

Megkérdeztem a gyermekorvosunkat mit tegyek. Ő azt mondta nekem hogy a Lili ilyen, fogadjam el, ne nyúljak bele a bioritmusába ne akarjam megváltoztatni, majd ha iskolás lesz elfárad és azt is mondta hogy NEM ÉN VAGYOK A HIBÁS. Nekem ez az utóbbi volt a legfontosabb, mert marcangoltam magam rengeteget hogy mit csinálok rosszul.

Pacus Dórira gondolok, és minden olyan anyukája, aki éjszakázik. Nap mint nap.
Leírom az én akkori megoldásomat, hátha segít.

Ültem és rájöttem hogy nem kell megfelelenem senkinek. A szakirodalomnak sem, Spocknak sem, a Suttogónak sem, a védőnőnek sem, sőt magamnak sem. Meg kell találnom azt ami a gyerekünknek jó, lazulnom kellett.
Lili egy olyan érzekeny kis lény, mint én, egyszerűen szüksége van a testi kontaktusra, az érintésre. LIli nem szeretett egyedül aludni. Én sem szeretek egyedül aludni. (Ha őszinte akarok lenni mindigis ezért volt kutyám, már gyerekként is. Mindig velem aludtak a kutyák.)
Magamoz vettem Lilit velem aludhatott, mikor már bölcsis volt hozzábújtam úgy aludt el.
Soha nem volt nyolckor alvó gyerek, tizenegy körül aludt el, egészen a suliig, ahogy azt a doktornő megmondta.
Nála ez volt a megoldás a folyamatos testi és leki kötődés az érintés.Nem érdekelt hogy velem alszik, meg hogy az nem helyes. Pár hét alatt, "elhitte" hogy nem teszem az ágyába ha elaludt és aludtunk. Nem egész éjjel, de legalább nem kelt óránként. Aztán persze vissza szoktattam az ágyába valamivel egy éves kora után. GOND NÉLKÜL. Valószínüleg megérett rá.
Egyszer egy éjjel még ezek után is felkelt ugyan, de az már nem volt fátasztó.
Ma már azt is tudom hogy amikor bölcsis volt azért nem aludt késő estig hogy pótolja a napközben nem velünk töltött időt.
A mai napig keresi a kontaktust, simogatja a kezünk, a könyökünk, ahogy ő hívja tapicskol.
Lili:Hatalmas szív, hatalmas lélek és nagy száj.A mai napig vannak időszakai amikor velem alszik pár éjszaka.

Ha előre tudom hogy ilyen nehéz lesz, vállalom- e?
IGEN!
Ezerszer is végigcsinálnám vele.
Mert amit akkor kivett belőlem, százsorosan kaptam tőle vissza. Kapom vissza a mai napig.
A házasságunk is csodás (holnap leszünk nyolc éves házasok!). Hálás vagyok a Lilinek mert nagyon sok mindenre megtanított már babaként engem.

Szóval minden anyukának aki éjjelezik: megéri, valamiért ilyen a gyermek.
Nem tart örökké az állapot, el kell fogadni a helyzetet, hogy ez van es onnantól könnyebb lesz és ha kell hát rúgjunk fel minden gyermeknevelési elvet és szabályt, de ne engedjük az életünket kicsúszni a kezünkből úgy ahogy azt én tettem.

Végtelenül szeretem a lányom. Mindegyiket.