Oltás és az érzések amiket kiváltott belőlem

Holnap megyünk az első védőoltásra, pont délre, a legnagyobb melegben.
Nagyon szeretjük a Tatai doktornőt, igazi gyermekorvos. Még soha nem csalódtunk benne ( Lilivel nála kezdtünk 7 éve, így evidens volt hogy a Lénust is hozzá visszük.)
Mindig minden nyavalyára tudta a választ,sőt napra pontosan megmondta azt is mire múlik el a betegség. Nem erőlteti a nem kötelező védőoltásokat, őszinte és csak akkor ad antibiotikumot, ha muszáj. Lili talán eddig háromszor kényszerült antibiotikum kúrára.

Szóval holnap oltás. Tudom hogy kell, hog a javunkat szolgálja, de akkor is meg fogják bökni az én drága Picurom hátsóját, ami fájni fog neki !!!
Anno az első oltásra a Lilit anyukám vitte el. Igen, azért, mert én egy gyáva kukac vagyok.
Mondogattam ma a Lénusnak hogy mi vár rá holnap, de ő cak vigyorgott. Vagy nem értette, vagy kiröhögött,hogy miért kerítek ekkora feneket egy ici-pici szúrásnak.
Miért nem lehet hogy engem szúrnak meg, én meg majd bele lehelem, egy titkos "anyacsatornán" a védőanyagot?! Vagy átpuszilgatom, vagy átsimogatom! Miért nem készítik el kanalasnak? Miért nem lehet máshogy beadni az oltóanyagot csak oltva?
Lehet nem kéne ennyire paráznom, mert az ráragad a gyerekre. Mert a para és a nyugtalanság bezzeg simán átadható.
Ennek kapcsán elhatároztam, hogy csak szépekre fogok gondolni.
Egyből el is ugrottam a Tescoba. Pedig a Tescot nem is szeretem, meg nem is szép, de mennem kellett egy kicsit, ki a lakásból, egyedül, és a Tesco van a legközelebb. Ráadásul egy napellenzős sapit akartam beszerezni a Bucusnak. (Nem sikerült, de volt alkoholmentes citromos Gösser! Király!)
Amikor oda úton voltam, Takács Tamás énekelt a rádióba. Arrólt dalolt hogy "pocsolyába lépett". Egy nagyon jó, rég volt karácsonyi buli jutott róla eszembe. A dalról és NEM a pocsolyáról. Isten látja lelkem én még soha nem léptem pocsolyába és nem is akarok.
El dalolgattam magamban (akkor nem fáj senkinek), sőt, még szólt a zene amikor leparkoltam, így megvártam a végét és még táncikáltam is egyet. Mentségemre legyen mondva szinte üres volt a parkoló és nem látott senki. Remélem. Jól éreztem magam.
Aztán kiszálltam és megállapítottam, hogy milyen tökéletesen sikerült beállnom a vonalak közé. Miért nincs az embernek hátul is egy keze, amivel vállon veregethetné magát? Tudom meglehetősen hülyén néznénk ki vele, de megszoknánk a látványt és természetéssé válna (bár kesztyűt nehéz volna húzni rá).
Nos tehát, ott állok én a parkolóban, kidúdolgatva, kitáncikálva magamat, tökéletesen leparkolva és fülig érő szájjal...de ekkor elkomorodtam. Az ugrott be, hogy ez most olyan idilli és az ilyen "jaj de szép és jó minden" képek után szokott a filmekben bekövetkezni a tragédia. Paff! Aztán elhessegettem eme borús gondolataimat, azzal érvelve, hogy nem egy filmben vagyunk, hanem ez a való világ és a legnagyobb tragédia az lesz ha pénztárnál előveszem a hitelkártyám. Arról nem is beszélve, a filmekben mindig csodás és légies hölgyek szerepelnek eme jelenetekben, ahhoz pedig hogy hasonlatos legyek a légieshez jelzőhöz, fogynom kéne alaphangon harminc kilót.
Azért írtam betűvel a harmincat, mert ha számmal írtam volna le, csak úgy virítana a szövegben és engem szekálna, hogy gyerünk fogyjak már.
Tehát hazafelé nagyon nagy nyugalomba jöttünk már, én meg a kis Gössereim. :-)

De azért az oltás miatt parázok, de nagyon hősies leszek majd! Remélem azt is, nem lázasodik be a Bucus, ebben a melegben nagyon szar lenne. El ne felejtsek hűtő tapaszt venni az Aldiban.
Holnap az Isti is elutazik, de hazajön este, de úgy utálom mikor elmegy. Hülye autópálya. De nem lesz semmi baj, mert ez a való világ és nekünk még rengeteg feladatunk van benne.
Viszont nem feledem, hogy az ember boldogsága egy cérna szálon lóg és valami esztelen mindig köröz körülötte egy éles ollóval. Ezért nagyon kell vigyázni azt a cérna szálat. Szeretni kell, gondoskodni róla és hálásnak lenni neki amiért tartja a boldogságunkat! Az ollóssal meg meg kell tanulni együtt élni mert ha elkergetjük úgyis jön helyette másik.

De hogy valami jót is írjak.
Vettem eg 15 ml- es cumisüveget a Müllerben. Nagyon kis cuki. Bár a Léna még soha nem fogadott el cumisüveget, én akkor is megvettem, mert olyan kis aranyos ( a Léna is, de most a cuclikára gondolok). Eredetileg arra találták ki, hogy ha gyógyszert kell adni a babának, ebből adjuk, tutita menve, általa akkora adagot kap a baba amekkorát kell. Vannak fenntartásaim eme funkciójával kapcsolatban, mert nehezen hiszem el hogy a keserű gyógyszert kiinná belőle a gyerek.
De képzeljétek, elfogadta a Lénus és megissza belőle a baba vizet! Eddig semmi másból nem fogadta el! Nagyon ügyes kanállal és pohárral is, de kocsiban és útközben így mégiscsak könnyebb!
Meg hát olyan cuki.... :-)