"Jóevő"

Rettenetesen büszke voltam magamra és talán gáz, mégis bevallom hogy még a saját vállamat is megveregettem dícséret képpen.
Ugyanis észre vettem hogy Lénus akkor eszik a legtöbbet ha én etetem.
Mert ugye nem kis feladat az,mikor az ember kínálgatja a babát az új ízekkel.
Kell hozzá türelem, rá kell érezni a baba ritmusára, figyelni kell minden kis rezdülését (nehogy félre nyeljen meg ilyenek).Továbbá nem lebecsülendő az a cukormázás hang amivel előadom a "ha ezt mind megeszed,meglátod milyen aranyos állatka van a tányérod aljára rajzolva" című evésre buzdító magánszámomat.
Minden etetés után büszkén szoktam mutogatni a Lénus üres tányékáját.

Természetesen ma is kapott enni a gyerek (mindegyik, többször is). Vidáman kanalaztam neki a gyümölcspürét. A szemem sarkából láttam hogy Isti néz bennünket.
Én magam elé vizualizáltam az arcát amint éppen elolvad a boldogságtól azt látván hogy milyen szépen eszik a gyerek, meghogy én milyen ügyesen etetek.
Már kezdett dagadni a mellem amikor Isti rám szólt:

- TE NE EGYÉL OLYAN SOKAT BELŐLE!!!!