Kórházban töltött éjszaka

Ki kell írnom magamból.

Vasárnap este, a jó levegőre hivatkozva még lementünk sétálni.
Igazából én mindenképpen el akartam vinni a napok óta gyűlő göngyölegünket a szelektív konténerekbe mert nagyon zavart már a kupac. Igaz a lépcsőházban tároljuk és igazából nem is látom, de a tudat hogy ott van az is zavart.
Szóval lehordtam a kocsiba a cuccost, kell a testmozgás címszóval, mentem szelektívet szelektálni.  Hamar visszaértem ekkor kis családom már lent nyomult az utcán, Isti babakocsival, Lili rollerral. Ismerősökkel futottak össze és beszélgettek. Csatlakoztam én is a kellemes beszélgetéshez.
Jó kedvünk volt. (Miért olyan idilli mindig a hangulat mielőtt baj történik?)
Mert ekkor felnéztem és láttam hogy a Lili ezerrel jön a babakocsi felé, át is suhant az agyamon hogy nem fog megállni, de a következő pillanatban már bele is csapódott a hátuljába.
Hatalmasat rándult a babakocsi és benne a Léna feje is. Olyan volt egy pillanatra mintha rugóból lenne a nyaka. Aztán üvöltött. Keservesen és hangosan.
Az Isti a Lilire förmedt. - Normális vagy?
Én is nagyon mérgesen indultam feléje. Magyaráztam neki, hogy mondtam már hogy figyeljen, bla, bla...ahelyett hogy kivettem volna a Lénát a kocsiból.
Így utólag tudom, nem akartam szembesülni vele hogy van-e valami baja. Az Isti vigasztalta, de csak sírt és sírt.
Átvettem, sírt. Betettük a kocsiba, sírt. Kivettük, sírt. Hazasiettünk,sírt. Vigasztalhatatlanul. Ismerőseink a halálra vált Lilit vigasztalták, meg néztek ránk szúrósan  miért csesztük le ennyire. Na ja..., lehet nem kellett volna.
De ott és akkor nagyon mérges voltam rá, nem ez volt az első figyelmetlensége a tegnapi napon. Szóval van hogy leesik a pohár és eltörik, kit érdekel. De van hogy megsérülhet egy hét hetes. A kettő nem ugyanaz.

Visszakanyarodok a történethez. 
Hazaértünk, a szívem a torkomban dobogott, olyan volt a félelmem mintha egy baszott nagy cölöpöt lenyomtak volna a torkomon és nem tudtam volna mozdulni és lélegezni.
Felhívtam a védőnőt meg anyut. Egyértelműen jött az utasítás mindegyikőjüktől.
Irány az ügyelet. Mondjuk magunktól is vittük volna. Megszoptattam. Evett. Jó jelnek tituláltam. Elindultunk. Én vezettem mert az Isti megitta már a porszívózás előtti és pórszivózás utáni sörét is. Anyu közben betelefonált az ügyeletre, vártak bennünket.
A húgom meg a Lilit várta a kórház előtt hogy vigyázzon rá míg bent leszünk. Lili rettenetesen aggódott. Kérte adjuk örökbe annyira szégyelli magát. Nagyon szívszorító volt, de nem tudtam vele foglalkozni.  Most is érzek irányába valami  harag félét pedig a fél éjjel azért bőgtem hogy mi lehet a Lickámmal, mennyire viseli meg az érzékeny kis lelkét a történet. Lehet csak a fáradtság, mert ugyanúgy imádom és egyáltalán nem akarok haragudni rá sem okolni őt.
Szóval mi bevittük a Picurit a doktor bácsihoz,aki közben elaludt, a Nagyom meg átsétált a Mekibe a Szandrussal. Előtte még mielőtt kiszállt a kocsiból nagyon megöleltem, mondtam hogy szeretem és nem haragszom és könnyeztem vele egy pillanatig. Tényleg nagyon bánkódott, aggódott.
Soron kívül bementünk és senki nem nézett emiatt csúnyán. Nagyon jó fej doki volt, próbált viccelődni, gondolom látta hogy őrült táncot jár körülöttünk az idegbaj. Illetve körülöttem.
 Az Istibe az a jó , hogy rettenetesen higgadt tud maradni. Ami nekem Pánik Gizinek nagyon kell. Azt hiszem én már nem tudnék nélkül a Pasi, a Pasim nélkül létezni. Rajta utólag jön ki az izgalom. Azt mondta a Doki bácsi, szerinte 99 % hogy minden oké, de fogalma sincs mit kéne tudni egy hét hetesnek, de ha fájna a nyaka még most is sírna.
Kért egy gyerek orvosi konzíliumot. Felmentünk a C épületbe a gyerek osztályra.
Zárójelben jegyezném meg, hogy a győri kórház sürgősségi osztálya egy picit sem hasonlít a Vészhelyzetben látottakhoz, inkább olyan mint valami régi diákszálló. De! Az ellátás és az emberség kifogástalan volt.
A gyerekosztályon már várt egy nagyon fiatal és nagyon kedves csupaszív doktornő. Jól megnézte és megvizsgálta  minden irányból a Puncust.  Aki sírdogált.  Aztán mondta, nem lát bajt, figyeljük. Ha hányna, bealudna azonnal menjünk vissza. Kint vártunk egy ambuláns lapra és arra hogy mehessünk haza. A doktornő míg írta a papírt, ki tudja miért meggondolta magát és mondta hogy mégiscsak kéne egy koponya ultrahang másnap reggel és maradjuk éjszakára mert ki tudja mikorra kerülünk sorra, legyünk kéznél.Így lett.
Biztonságosabbnak éreztem ha maradunk. Kaptunk egy ágyat, fejenként egyet. Még lementem elköszönni a Lilitől, kellett hogy lássam.
Hívtam anyut hozzon nekem gyorsan papucsot, olvasnivalót, vizet. Az osztályon Lénuskának vérnyomást mértek, hőt és meztelen súlyt. 4995 gr. Tiszta husi aranyom.:-) Betettem az ágyába csak úgy járt a feje annyi látnivaló volt! De nem aludt.
Megjelent anyukám hófehéren. Az Istit már kiakasztotta annyit beszélt, nem hiába,öregszik. Hozott: 2 db törölközőt, pizsamát!, fürdő köntöst, papucsot, fésűt, fogkefét, fogkrémet, arctörlőt, wc papírt, poharat. Olvasnivalót meg NEM! Brrrrr... Visszaküldtem mindent.
Mondtam igen szép vagyok én itt a csodálatos kutyasétáltatós szabadidőben és húsz éves toppomban. Inni meg tudok üvegből, wc-re nem megyek mert én nem hagyom itt egyedül egy pillanatra sem a gyereket, inkább kiizzadom. Beszélgettünk és én a nagy önálló és mindent egyedül megoldó rettenetesen örültem hogy ott van velem, mert olyan picinek éreztem magamat abban a kórteremben hogy a Léna mellettem óriás volt.
De aztán anyu is elment és ottmaradtunk kettesben én meg a kis hurkásom. Aki nagyra tárt szemekkel nézett hogy most mi van. Kettőre aludt el. De egyáltalán nem sírt.Mellettem aludt.Nem bírtam betenni abba kórházi ezeréves ágyba. Úgy éreztem mintha apró lelkek lennének mindenütt és az én Lénamat akarnák.
Az éjszaka borzasztó volt. Gyereksírós. Olyan sírásokat hallottam amiket a fájdalom szült. Annyira sajnáltam őket. Olyan nyomasztó volt, olyan rossz hangulatú. Olyan fájdalmas. Bőgtem a kis betegek miatt, a Lili miatt, meg örömömben is hogy nekünk csak ilyen pici bajunk van. Azt hiszem jövök mégiscsak egy imával az ég felé. Míg ott voltam kétszer állt meg valamelyik apróság szíve. Rettenetes amikor a csendbe belehasít a monitor éles, sípoló monoton hangja...aztán rohanó lépéseket hallani. Nem tudja az ember mi történik ilyenkor, elmegy - e egy manócska, vagy sikerül-e visszahozni. Azt mondogattam  csak magamban, a gyerekek nem halnak meg. Nem halnak meg, az nem lehet.:-( 
Sok sírdogáló anyukát és apukát is láttam.
Amikor elszenderültem  volna, megint tologattak valami tuli  kocsit. Mint  a szülészeten minden éjjel...hány kocsijuk van ezeknek? Vagy direkt nekem tologatják mert tudják hogy úgy szeretem?  Láttam magam előtt amint egy titkosügynök betelefonál a kórházba hogy érkezem, készítsék  a kocsit.
Öt óra felé éreztem hogy éhes vagyok. Nagyon fájt a gyomrom. Előző nap ebédje volt az utolsó étkezésem. A folyosón kávé illat szállt úgy éreztem meghalok egy kávéért.
Anyu fél kilenc körül jött , vigyázott a Lénára míg én ettem, ittam, kávéztam. Azt mondták 11 - 12 előtt nem lesz vizsgálat. 
Jött a takarítónő. Mint a szülészeten...durr bele...szerintem workshopokon képzik őket.
Aztán jött a nővér mérjek meztelen súlyt.( A gyereknek.) Mértem 5000 gr. Senki nem kérdezett rá utána Jött egy főorvosos vizit. Megvizsgálta főorvosul és mondta irány haza. Utána a doktornő mondta nem, előbb a vizsgálat...vártunk.
Jött még egy vizit, mondta mehetünk, nem lesz ultrahang hozzák a papírt, csak ki kell nyomtatni. Hívtam az Istit, jöjjön,zombi voltam már a fáradtságtól. Isti jött, papír nem.
De jött még egy főorvosos vizit. Ugyanazzal az orvos csapattal.Elfelejtették hogy már voltak egyszer? Mehetünk mondták, nem lesz vizsgálat, hozzák a papírt.  Tényleg hozták.
Egyébként le a kalappal előttük mert nagyon kedves és mosolygós , alapos volt mindenki!

Beugrottunk a Liliért az oviba most itthon vagyunk. Nem merek aludni, lesem a Lénust.
Arra gondolok biztos valami sokkal nagyobb bajt előztünk meg ezzel, mert a Lili kigurulhatott volna egy autó elé is....
Ebből az esetből meg biztos megtanulta hogy egyszerűen figyelni, vigyázni kell. Ha pedig ez így van, akkor pedig megérte virrasztanom ma éjjel a győri gyerekosztályon.
Megyek megölelgetem a Lilit, aztán jól kibőgöm magam.
Rám fér.

U.i. A hibákért továbbra is a kutya a felelős.